Előszó az új etiketthez

Régi emlék: az asztalon ízléses vázában, gondos elrendezésben virágcsokor díszlik. Több szál piros szegfű. Először csak szórakozottan számolom meg, aztán újra és újra ellenőrzöm, nem tévedés-e. Semmi kétség, tíz szál. Páros szám. Virágot pedig... Kíváncsiságom felébredt: vajon jól tudom-e azt a keveset, amit egyáltalán ismerni vélek az illemszabályok közül? Könyvközelben élek, természetes, hogy ismereteimet könyvekből kezdtem meríteni..: körülvesz a szerény kis gyűjteményem, melynek darabjai száz év távolából egészen a közelmúltig megfogalmazzák a mindennapok emberi kapcsolatainak szokásrendszerét, a viselkedéskultúránk gerincét is jelentő illemszabályokat.

... Úgy vélem, most olyan korszakba jutottunk, amikor fontossá válik, hogy figyeljünk egymásra, tanuljunk kulturált hangot használni és illedelmesen viselkedni. ĺgy született meg ez a könyvecske. Gyűjtöttem, leírtam, alakítgattam, igyekeztem a régi szabályokat maivá tenni, alkalmazni – s közben talán formálódtam, alakultam magam is. Persze, megkérdezhetik, betartom-e valamennyi pontját? Nem, nem tartom be. Nem is kell mindig mindent betartani. Az ember másként viselkedik otthon egyedül, másként barátai szűk körében, és másként egy hivatalos vacsorán. Vannak alapvető szabályok, amelyek mindenütt kötelezőek. S vannak aztán olyanok, amelyeket jó, ha ismerünk, mert akkor bizonyos körülmények között – mondjuk, az említett hivatalos vacsorán, vagy egy fogadáson – alkalmazhatjuk is. Például... Tudja mindenki, hogy tunkolni – azaz villára tűzött kenyérdarabkákkal mondjuk pörköltlében mártogatni – nem illik. Pedig jó! Akkor legyünk engedékenyek, s tegyünk kivételt a szigorú szabály alól: ... otthon, egymás között, nem is olyan nagy illetlenség. De egy díszvacsorán szigorúan tilos. Tehát illik tudni, hogy tunkolni nem illik. Úgy gondolom, aki tudja a szabályokat, azt is tudja, melyik milyen körülmények között lép elő valódi szabállyá, s azt is, mikor nem kötelező mereven betartani. Szóval: legyünk elnézőek, türelmesek embertársainkkal. Akár ez lehetne az egyik legfontosabb – s valóban mindig megtartandó – illemszabály.

Röviden – mert egyenrangú, azaz demokratikusan gondolkodó és érző emberek között ez minden viselkedés lényege, kiindulópontja –: figyeljünk egymásra, becsüljük és értsük meg egymást. ... Hiszem, hogy az itt felsorakoztatott illemszabályok először ismeretté, később pedig készséggé válnak; így taníthatnak meg különösebb erőfeszítés nélkül is az egymásra figyelésre. Mert ez az, ami lényegesebb annál, mint hogy illik-e tíz szál virág a vázába.