Elindult a jelentkezés A Dal 2022 műsorba

rrr

November 15-ig lehet jelentkezni A Dalba, a magyar közszolgálati televízió zenés produkciójába. A tizenegyedik évadjához ért dalválasztó válogatóiba ismét negyven dal jut be, 2022-ben először lesz élő a zenei kíséret.

„Eddig fél playback produkciókat láthatott a közönség A Dalban, a zene felvételről ment. A Dal 2022-ben mind a hét élő adásban eredeti hangszereléssel, élő zenével hangzanak el a dalok, amihez szükség esetén session zenészeket biztosítunk. Az elődöntő dalai akusztikus formában versenyeznek, a döntőben az MR Szimfonikusok harmincfős csapata kíséri a produkciókat” – mondta Medveczky Balázs, a Duna Televízió csatornaigazgatója. Mint kifejtette, A Dal 2022-be is legfeljebb háromperces, magyar nyelvű dalokat várnak, amelyek idén március 30. előtt nem hangzottak el és nem kerültek kereskedelmi forgalomba. 

A Dal 2022. január 29-én indul, válogatókból négy adás lesz, majd a két elődöntőt követi március 12-én a döntő.

A zsűri tagjait később jelentik be. A végső győztes tízmillió forintot fordíthat produkciója fejlesztésére, és egy tízdalos albumot készíthet. További három versenyző öt-öt milliót kap produkciója fejlesztésére, a nyolcas döntő maradék négy előadója pedig egy-egy milliót. Idén is odaítélik a legjobb dalszövegíró, valamint a legjobb akusztikus produkció díját.

A műsorba kerülő 40 produkció mindegyike részt vesz az online Akusztik Dalversenyben, és a közönség szavazata alapján egyikük megnyeri annak fődíját. Az akusztikus feldolgozások mellett a döntős produkciók a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében is hallhatók lesznek.

A jelentkezés és a pályázati feltételek megtalálhatók az adal.hu oldalon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?