<p>A Napfogyatkozás című harmadik Alkonyat-sztori nem panaszkodhat sem a hétvégi, sem a múlt heti bevételeire, de jegyeladásai mind Észak-Amerikában, mind a világ más tájain jócskán elmaradtak a várakozásoktól.</p>
Elmaradtak a Napfogyatkozás várt rekordjai
A vámpírrománc hétvégi észak-amerikai bevétele elérte a 69 millió dollárt, és ezzel toronymagasan vezeti a péntektől vasárnapig számolt kasszasikerlistát. A főként kamaszokat mozgósító film forgalmazása első öt napján összesen 161 millió dolláros jegyeladást produkált a hazai piacon, és ehhez a jelzett idő alatt további százmillió dollárt keresett világszerte. A Napfogyatkozást az Egyesült államokon és Kanadán kívül 42 országban kezdték játszani.
Az elemzők ugyanakkor rámutattak, hogy a nyár legjobban vár filmje iránt korántsem mutatkozott akkora érdeklődés, mint amit a gyártó Summit Entertainment stúdió remélt. Az Alkonyat-széria előző epizódja, az Újhold premierhétvégéjén 142,8 millió dollárt keresett Észak-Amerikában, és ez az összeg az első öt nap alatt 165 millió dollárra nőtt. A tavaly novemberben bemutatott produkció ráadásul egyidejűleg csak 25 más országban került a mozikba, de így is 118 millió dollárt kasszírozott bemutatása első hosszú hétvégéjén.
A Summit a július 4-i ünnepségek konkurenciájával magyarázta a kiesést, és úgy értékelte, hogy a hét közepére várhatóan ismét megnő majd az érdeklődés az ifjú vámpírok és vérfarkasok közötti vetélkedés iránt.
Az észak-amerikai toplista második helyét Az utolsó léghajító című fantáziafilm foglalta el 40,65 milliós hétvégi jegyeladásával. M. Night Shyamalan 150 millió dollárból készült produkciója, amely a Nickelodeon rajzfilmsorozata nyomán született, korábban számos elítélő kritikát kapott, mivel a rendező az animáció több ázsiai kulcsfigurájának szerepét fehér színészekre bízta. A jelek szerint azonban ez végül is nem kedvetlenítette el túlságosan a közönséget.
A toplista harmadik helyén a Toy Story 3. című háromdimenziós Pixar-animáció kapaszkodott meg 30,2 millió dolláros bevétellel. A népszerű sorozat harmadik epizódja a bemutatása óta 289 millió dollárt keresett Észak-Amerikában, világszerte pedig 151 millió dollárért keltek el rá a jegyek.
Adam Sandler Nagyfiúk című vígjátéka a negyedik helyen végzett 18,5 millió dolláros bevétellel, az ötödik pedig Tom Cruise Kéjjel-nappal című akciómozija lett 10,2 millió dollárral.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.