Elhunyt Robin Gibb, a Bee Gees alapítója

London |

<p>Hatvankét éves korában elhunyt Robin Gibb, a legendás Bee Gees együttes alapítója és énekes-dalszerzője.</p>

Halálhírét családja jelentette be hétfőre virradóra.

A tavalyi év végén derült fény arra, hogy Robin Gibb rákban szenved. Azóta kétszer is megműtötték, egy daganatot távolítottak el a vastagbeléből. Nemrégiben tüdőgyulladást kapott és április közepén kómába esett. Több mint egy héten át kómában volt, és a szakemberek kevesebb mint tíz százalék esélyt adtak neki a túlélésre.

Robin Gibb és két fivére, Barry és Maurice által alapított Bee Gees a hetvenes években érte el népszerűségének tetőfokát. A "diszkó királyait" hétszer tüntették ki Grammy-díjjal. Nemcsak előadóművészként váltak sikeressé, hanem számos sláger szerzőjeként. A Gibb-fivérek több mint ezer dalt írtak. Olyan ismert előadóművészek énekelték szerzeményeiket, mint Elvis Presley, Janis Joplin, Barbra Streisand, Diana Ross, Dionne Warwick, Celine Dion és Cliff Richard.

A Bee Gees lemezeit 200 milliós példányszámban adták ki. Az együttes utolsó lemeze 2001-ben jelent meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?