Elidőzve az időtlen mozgás vásznai előtt

„Mindig is a lírai absztrakció érdekelte, és a lehető legtágabban értelmezett mozgás: mozgás a térben, az emlékek között, a jelenben vagy a múltban, a szellemi áramlatok, érzelmi mozzanatok között; cselekvés, vagy csak elidőzés valami mellett…” – írja Radosza Attila művészetéről N. Mészáros Júlia művészettörténész.

Erről vallanak a színes vásznakon nemcsak a forma és színmozgások, az elfolyatott csíkozás, az önmagába csavart, saját formapályájukon súlytalanul örökmozgó vagy időtlen mozgásba lendített színes formaalakzatok (néha meghagyva két dimenzióban, néha kiemelve a térlétezésbe), hanem maguk a festménycímek is. Olvassuk csak sorban Radosza Attila absztrakt mozgásait: Indulás az anyagtalanba, Siklás, Örvény, Átutazás, Izzás, Belső izzás, Lehetséges útvonalak, Páros mozdulat, Forgó erők, Bezáruló mozdulatok, Zuhatag, Utazók. De még csak az Átszűrődő dallam című alkotás is festői mozgástérként értelmezhető, hiszen a zene is folyamat, bárhogy éljük is meg: akár „érzelmi mozzanatok közötti” kapocsként, akár „valami melletti elidőzésként”. Ha jól megfigyeljük ugyanis ezt a festményt, a festékbarázdákban és elcsurgatott hangfolyamokban kifejezett festői dallamasszociáció is haladás, folyamat és szellemi-lelki elmozdulás.

A megállt, megállított mozgás érzékelhető minden vásznon, hiszen ott rezdült korábban – ahogy N. Mészáros Júlia írja – „a festő kezének mozgása is, amely maradandó nyomot hagy a vásznon, és lélekkel, szellemmel, színnel, folttal, gesztussal tölti meg a síkot, barázdát húz az anyagba, összetorlasztja, lefolyatja vagy szétteríti a festéket…”

Festői szabállyal irányított szabálytalan mozgásba lendít Radosza Attila gesztusokból felépülő absztrakt expresszionizmusa Időtlen mozgás című pozsonyi tárlatán.