Elvesznek a paragrafusok rengetegében

Matyi csak ül a székében, odaszíjazva, hogy le ne csússzon. Hol harapdálja, hol kiköpi a cumiját, és néha mosolyra húzódik a szája. Nem tudni, elégedettségében rikkant egy nagyot, vagy a nemtetszését fejezi ki. Tizenegy éves.
Édesanyja elmondása szerint amikor megszületett, teli tüdőből sírva jelentkezett a világra.

# Matyi csak ül a székében, odaszíjazva, hogy le ne csússzon. Hol harapdálja, hol kiköpi a cumiját, és néha mosolyra húzódik a szája. Nem tudni, elégedettségében rikkant egy nagyot, vagy a nemtetszését fejezi ki. Tizenegy éves.

Édesanyja elmondása szerint amikor megszületett, teli tüdőből sírva jelentkezett a világra. Az orvosi zárójelentésben viszont az áll, hogy éleszteni kellett, oxigénhiányosan született. Hogy mit mondtak, illetve mit nem mondtak az orvosok a kismamának, ennyi idő elteltével kár firtatni, a tények önmagukért beszélnek: a kisfiú kétéves koráig szinte nem is mozgott, háromévesen üvegből lehetett csak táplálni. Állapota kissé javult a dénesdi rehabilitálás után, eredményként könyvelhető el, hogy megtanult nyelni. – Kanállal etetem hároméves kora óta, de a táplálékát pépesíteni kell. A darabos étel nem is megy le a torkán. Annak ellenére, hogy az orvosok szerint nem lát, nem mozdulhatok mellőle, megérzi az egyedüllétet – ecseteli a helyzetet Bognár Mária, miközben fia arcát simogatja. – A mi gyerekünk, ilyennek szeretjük. Eszünkbe sem jutott, hogy intézetbe adjuk, vállaljuk napi 24 órás gondozását. A baj az, hogy hozzánk hasonlóan a beteg gyereket nevelő szülők nem ismerik jogaikat, fogalmunk sincs, milyen segítséget kérhetünk – veszi át a szót a családfő, és röviden összefoglalja kifogásait.

Felesége a magatehetetlen gyermek gondázásáért 3500 koronás járadékot kap, holott 6 ezret is kaphatna, ha tudta volna, mikor kell beadni az új kérvényt. Csak hát nem jártasak az ügyintézésben, nem tudnak eligazodni a paragrafusok rengetegében sem. Nem egyszerű feladat a gondozási segély intézése, hiszen hol Gútára, hol Komáromba kell utazni az iratokért, az iratokkal. Ami nem csupán költséges, hanem időigényes is. A rossz közlekedés miatt. – Ha a gútai szociális osztályon kell intézkednem, 5.30-kor indulok Csicsóról, de 6.45-ig a csatlakozásra Nemesócsán kell várakoznom. A feleségem a gyerekkel nem képes buszozni, autónk viszont nincs. Komáromba ugyancsak nehezen jutna el, a gyerek kocsijának mérete, a cipekedés miatt. Mi nem kaphatunk személyautó-vásárlási hozzájárulást, nekünk nem jár, mert Matyit nem hordjuk gyermekközösségbe. Szívesen beadnánk, de helyben ilyen nincs. És fürdőszoba-átépítési támogatást sem adnak, holott a meglevő csak provizórikus, alkalmatlan a magatehetetlen gyerek ellátására. Mosógép-hozzájárulás is csak akkor járna, ha Matyi egyedül képes lenne elvégezni a műveletet. De mert a 16 éves háztartási gép nem mossa ki rendesen a holmit, rengeteg áramot fogyaszt, és gyakran elromlik, a feleségem kézben mossa Matyi ruházatát. Mivel pelenkahasználatra kényszerül, nem kell magyaráznom, mennyire fontos ügyelni a tisztaságára. Bár a pelenka kiírása az ideggyógyásznak köszönhetően zökkenőmentes, a kiváltása már körülményes. Mert van, ahol 160 koronás hozzáfizetést kérnek. A legközelebbi, a legelérhetőbb patikában váltjuk ki, hiszen Matyit nem lehet egyedül hagyni. Nagyon bánt, de a házunk korszerűsítése is lassan halad, ugyanis huzamosabb ideig munkanélküli voltam. Most az erdészetben dolgozom, de félő, hogy tavaszig ismét segélyen maradok – elemzi a család helyzetét Bognár Gyula.

„A mi gyerekünk,ilyennek szeretjük” Somogyi Tibor felvételei Az új szociális törvény értelmében Bognár Mária valóban 6000 koronát kaphatna fia gondozásáért, de ehhez kérvényt kell benyújtani, nem is szólva a különféle igazolások beszerzéséről. Hiába magatehetetlen, testi-szellemi fogyatékos a gyermeke, károsodása nem javulhat, az illetékes hivatal felülbírálja egészségi állapotát. Nem elég a szakorvosi igazolás, személyesen akarják látni akkor is, ha betegsége visszafordíthatatlan. – November elején beidéztek a komiszszió elé, ahová Matyi nélkül mentünk. Tudatták, látniuk kell a gyereket. Nagy nehézségekkel ugyan, de november 25-én megjelentünk, nem is tudom, ránéztek-e egyáltalán. Amikor megkérdezték, milyen juttatásra tartanánk igényt, csak ámultunk. Mintha tudnánk, mihez van jogunk?! Amikor pedig sorolni kezdtük, s szóba hoztuk a mosógépet, a fürdőszobát, elutasítottak. Közölték, esélyünk sincs az autóvásárlási hozzájárulásra, holott amíg volt kocsink, kirándultunk, sorra látogattuk az ismerősöket. Mi nem dugjuk el a világ elől gyermekünket, elvégre nem szégyen a betegség – magyarázza az édesanya, majd megjegyezi, megtudta viszont, hogy Matyi ügyintézőt kaphatna. – De kérdem én – mondja szinte sírva –, ki ismeri jobban, mint én, aki 11 éve nem mozdulok mellőle? Nekünk nem ügyintézőre, hanem információkra van szükségünk, és megfelelő támogatásra. Mi akarjuk felnevelni, nem mondunk le róla, nem kérjük intézeti elhelyezését, amely biztosan jóval drágább, mint a családoknak juttatott gondozási segély összege!

Az iratok olvasása közben egy fölöttébb furcsa is a kezembe kerül. Szeretném hinni, hogy Bognárék csak tévedésből kapták, hiszen Matyi beleegyezését és aláírását kérik ahhoz, hogy anyukája gondozhassa!

Mivel a munkaidő letelte után értünk csak Komáromba, telefonon érdeklődtünk Bognárék esete felől. A Komáromi Járási Hivatal szociális osztályának alkalmazottja elmondta, nem bírálhatják felül a törvény minőségét, nekik végre kell hajtaniuk a benne foglaltakat. És mert a Komáromi járásban több ezer kérvényezőt kell felülbírálni, az ügyintézés az érintetteknek lassúnak tűnhet. Ha viszont Bognárné jelezte volna, hogy képtelen megjelenni a fiával, ők látogatták volna meg Csicsón. Igaz, ezzel az ügyintézés jobban elhúzódna. Tájékoztatott arról, a kérvényezőnek kell ismernie a törvényeket, előírásokat, tudnia kell azt is, milyen kompenzációkra lenne szüksége. Az elhangzottakat alátámasztotta a szociális osztály megbízott vezetője is. A törvény ugyanis megszabja, nem a gondozók, hanem a gondozásra szorulók életét kell segíteni. A testi-szellemi fogyatékos gyermek édesanyja éppen ezért nem kaphat mosógép-vásárlási támogatást, mert a törvény értelmében munkájának megkönnyítéséhez a társadalom nem járul hozzá. Az eddigi juttatási rendszer módosítása januárban feltehetően nagyon felborzolja a kedélyeket, hiszen számos járadék megszűnik, illetve az anyagi támogatás mértéke csökken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?