Elhunyt James Earl Jones, Darth Vader eredeti hangja

James Earl Jones

Elhunyt 93 éves korában James Earl Jones amerikai színész, akinek a hangján szólalt meg Darth Vader a Star Wars-filmekben – közölte hétfőn ügynöke, Barry McPherson.

A hollywoodi sztár a Disney filmstúdió 1994-ben készült Az oroszlánkirály című filmjében Mufasát szólaltatta meg, de sok hangoskönyvön dolgozott és a CNN bejelentkezése, az „This is CNN” (Ez a CNN) is az ő hangján vált ismertté. 

Pályafutása alatt számos elismerésben részesült, több Emmy- és Tony-díjat vehetett át, Grammy-díja is volt és tiszteletbeli Oscar-díjjal is kitüntette az amerikai filmakadémia. 

Az 1931-ben született Jones gyerekkorában dadogott, de később az egész világ megismerte a hangját, amiben kétségtelenül a Star Wars főgonoszának, Darth Vadernek a szinkronizálása játszotta a legnagyobb szerepet. Ugyanakkor mire George Lucas Star Wars-univerzumának első filmje, 1977-ben elkészült, Jones már a színpadon és a filmvásznon is ünnepelt színész volt. 

A sötét nagyúr hangját az első trilógia után 2005-ben A Star Wars III. rész – A Sith-ek bosszúja című epizódban, kilenc évvel később a Star Wars Lázadók első részében, valamint a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történetben is megszólaltatta. 

1968-ban a The Great White Hope című színdarabban nyújtott alakításáért Tony-díjat kapott, majd 1970-ben, a darab Jefferson utolsó menete című filmes adaptációjáért Golden Globe-díjjal is jutalmazták játékát. 

A legjobb színész Tony-díját a Kerítések című drámáért vehette át ismét, majd 2017-ben a Tony-életműdíjjal koronázták meg színészi pályafutását. 

Legismertebb filmjei között szerepel az Amerikába jöttem, amelyben Eddie Murphyval játszott, és a Conan, a barbár is, amelyben Arnold Schwarzeneggerrel forgatott. 

Emmy-díjait a Hőhullám (1991) és a Gabriel's Fire (1990-91) című televíziós produkciókért kapta. Grammy-díját pedig a Great American Documents felvételeiben nyújtott közreműködéséért vehette át. 

Szakmai elismerései mellett az amerikai Kongresszus Művészeti Érdemérmével és a Kennedy Kulturális Központ díjával is kitüntették. 

A Jones halála után kiadott nyilatkozatában George Lucas, a Star Wars atyja „hihetetlen színésznek”, valamint „művészetében és szellemében is egyedülálló hangnak” nevezte Jonest, hangsúlyozva, hogy „csodálatos emberi lény volt”. 

„Mélységet, őszinteséget és értelmet adott minden szerepének” – írta Lucas hozzátéve, hogy a barátainak és rajongóinak egyaránt hiányozni fog. 

Jones emlékét a hollywoodi sztárok közül a Star Wars-filmekben Darth Vader fiát, Luke Skywalkert alakító Mark Hamill is felidézte közösségi médiás posztjában. „Nyugodj békében, apa” – írta. 

A Drót című sorozat sztárja, Wendell Pierce „a művészet, a tisztesség, a kreativitás és a méltóság élő megtestesülésének” nevezte az X-en közzétett bejegyzésében. Mint hozzátette: „James Earl Jones az egyetlen ok, amiért színész lettem”. 

„Egy nagyszerű szellem és határtalan, egyedi hang hagyott itt minket” – írta az X-en George Takei, a Star Trek sztárja Jones emléke előtt tisztelegve. 

A Walt Disney Co. nevében Bob Iger vezérigazgató fejezte ki részvétét Jones családjának. Közleményében kiemelte, hogy a csaknem 200 filmben és tévés produkcióban szereplő színész „kitörölhetetlen nyomot hagyott a közönség nemzedékeiben”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?