Losonc. Losoncon tartották előkészítő ülésüket a Falusi Színjátszók Találkozójának szervezői. A rendezvényre november 14. és 17. között kerül sor Szepsiben és Buzitán. A Pódium Társaság jelenlévő vezetői elégedettek voltak az eddigi szervezéssel, hiszen a rendezvény évről évre népszerűbb.
Előkészítő ülés
Losonc. Losoncon tartották előkészítő ülésüket a Falusi Színjátszók Találkozójának szervezői. A rendezvényre november 14. és 17. között kerül sor Szepsiben és Buzitán. A Pódium Társaság jelenlévő vezetői elégedettek voltak az eddigi szervezéssel, hiszen a rendezvény évről évre népszerűbb. Az idei fesztiválra 12 csoport jelentkezett 13 versenyszámmal. A produkciók között lesz vígjáték, bohózat, dráma, színmű, esztrádműsor és paródia is. Vendégként láthatják a fesztivál résztvevői az idei Jókai Napok fődíjas produkcióját (a dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad előadásában), s ezúttal is megjelenik a fesztivál napilapja, a Lakoma, amelyet Bárány János és Mede Zsófia szerkeszt.
A fesztiválra a szervezők nagy szeretettel várják valamennyi falusi színjátszó csoport vezetőjét, akik október 14-éig jelentkezhetnek a következő címen: Csemadok TV- Szepsi, Hlavná 81., 045 01 Moldava nad Bodvou, tel: 055/4603-602, 0905/543-986 (ker)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.