Elhunyt Magda Olivero 104 éves szoprán

<p>Elhunyt 104 éves korában Magda Olivero világhírű olasz szoprán. A több mint hét évtizedes pályafutásra visszatekintő díva hétfőn halt meg egy kórházban, ahol augusztus óta kezelték szélütés miatt - közölte kedden az olasz ANSA hírügynökségre hivatkozva a BBC News.</p>

Magda Olivero a harmincas években debütált énekesként, ám amikor 1941-ben férjhez ment, egy időre felhagyott a szerepléssel. Tíz évvel később tért vissza a színpadra, és ismét meghódította az európai és az amerikai közönséget.    Páratlan módon még 99 évesen is vállalt nyilvános fellépést.    A milánói La Scala egyperces néma emlékezésre kérte hétfőn a közönségét. Olivero már pályafutása kezdetén is énekelt a híres operaházban.    A Scala közleményében hangját "karizmatikusnak", előadásmódját "nagyszerűnek" nevezte, és hangsúlyozta, hogy az énekesnő szellemileg teljesen friss volt egészen haláláig.    A La Repubblica című olasz napilap 2010-ben is grandiózusnak értékelte hangját, amikor fellépett a milánói Palazzo Cusaniban.    Legismertebb szerepei között volt Puccini Toscája, Umberto Giordano Fedorája és Luigi Cherubini Medeája.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?