Elhunyt Radnóti Miklósné

Elhunyt Radnóti Miklós özvegye, Gyarmati Fanni – életének 102.

Elhunyt Radnóti Miklós özvegye, Gyarmati Fanni – életének 102. évében, szombat hajnalban érte a halál.

Az a tudat, hogy Radnóti özvegye él, a hosszú évtizedek alatt önmagán túli jelentést kapott, Gyarmati Fanni nemcsak férje emlékét tartotta életben, hanem felhívta a figyelmet a fasizmus áldozataira és arra is, hogy a fasizmus bármikor visszatérhet – mondta Ferencz Győző irodalomtörténész a halálhír kapcsán. A Radnóti Miklós élete és költészete című monográfia szerzője arról is beszélt, hogy a költő és Gyarmati Fanni kapcsolata az irodalom, az egyetemes emberi kultúra egyik nagy tragikus szerelmi története. „Rövid ideig tartó házasságuk életkísérlet volt, két szabad ember szövetsége, amely a másik lényének teljes szuverenitásán alapult” – mondta.

Gyarmati Fanni 1912. szeptember 8-án született Budapesten. Szerelme a költővel 14 éves korában kezdődött. Miután Radnóti Szegeden ledoktorált, 1935-ben összeházasodtak. Közös otthonukat Budapesten, a Pozsonyi út 1. szám alatti bérház egyik lakásában rendezték be, az özvegy mindvégig ott élt. Az ajtón, a névtáblán dr. Radnóti Miklós neve szerepelt. Gyarmati Fanni előbb gyorsírást tanított, a második világháború után orosz- és franciatanári diplomát szerzett, hosszú évekig a színházművészeti főiskolán oktatott francia nyelvet. Emberi tartásáról, műveltségéről legendákat meséltek egykori tanítványai. Összegyűjtötte, gondozta és közrebocsátotta a Radnóti-hagyatékot (2008- ban a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára Kézirattárának adományozta a költő teljes kéziratos hagyatékát). Ugyanakkor soha nem vállalta fel a „hivatalos özvegy” szerepkörét: kerülte a nyilvánosságot, a költőhöz kapcsolódó hivatalos megemlékezéseket, nem nyilatkozott, nem írt Radnótiról, az interjúkat általában azzal utasította vissza, hogy minden lényeges ott van a versekben.

Alakját férje számos költeményben megörökítette. Róla szól a Két karodban című vers, az Erőltetett menet halhatatlan sora („és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt”), Radnóti nem sokkal a halála előtt hozzá írta a Hetedik eclogát és a Levél a hitveshez című költeményt. Gyarmati Fanni 70 évvel élte túl a férjét – a munkaszolgálatos Radnóti Miklóst 1944 novemberében lőtték tömegsírba a Győrhöz közeli Abda község határában. (MTI, as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?