Elment Vaskői Károly

cc

Hosszú betegség után elhunyt Vaskői Károly pedagógus, képzőművész, meseíró és kulturális szervező, Rimaszombat, illetve a gömöri régió egyik utolsó polihisztora. Az egyetemes magyarság ismét elvesztett egy értékes embert.

Vaskői Károly évtizedeken át elnöke, illetve aktív tagja volt a rimaszombati Tompa Mihály klubnak. A város főterén nyitott kávéházában rendszeresen helyet adott olyan író-olvasó találkozóknak és könyvbemutatóknak, amelyek kevés érdeklődőt vonzottak. Neki köszönhetően a résztvevők és a meghívott szerzők is úgy érezhették, van értelme annak, amit olvasnak, illetve amit írnak.

Egy idő után, számos sikeres irodalmi estet követően elérkezettnek érezte az időt, hogy az évtizedek alatt összegyűlt saját gyermekverseit végre a közönség elé tárja. Első kötete Szappanbuborékok címmel jelent meg 2006-ban, majd pár év szünet után jött a további termés: 2019-ben az Ábécés történetek című könyv 34 alliterációs verssel, 2020-ban a Góliás, a kincskereső óriás című verses mese, illetve a Talányok című kötet.

Személyes kedvencünk az Ábécés történetek, ezek a négysoros versikék leginkább a régi korok kiszámoló verseit idézik, kétütemű alliterálós sorokban, Móra Ferenc szellemében. A 33 verses mese játékos szó eleji összecsengése, szó belseji színes kiemelése az akusztikus élmény mellett a betűalak vizuális rögzítésében is segít felfedezni a lírában rejlő lehetőségeket. Vaskői Károly 2019-ben megjelent kötetének további érdeme, hogy a ritkán használt szavak magyarázatát is közli, megkönnyítve a szövegértést.

Vaskői Károly temetése ma, szeptember 14-én 11 órakor lesz a rimaszombati temetőben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?