Ember ígér, a történelmi kor végez

Jó idény jár a szlovák filmre. A régi (cseh)szlovák klasszikusokkal megteremtett mozgóképkultúra szelleméhez méltó sorozat készült el az elmúlt időszakban: a Szúnyogtangó, az Egy fájó szív nyugalma, a Menny, pokol… föld, s ezt a sort folytatta legutóbb a „szlovák Sorstalanság”: Jiří Chlumský rendezésében elkészült a szlovák holokauszt film, a Megszegett ígéret.

Amely a holokauszt témán túl annyiban rokonítható a Sorstalansággal, hogy egy kamasz fiú embertelen sorsát meséli el a náci időkben megélt valós eset, Martin Petrášek Amerikában, angolul (és csehül is megjelent) életrajzi visszaemlékezései alapján írt forgatókönyv szerint. Az említett többi opusszal összevetve pedig abban is felfedezhetők rokon vonások, hogy bizonyos körülmények, tények visszaköszönnek – amit aligha kellene hibául felróni, hiszen természetszerűen adódik a mozis deja vu: a kronologikus történettel elmesélt zsidó sorsban ugyanazokat, vagy legalábbis hasonló helyzeteket szült a fasizmussal elhatalmasodott állati, kegyetlen, elvakult erőszak. Viszont annyiban egyedi, speciálisan szlovák ez a hosszú elbeszélésű, hosszú történelmi időszakot ölelő produkció, hogy az itteni helyzetet rakja össze filmes mozaikká, a Szlovák Állam viszonyait idézi, mégpedig nyílt, nem eltakargató, hanem feltáró szellemben. A Megszegett ígéret eredetisége éppen ebben rejlik nagyon erősen: olyan nézőpontból reprodukálja játékfilmes eszközökkel az eseményeket, hogy a főhős zsidó fiú, Martin Friedmann történetével másfajta színekkel is árnyalja a második világháború aktőreiről kialakult-kialakított képet. Mi több, nem fekete-fehérben ábrázol: a fiú sorsának alakulásában az (át)segítő emberség is erősen jelen van.

A sokgyerekes Friedmann család jó körülmények között, de szerényen, áldott jó érzéssel, szolidan és alázattal él Bánovce nad Bebravou-i otthonában. A legtöbb gyerek már kirepült, a 13 éves Martin bár micvájának megünneplésére azonban valamennyien összegyűlnek. Az ünnepi asztal mellett a családfő fogadalomtételre kéri feleségét és gyerekeit. Ígérjék meg, hogy egy év múlva valamennyien összejönnek. S bár Martin ártatlan naivitással kijelenti, ő biztosan jelen lesz, hiszen nem megy sehova, a zsidóellenes rendeletek más irányba terelik az életüket; a fogadott ígéretet a családtagok nem tarthatják meg. Innentől Martin életét követi a film, aki úgy tapasztalja bőrén az idők gyilkos szelét, hogy először csak ígéretes futballistaként meg kell válnia a csapattól, majd önként jelentkezik a szeredi munkatáborba asztalosinasnak, ahol a futballteljesítménye menti meg a deportálástól. Tüdőbaja miatt szanatóriumba kerül, majd egy kolostorba, végül az orosz partizánok közé veti a sors.

Martin Friedmannt hihetetlen erő élteti. Nemcsak fizikai erőnléte, hanem a lelki tisztaságának, a mélyen a humánumból gyökeret eresztett hitének ereje, végül pedig a túlélés akarásába vetett ereje, amely a legnagyobb áldozatra is ráviszi: arra, hogy megtagadja az identitását – így lesz Martin Friedmannból Martin Petrášek. Hosszú az út, és hosszú a film, amíg ide megérkezünk. Amíg eljutunk a döbbent felismerésig. Hogy az orosz partizánokat milyen vad gyűlölet fűtötte a zsidókkal szemben. Ami alól egy másik felszabadulást is meg kellett élnie Martin Petrášekként Martin Friedmann-nak.

Hosszú, de jó, és ámulattal nézhető a film, mivel a rendező szándéka az volt, hogy autentikusan idézze a kort, s hitelesen a korban vergődő emberi sorsot, és ez lejön a vászonról. Az események teljes beleéléssel követhetők, mivel a forgatókönyvet olyan kitűnő alkotó jegyzi Jan Novák cseh-amerikai író személyében, aki Formannal is dolgozott a Valmont megalkotásában. Elragadtatással pedig azért nézhetők a feszültséggel vagy oldással teli kockák, mivel a kamera mögött Ján Ďuriš professzor állt, aki olyan felvételekben örökítette meg az eseményeket – miként maga mondta a sajtóvetítést követő tájékoztatón –, „amelyek nem szépek, hanem szükségesek”. Nem utolsósorban a két órába foglalt sok embertelenség és borzalom moziélménye azért nem elviselhetetlenül sok, mivel a Martin Friedmannt alakító Samuel Spišák olyan bájjal, átütő erővel, olyan kisugárzással éli át a zsidó fiú sorsát, s olyan zsigerekből áradó tehetséggel van jelen a vásznon, hogy az első pillanattól kezdve maga mellé állít. (Hihetetlen, hogy mindössze 16 éves!).

A kiváló alkotógárda a témában klasszikussá vált alkotások mellé emelte a szlovák produkciót, amely már megjárt egy Los Angeles-i szemlét, s vándorol tovább Göteborgba és San Franciscóba.