Kultúra

Emigránsok Komáromban

Komárom | Holnap mutatják be a Komáromi Jókai Színházban Slawomir Mrozek Emigránsok című darabját. Elsősorban a bérleteseket szeretnék kielégíteni a további négy augusztusi előadással.
Juhász Katalin

2021. augusztus 3. 16:19

rr
Kiss Domonkos Márk és Gál Tamás    (Szita Márton felvétele)

Részben a járványhelyzet, részben pedig a darab jellege miatt ketten állnak majd a színpadon, a Jászai Mari-díjas Kiss Domonkos Márk és a szintén Jászai Mari-díjas komáromi színigazgató, Gál Tamás. Az előadást az ugyancsak Jászai-díjas Pataki András rendezte. 
Mrozek drámája húsba vágó és lélekbe markoló kérdéseket feszeget a hazájukat különböző okokból elhagyó emberekről. Valahol idegenben, egy föld alatti pincében élő értelmiségi figura és egy munkásember sorsát mutatja meg az előadás a szabadság és a rabság kérdéskörét járva körül, felvillantva az emigrációs lét fájdalmait. 
A párhuzamos magányban élő két ember sorsának ábrázolása közben a lengyel író valójában egyik figurának sem ad teljes mértékben igazat: hol az egyikük, hol a másikuk igazságát érzi erőteljesebbnek a néző. Slawomir Mrozek darabja különösen aktuális ma, amikor világjelenségként éljük meg, hogy emberek sokasága más országokban igyekszik a jobb élet reményében boldogulni, új identitást találni.
A bemutatót követően még négy további előadás ad lehetőséget a kellemes nyáresti kikapcsolódásra: augusztus 5-én, csütörtök este 19.00, majd augusztus 6-án, pénteken szintén 19.00 órai kezdettel. Szombaton, augusztus 7-én 19.00 órakor, majd vasárnap 15.00 órakor kezdődnek az előadások.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič Boris Kollár

Matovič szerint elképzelhető, hogy a Sme rodina nélkül kormányozzanak tovább

koronavírus

Koronavírus – 742 újabb fertőzöttet azonosítottak PCR-teszttel Szlovákiában

Szímő

A Jedlik díjas Popély Gyula és Albert Sándor méltatása

01

Holtan találták meg az eltűnt 18 éves fiút

01

Sorozatdaráló – Lelki élveboncolás

Afganisztán k

A tálibok több segélyt kértek a nemzetközi közösségtől

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.