Európai filmnapok

Kassa. A III. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál kínálatából idén a kassai közönség is ízelítőt kap. A rendezvény fontosságát demonstrálandó pénteken Walter Rochel, az Európai Bizottság szlovákiai küldöttsgének elnöke, az akció fővédnöke nyitotta meg az európai filmnapokat.

Kassa. A III. Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál kínálatából idén a kassai közönség is ízelítőt kap. A rendezvény fontosságát demonstrálandó pénteken Walter Rochel, az Európai Bizottság szlovákiai küldöttsgének elnöke, az akció fővédnöke nyitotta meg az európai filmnapokat. Hét nap alatt 23 ország, köztük 12 Európai Unió-s tagállam egy-egy filmjét tekintheti meg a kassai közönség. A válogatók a sokszínűségre és a nemzeti jellegre helyezték a hangsúlyt, a ráérő filmbarátoknak tehát valódi multikulturális élményben lehet részük. Rochel megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az Európai Unió támogatja a nemzeti kulturális hagyományokra támaszkodó filmművészetet, mivel Európa sokszínűsége talán a filmek által érzékelhető leginkább. A rendezvény másik fővédnöke Zdenko Trebuľa kassai főpolgármester szerint a hollywoodi filmdömping kellős közepén a városban hálás közönségre talál az európai film-művészet, amely földrajzi szempontból jobb helyen nem is lehetne. A városban 10 nemzeti kisebbséget tartanak nyilván, az emberek nyitottak egymás kultúrája iránt. Mivel a december 7-től 13-ig zajló filmnapok kínálatában szerepő alkotások nem kerülnek be az országos forgalmazásba, a Tatra moziban egyszeri alkalom nyílik megismerkedni velük. Ma 14 órától az Áru és pénz című román filmet, 16 órától a Homok alatt című francia filmet, este hattól pedig a Nagy szünidő című holland alkotást láthatja a közönség. A holnap délutáni vetítés Gothár Péter Passzport című filmjével kezdődik, melyet a Leo című spanyol alkotás, valamint A zongoratanárnő című, Pozsonyban nagy sikert aratott osztrák film követ. A belépőjegy ára valamennyi filmre egységesen 30 korona. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?