Én nem menni lakni külföld, mondja Barak László

A Kalligramnál megjelent kötet címe Én nem menni lakni külföld. Van benne egy vers, amely Domonkos István nagy avantgarde költeménye, a Kormányeltörésben parafrázisa. Olvasva is erős, de Gál Tamás előadásában maga a sírva vigadós borzongás. A Deszka díjas színművész ellopta a show-t, pedig nyilván meg sem fordult a fejében, hogy ez az ő műsora, csak baráti szívességből volt jelen a könyvbemutatón. Néhány verset meg is zenésített, amitől a sorok plusz töltetet, sajátos ízt kaptak – akár egy önálló est alapját is képezhetnék, mondom halkan, ám határozottan.

A bemutató helyszíne a New York nevű vendéglátóipari egység volt, nem véletlenül, hiszen Barak László imádott városáról nevezték el, amely szerepel is a könyvben. Egyébként egy egész ciklust tesznek ki a személyes élményen alapuló városversek, amelyekben nem a klisészerű „máshol jobb” érzése fogalmazódik meg, hanem ugyanazt a lepukkantságot veszi észre a költő, amely otthoni életterét is uralja.
 

Vida Gergely irodalomkritikus, költő, a kötet szerkesztője és az est műsorvezetője a közéleti költészet mai szerepének meghatározására kérte Barak Lászlót, akit mindig is foglalkoztatott az őt körülvevő világ. Barak szerint a vers a legszubjektívabb műfaj, minden költő alapvetően saját magával foglalkozik. 

De kérdem én, mi nem közélet? Minden gesztusunk, minden megszólalásunk abból a társadalomból sugárzik ki, amelyben élünk. Ebben az értelemben minden, ami művészetnek tekinthető, egyben közéletinek is tekinthető.

Jó kortárs költészet persze nem létezhet hagyományok nélkül. Barak számára Petri György az egyik etalon, a hazaiak közül pedig Zs. Nagy Lajos hatott rá leginkább. De kikéri magának a „kisebbségi költő” besorolást, mert ez esetben minden, amit csinál, giccs lenne. Szerinte nincs értelme, ha valaki csak azt írja le, amit személyesen megélt, a közélet által generált érzelmekből viszont igazi művészet születhet. (juk)