Elítéljük vagy felnézzünk rá?

Egy ízig-vérig hazai magyar film született, itteni magyar színészekkel, nagyon is itteni témában, amelyről két éve még azt közölte Laczkó Sándor rendező, hogy 60 percesre tervezi. Nos, a végeredmény ennek a duplája lett, de 120 perc után is sok kérdőjel marad a nézőben. Pontosabban: neki kell megválaszolnia a legfontosabb kérdéseket. Lehet, hogy velem együtt sokan napokig fognak gondolkodni azon, hogyan viszonyuljanak a címszereplőhöz, Hancsovszky Bélához.

„Azt kérdezik, hogy én tettem-e. Hogy miért tettem. Senki sem kérdezte, hogy ők miért teszik mindezt. Nem kellett volna törődnünk semmivel, beleavatkoznunk más dolgába. Nem szakított volna minket szét senki. Nem tudom, hogy látom-e újra anyámat. Sem azt, hogy mi lesz velük. Nem nézhetek a szemükbe többé. Nem is értik meg.”

Ezekkel a mondatokkal kezdődik a film, miközben egy vízparton álló fiatal férfi sziluettjét látjuk hátulról. A nyitójelenetben egy idősebb férfit kiraknak a réten egy kofferrel a teherautóból. Összefügg a két jelenet? Mi történik itt? Máris sok a kérdés, pedig még csak négy perc telt el a filmből.

A Fórum Kisebbségkutató Intézetben fogant az ötlet, hogy készüljön invesztigatív dokumentumfilm a 19 éves tornaljai Hancsovszky Béláról, aki 1945 nyarán, a magyar-ellenes intézkedések miatti elkeseredésében (vélhetően) gránátot dobott be a helyi rendőrség ablakán. Senki sem sérült meg, „csak” az épület vált használhatatlanná, a népbíróság azonban mégis halálra ítélte a fiút, mert a hatalom példát akart statuálni bármiféle magyar ellenállással szemben.  Hancsovszky megszökött a börtönből és Magyarországra menekült, de a sztori itt még nem ér véget...

„A cél az volt, hogy feltárjunk egy 79 évvel ezelőtti eseményt. A történteket három ország 6 levéltárában fellelt, mintegy 500 oldalnyi dokumentum alapján rekonstruáltuk. A film előkészületei még 2021-ben indultak, ekkor kezdtük el írni a forgatókönyvet Varga Emesével közösen. Egy hármas keretet sikerült kitalálnunk. Van egy hagyományos, beszélő fejes dokumentumfilm-rész, ahol két történész, Simon Attila és Popély Árpád ismerteti a tényeket. Aztán a történet elkezdi taposni a saját medrét, és a film stílusa is alkalmazkodik ehhez. Egy lelkes  kutatót követhetünk, aki szeretné felgöngyölíteni az ügyet. Őt Oszlík Péter alakítja. A harmadik szál pedig tényleges szereplők, illetve az őket körülvevő kitalált személyek interakcióiból áll” – mondja Laczkó Sándor rendező, hozzátéve, hogy a történet vége máig rejtély. „Mindeddig nem sikerült felderítenünk, mi történt Hancsovszky Bélával a későbbiekben, illetve hogy hogyan és mikor halt meg – ezt a filmben is jelezzük. A kitalált karakterek több valós személyt foglalnak magukba, ők érzékeltetik a környezetet, amelyben a főszereplő élt.”

Az is megjelenik a filmben, hogy a mai ember hogyan viszonyul saját közössége múltjához, mennyire érdeklik a csaknem 80 évvel ezelőtti események. A már említett kutató például folyamatosan konfliktusba kerül a hamarosan anyai örömök elé néző párjával, akinek az a legfontosabb, hogy elmenjenek babaágyat venni, illetve, hogy embere végre vele foglalkozzon, ne ezzel a homályos sztori-val. Szintén érdekes ötlet, hogy a filmben szereplő történészeket ez a kutató interjúvolja meg, vagyis a dokufilmekben megszokott, úgynevezett „beszélő fejek” is izgalmasabb módon jelennek meg.

„A főszereplő cselekedetének megítélésekor szerintem nem nézhetünk mai szemmel a 79 évvel ezelőtt történtekre. Meg kell ismernünk az akkori közhangulatot, a körülményeket, és igyekeznünk kell belelátni a főszereplő lelkébe” – véli a rendező. Hancsovszky 19 éves, előtte az élet, szerelmes Annába (aki kitalált karakter), a lányt bármikor kitelepíthetik, ahogy annak legjobb barátnőjét, Évát is Magyarországra telepítették, és azóta semmit sem tudni róla. A tornaljai magyar fiatalok egyre nyugtalanabbak, mert hiába ért véget a háború, azt érzik, hogy fokozatosan veszítik el  szabadságukat. Vajon jogos-e, hogy fellázadnak ez ellen?

Már volt szerencsém látni a filmet, amelyet önök ősszel nézhetnek meg a mozikban, illetve különböző szervezett vetítéseken. Számomra az volt a legmegdöbbentőbb, hogy a robbantás után az összes szóba jöhető fiatal férfit, mintegy 130 főt napokon át fogva tartottak egy üres kastélyban, hogy megtalálják a tettest – és csupán néhány katona őrizte őket. „Ennek hatására jelentkezett önként Hancsovszky, magára vállalva a robbantást. A lakosságnak az akkori hatalomhoz való viszonyulásáról egy külön filmet lehetne forgatni” – jegyzi meg Laczkó Sándor.

A dokumentumfilmeseknek általában van egy prekoncepciójuk, amikor forgatni kezdenek, illetve óvatosan sugallni szeretnék a nézőnek, mit gondoljon az adott témáról. Itt egyáltalán nem éreztem ilyesmit. Vagyis nézőként nekem kell véleményt alkotnom. „Nem az volt a célunk, hogy egy szekértáboros filmet készítsünk. Ahogy az életben sem minden fekete-fehér, úgy ebben a történetben sem. Itt is ugyanúgy megvannak a karakterek hibái, vannak rossz lépéseik, és nem is lettünk volna objektívek, ha ezt eltitkoljuk vagy megmásítjuk. A dokus részek kizárólag a tényekre támoszkodnak, itt nem hangzanak el feltételezések. A játékfilmes jelenetek pedig a történet szubjektív vonalát képezik. Itt meg lehetett csinálni, hogy bemegyünk Hancsovszkyékhez a konyhába, és megmutatjatjuk, hogy szerintünk hogyan zajlott az a bizonyos sorsdöntő beszélgetés. Ahhoz, hogy megérthessük a motivációt, érzékeltetnünk kellett azt a létbizonytalanságot, amelyben azok a fiatalok tartózkodhattak. Maga a levéltári anyag követelte ki ezt, mert ha csak és kizárólag a dokumentumokat dolgoztuk volna fel, nem csinálhattunk volna egy izgalmas és nézhető filmet. Az arányok egyébként nagyon megváltoztak a vágóasztalon. Az eredeti forgatókönyvben még sokkal hangsúlyosabb volt a dokumentarisztikus rész, de később inkább azt kívánta az anyag, hogy a játékfilmes részt erősítsük meg, hogy segítsük a nézőt  ezekkel az apró, hozzáadott dolgokkal. Így jobban megérti, ki hol helyezkedik el ebben a történetben és az akkori rendszerben.”

Büszkén tesszük hozzá, hogy lapunk médiapartnere a Hancsovszky című filmnek. Az információk fokozatos csepegetését holnap folytatjuk, amikor is a szereplők és a stáblista ismertetésén túl szól lesz arról, milyen szerepe volt egy bizonyos Gustáv Husáknak ebben a konkrét ügyben, illetve mennyit tudnak a mai tornaljai lakosok a hetvenkilenc évvel ezelőtt történtekről.