Értelem – utánzás – játék

A következő kategória az értelem, az értelmi tevékenység kategóriája Karácsony egyéni lélektanában, aminek a társadalomban a tudomány felel meg. Vajon mi a kisgyerek értelmi tevékenységének legfőbb jellemzője, miben áll a kisgyerek tudománya? Erre egyetlen szóval lehet válaszolni: utánzás. Még hozzátehetném itt is: spontán utánzás.

A kisgyerek kiszolgáltatott utánzó – mondja Rudolf Steiner –, úgyszólván nem tud nem utánozni, és nem is csak a látható és hallható külvilágot utánozza, hanem a körülötte élő felnőttek érzelmeit, képzetáramlását is. A kisgyereket nem kell „tanítani”! A kisgyerek rendkívüli szellemi teljesítményét – két-három év alatt nem-nyelvről indulva megtanul egy teljes nyelvi struktúrát „anyanyelvi szinten” – spontán utánzással éri el! Ha tanítjuk, ha javítgatjuk – mint ahogy erről szó volt –, csak rontjuk a teljesítményét. Jó mintát kell adnunk, és meg kell hallgatnunk őt – oldott és derűs légkörben.

AKARAT – AD HOC

A kisgyerek akarati világa, mely a társadalomban a társas szerveződésben nyilvánul meg, az ad hoc – alkalmi, pillanatnyi – jelzőt apja Karácsonytól. A kisgyerek társasága most a kiscica, aztán a szomszéd néni, ma Zsuzsi, holnap Palkó. Kortársi kapcsolatai nem stabilak, gyorsan változnak. (Egészen más a számára fontos felnőttekhez fűződő kapcsolata; szüleihez, nagyszüleihez, testvéreihez, óvó nénijéhez. Ezekben a viszonylatokban a felnőtt játszótárs, aki érzelmi szintről közelít a gyerek életérzésekben megfogalmazódó igényeihez, és e két szint találkozási pontjában mint technikai lehetőség jön létre a játék.)

HITVILÁG — MESE

És végül, a kisgyerek hite, illetve társas lelki értelemben, vallása. Vajon miben realizálódik ez a hitvilág, ez a vallásosság, amely most megint egy határterületen helyezkedik el? (Ahogy az életérzés test és lélek határán, úgy a hit a lélek és a szellem határán.) Netán valamiféle hittantanulásban? Ájtatos cselekményekben? Szó sincs róla! A kisgyerek számára a hit világa – a „vallás”, amivel azonosulni tud – a mesében realizálódik. A mese világképében, csodáiban, átváltozásaiban.

A KISISKOLÁS ÉS A VERSENY

Nézzük csak! Átlépve és beljebb haladva az iskoláskorba, a játék – a szabad játék – helyébe a verseny, a versengés, a szabályozott játék lép. A gyerek másokhoz és önmaga előző teljesítményeihez méri magát. Életérzése akkor van rendben, ha versenghet, versenyezhet. (Amiről viszont az óvodáskorban szó sincs!) Most majd lassan például alkalmas lesz arra is, hogy társasjátékot játsszunk vele – úgy a kilenc-tizenegyedik életév felé haladva –, és ő annak szabályait egyre fokozódó mértékben be is tartsa, és lassan-lassan az esetleges vereséget is megtanulja elviselni. (Teljes tévedés óvodás gyereknek társasjátékot venni, kisgyerekkel társasjátékot játszani, és utána felháborodottan kijelenteni, hogy a gyerek csal, vagy aggódva kérdezni, hogy ez a gyerek miért nem tud veszíteni. Ebben az életkorban ez a természetes! A gyerek nem csal, hanem szabadon játszik. Megértette, hogy neki kell elsőnek beérni a célba, és akkor ő akar beérni, nem hagyja magát korlátozni attól, hogy esetleg kevesebbet dobott. A társasjáték vagy kártyajáték egyszerűen nem a kisgyerek életkorához szabott.)

MUNKAKEDV

A kölyök érzésvilágát – művészetét – Karácsony a munkakedv kifejezéssel jellemzi. Ez az az időszak, amikor Nyilas Misi (Légy jó mindhalálig), bár minden pénzét gondosan hazaküldi nyomorgó családjának, amit a Pósalaki úrnál való felolvasásból vagy Dorogi Sanyika tanításából szerez, egyszer mégis megengedi magának, hogy vegyen száz ív gyönyörű papírt, s aztán még két krajcárért a könyvkereskedésben egy szép, régi könyvtáblát, amelyből az egykori könyv kiszakadt, és további két krajcárért, a papírt a könyvtáblába köttesse. Bár lelkiismeret-furdalása van, hogy erre költötte ezt a pénzt, de azzal vigasztalja magát, hogy abba ő olyanokat fog írni! Az életet, a magyarok történetét – mindent, mindent bele fog írni abba a könyvbe. Aztán, amikor hetek-hónapok múlva a könyv még mindig érintetlenül fekszik a fiókja mélyén, lelkiismeret-furdalása súlyosbodik. Ez az életkor, amikor esetleg egy kisfiú, régebben, amikor még nem ült mindig a képernyő előtt, a nagymamájával három vastag sárga füzetet vetetett magának karácsonyra. Az elsőbe beleírta: Regény, írta V. Máté. Három kötet. És a három füzet egyelőre felkerült a könyvespolcra. Ez az az életkor, amikor a gyerek érdeklődése kapkodó, „nincs kitartása”, ma karatézni jár, holnap kajakozni akar menni a barátjával... és ez így van jól. Most kell próbálgatnia, most kell nagy – de még nem kivitelezhető – terveket fogalmaznia. (Hiszen aztán mégis csak megírta az életet, és a „magyarok történetét” Nyilas Misi – Móricz Zsigmond.)

GYŰJTÉS

Ami az értelmi tevékenységet illeti, az utánzás, spontán utánzás mellé, majd helyébe, Karácsony szavával szóval a gyűjtés lép. A gyerek nemcsak bélyeget, matricát, vadgesztenyét, kavicsot, tollat, kagylót, radírgumit és ki tudja, hogy még mi mindent gyűjt, hanem nagy mennyiségű konkrétumot képes felhalmozni memóriájában, egyelőre még rendezés nélkül. Ez a memoriterek klasszikus korszaka. A szorzótábla megtanulásának ideje. A Waldorf-iskolában két idegen nyelvet is egyszerre kezdenek tanulni a gyerekek, direkt módszerrel, tehát nem lefordítva az anyanyelvre, vagy viszont, hanem ahogyan az anyanyelvüket tanulták kisgyerekkorukban, hallá s után, mutogatással, nem írásban, és nem nyelvtani alapon. Mondókák, dúdolók, körjátékok... Az se baj, ha nem érti egészen a gyerek. Tulajdonképpen hiba ilyenkor törvényszerűségeket, struktúrákat – helyesírást, nyelvtant! – tanítani. A tíz-tizenegy éves gyereket nagyon fogja érdekelni, hogy milyen cipőt hordtak Julius Caesar katonái, hogy 47 kilométert tudtak menetelni egy nap alatt, hogy és mit főztek maguknak, milyen volt a sátruk, hogyan volt felkötözve oldalukra a fegyverzeten kívül az ásó, mellyel elterelték, mire a gallok odaértek, a Rhodanus – a Rhône folyót. De nem fogja érdekelni a rabszolgatartó társadalom struktúrája, még ha tényleg el tudnánk is magyarázni, hogy milyen volt az. Fogja érdekelni Mátyás király vagy Julius Caesar vagy Winnetou élettörténete is... A konkrétumok, a kalandok, a képben is megragadható jelenetek... Ezeket mind be tudja gyűjteni. Míg viszont a kamasz – ugorjunk most előre egyet –, már éppen nem lesz nagy mennyiségű anyag felvételére képes, hiszen gyors növekedése és hormonális idegrendszeri változásai következtében fiziológiás, élettani lustaságban szenved. Ő éppen, hogy arra lesz képes, hogy megélesedett ítélőerejével rendbe rakja, strukturálja az eddig felvett anyagot, ismereteket, törvényszerűségeket keressen...

(Gyerekek, óvodák, iskolák, Saxum Kiadó, 2001)