Elmarad a Strand Fesztivál, az EFOTT, a Fishing On Orfű is

Strand Fesztivál

A zamárdi Strand Fesztivál, a velencei-tavi EFOTT, a Fishing On Orfű, a szegedi SZIN, a Paloznaki Jazzpiknik és az adyligeti Kolorádó Fesztivál is elmarad a kormány csütörtöki döntése, az 500 főnél nagyobb rendezvényekre továbbra is vonatkozó tiltás értelmében.

A kormány koronavírus-járvány miatt hozott döntésére reagálva, amely alapján augusztus 15-e után sem tarthatnak meg Magyarországon 500 főnél nagyobb rendezvényeket, valamennyi rendezvény- és fesztiválszervező sajnálatát fejezte ki. Ugyanakkor mindannyian arra kérik a fesztiválozókat, hogy amennyiben módjukban áll, használják fel jegyüket a következő nyáron, ezzel segítve a  szervezési munkálatokat.

„Nehéz lesz most a jövőre koncentrálni, de biztosra vesszük, hogy pár nap múlva fel fogunk állni és azon törjük majd a fejünket, hogyan építsük fel a 2021-es fesztivált” – tették közzé honlapjukon a Strand Fesztivál szervezői.

A Strandon, amelyet augusztus 18-tól 22-ig terveztek megrendezni, mások mellett Parov Stelar, Timmy Trumpet, Martin Solveig, Wilkinson, Lost Frequencies és Alle Farben is fellépett volna.

Az EFOTT-on augusztus 26-tól 29-ig a hazai könnyűzenei élmezőny mellett az amerikai rapper, Flo Rida is fellépett volna.     

„Szomorúan, de tudomásul vettük a tényeket. Bízunk abban, hogy sikerül egy olyan támogatási rendszert kialakítani, amely mind a zenészeknek, mind a hozzájuk tartozó stábtagoknak segítségére lesz, és amely mentén mi is fenn tudjuk tartani szervező, résztvevő kollégáink számára a stabil munkahelyet” – fogalmaztak az EFOTT szervezői az MTI-hez eljuttatott közleményben.     

Mint írták, az idei EFOTT-ra elővételben vásárolt jegy- és bérlettulajdonosoknak lehetőséget biztosítanak a voucherek 2021-es évre átvitelére, illetve a visszaváltására 3 százalékos kezelési költséggel.

A SZIN (Szegedi Ifjúsági Napok) augusztus 26. és 29. között lett volna, mások mellett Jason Derulóval, John Newmannel, a Rudimentallal, Dub FX-szel és Russkajával.

„Ötvenegy év után ez lesz az első év, hogy SZIN nélkül zár a nyár. De megértjük a helyzetet, és bízunk abban, hogy jövőre újra éled a fesztiválszezon” – írta Kolonics Erika, a SZIN főszervezője a rendezvény honlapján.

A Fishing On Orfűt augusztus 26-tól 29-ig rendezték volna meg a hazai könnyűzenei színtér színe-javával. „A legfontosabb célunk mindig is az volt, hogy olyan fesztivált szervezzünk, amire mi is szívesen elmennénk. A Fishing jövője, esetleges függetlensége, további szponzor- és reklámmentessége azon múlhat, mennyire tudjuk minimalizálni a mostani kárt” – közölték a szervezők.

Elmarad a Paloznaki Jazzpiknik is. A Balaton-felvidéken augusztus 20-tól 22-ig Randy Brecker, Candy Dulfer, Mario Biondi, a De Phazz és a Kraak & Smaak Live Band zenélt volna. A szervezők az MTI-nek azt írták, bíznak abban, hogy a kormány döntése mindannyiuk biztonságát szolgálja.

„Egy kicsit szomorkodunk még, majd teljes gőzzel vágunk bele a jövő évi Jazzpiknik szervezésének. Akit csak lehet, megpróbálunk visszarepíteni az idei fellépők közül és mindenkit kárpótolni egy szuper fesztivállal a sok idei bizonytalanságért” – fogalmazott Valde Orsolya fesztiváligazgató. A Jazzpiknik szervezői rugalmas megoldásokat dolgoznak ki azok számára, akik megtartják a jegyüket és utalványra váltják át.

Ugyancsak augusztus 26-tól 29-ig tervezték a Kolorádó Fesztivált is, a Nagykovácsi melletti Adyligetben, ahol ott lett volna a Kokoroko, az upsammy, Helena Hauff, Daniel Avery, Hunee, illetve a Bo Ningen is.

„Nagy szükségünk van a támogatásotokra idei költségeink fedezésére, valamint hogy jövőre minden eddiginél jobb Kolorádót tudjunk szervezni. A támogatás ezúttal leginkább azt a döntést jelenti, hogy mit tesztek a már megvásárolt bérletekkel. Nagyjából egy hét múlva jelentkezünk a pontos infókkal” – írták a Kolorádó szervezői közösségi oldalukon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?