Kultúra

Elhunyt Tóth Elemér

Hetvennyolc éves korában meghalt Tóth Elemér költő, író, műfordító, szerkesztő, a szlovákiai magyar gyermekirodalom egyik meghatározó képviselője.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. február 16. 13:52

Tóth Elemér - Somogyi Tibor felvétele

1940. január 14-én született a gömöri Hanván. Tornalján érettségizett, majd a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán magyar–testnevelés szakon tanult, de tanulmányait nem fejezte be. 1961-től a Szabad Földműves, az Új Ifjúság, majd a Tábortűz szerkesztője, később főszerkesztője. 1959-től publikált rendszeresen; műfordítóként elsősorban kortárs szlovák írók műveit ültette át magyarra. 1981-ben elnyerte a Madách Imre-díjat, 2008-ban neki ítélték a Posonium Irodalmi Díj Szülőföld Díjat. 

Főbb művei: A halak mélyben úsznak (versek, 1965); Ketten (versek, 1966); Kérgek(versek, 1969); Sárga, mint a Nap (elbeszélések, 1975); Csillagménes (gyermekversek, 1976); Tegnapelőtt, kiskedden (gyermekversek, 1982); Szivárvány(gyermekversek, 1996); Mese az aranykalapácsról (mesék, 2002); Tölgyek (versek, 2007); Magányom erdejében (versek, 2010); Kerserű leltár (versek, 2010).

Önnek ajánljuk

Mistrík örül, hogy Menyhárt is őt támogatja

Halálos áldozata van Nyitrán az influenzának

Az Új Szó szerdai mellékletében: Hogyan válasszunk középiskolát?

Külföldön már háromszor nyert

Az elégedetlen gazdák bevonultak Pozsonyba

A kilencvenkettesek nagy dobása

Legfrissebb galériák
Olvasta már?