Elment Ozogány Ernő, a csallóközi polihisztor

Sok igazság van a megállapításban, hiszen ha számba vesszük, hogy Ozogány Ernő mi mindennel foglalkozott az elmúlt évtizedekben, meg főleg azt, hogy milyen témákról írt cikkeket, könyveket és miről faggatták már szinte napi rendszerességgel a Pátria Rádióban egy-egy évforduló kapcsán, akkor csak a felsorolás meghaladná ennek a nekrológnak a terjedelmét.

Gyakran kerestük egymást telefonon, és ilyenkor mindig azzal fejezte be, hogy jó lenne már egyszer egy pohár finom bor mellett nagyot beszélgetni, mert az élet véges, és ki tudja, mit hoz a holnap. Több mint 45 éve ismertük egymást, sőt elmondhatom, hogy közeli barátok voltunk, amelyet a közös Prága-élmény alapozott meg, majd a tudományok iránti rajongásunk és mindenekelőtt a közösen írt tudománytörténeti könyveink mélyítettek el.

Bár Budapesten született, Ozogány Ernő Tejfalut tartotta mindig is valódi pátriájának. Itt járt az általános iskola alsó tagozatára, majd innen indult reggelente a somorjai magyar iskola felső tagozatára és gimnáziumba is, és ide tért haza minden alkalommal, amikor csehországi tanulmányait végezte. A fizikával és a magyar irodalommal is a gimnáziumban került szoros kapcsolatba, és kevésen múlott, hogy nem az irodalom és a társadalomtudományok területén folytatta az egyetemi stúdiumokat. A prágai Cseh Műegyetem Villamosmérnöki Karára került, ahol a hang- és a képtechnika lett a szűkebb szakterülete. Mint örökmozgó ember a prágai Ady Endre Diákkör munkájába is aktívan bekapcsolódott, az irodalmi színpad egyik oszlopos tagjaként gyakran szerepelt a magyar egyetemisták havi összejövetelein, de a prágai diákok Homokóra című irodalmi lapjában is publikálgatott, és ezek az írások lettek az első irodalmi szárnypróbálgatásai. Akkoriban és még később is elbeszéléseket is írt, majd az 1970-es évek végétől elsősorban a tudományos ismeretterjesztés vált a kedvenc időtöltésévé. A Hétben, a Vasárnapi Új Szóban, a Tábortűzben jelentek meg cikkei. Már 1990 előtt szívesen kiadott volna könyveket is, de erre csak a rendszerváltást követően nyílt lehetőség. Az általa kiadott kötetek száma megközelíti a húszat. Az első könyvek társszerzőkkel – dr. Kiss László orvostörténésszel és e sorok írójával közösen – láttak napvilágot, témájuk a magyar tudomány- és technikatörténet jeleseinek felvonultatása volt, afféle portrék formájában. A legteljesebb változata ennek a közös vállalkozásnak a 2001-ben megjelent Gondolatokból épült katedrális című, közel 630 oldalas munka, amelybe Ozogány Ernő elsősorban a magyar feltalálókról, fizikusokról írt. Fontos tette volt annak a cikksorozatnak a megszervezése is, amely a Vasárnap hasábjain látott napvilágot az ezredforduló táján A mi XX. századunk címmel. Ebből egy szemre való könyv is született ugyanezzel a címmel, öt szerző közreműködésével. A könyv a huszadik század legfontosabb szellemi és művészeti áramlatait, műszaki és tudományos eredményeit, történelmi eseményeit vonultatta fel.

Ozogány Ernő könyvet írt a rádiózás és a televíziózás múltjáról és kulisszatitkairól is (Pandóra szelencéje), de a magyar fizikusoknak az atomkutatásban betöltött szerepéről is értekezett – elsősorban a tanulóifjúságot megcélozva (Magyar atomocska). Mindeközben Tejfalu múltja sem hagyta közömbösen: könyvet írt a helyi futballcsapat történetéről, valamint napvilágot látott a falu múltját összefoglaló terjedelmes monográfiája is. A messze földön ismert tejfalusi dőrejárásról – Gyökeres György fényképeire építve – szintén egy szép könyvet jelentetett meg.

A 2000-es évek elején Vojtek Katalinnal közösen könyvet adott ki Magyar nagyasszonyok címmel. Ennek bővített kiadásában a tudományok, a gyógyítás és a szellemi élet más területein jeleskedő magyar nők mellett azokról a szentéletű és szentté avatott hölgyekről is írt, akik közül jó néhányuknak valós vagy elképzelt arcmása Tejfalu templomként használt imaházának ablakain is megcsodálható. És ha már a nők előtt így lerótta a tiszteletét, szinte természetes, hogy a férfiakról sem feledkezhetett meg, és megírta A nemzet virágai ikerdarabját – a Jó mulatság, férfi munkát (két kötetben). 2013-ban a korábbi szerzőhármas egy új könyvet is kiadott Zsinórpadlás címmel. Ozogány Ernő nagy szerelméről, Prágáról, pontosabban annak magyar vonatkozásairól is írt egy terjedelmes munkát, ennek azonban csak az első része jelent meg.

Az utóbbi években Ozogány Ernő elsősorban a Pátria Rádió műsoraiban volt hallható. Gyakran kérdezték egy-egy évforduló kapcsán tudósokról, mérnökökről, feltalálókról, de filmtörténetről is, hiszen foglalkozott a filmművészet jeles magyar képviselőivel (rendezőkkel, színészekkel, operatőrökkel stb.), és a Prágai Tükör hasábjain is többnyire róluk cikkezett. Gyakori előadója volt a Pozsonyi Casinónak is. Szívesen beszélt a legkülönfélébb témákról, főleg egykor élt híres pozsonyiakról. A Lajtától keletre címmel könyvet is kiadott, amelyben a pozsonyi szellemi élettel és jeles pozsonyiakkal foglalkozott.

Az utóbbi években a legtöbb időt tejfalui kertjében töltötte, miközben újabb cikkek és könyvek tervei foglalkoztatták. Mint egyszer megjegyezte nekem, ez a környezet a legösztönzőbb múzsája. Sajnos a tervek most már örökre megvalósulatlanok maradnak. Drága barátunk, nyugodj békében.

Lacza Tihamér