Elhunyt Huszár Tibor

<p>Ma, 61. éves korában elhunyt Huszár Tibor fotóművész, a nagyszombati Cirill és Metód Egyetem Tömegkommunikációs Karának fotóműhely-vezetője.</p>

Huszár Tibor 1952-ben született a szenci járásbeli Réte községben. Tanulmányait a bazoni gimnáziumban, majd Prágában végezte 1976-1983 között, Ján Šmok műtermében. 1971-74 között a pozsonyi Nő c. folyóirat fotóriportere,1988-90 között George Tabori Theater der Kreis előadásait fotózza; 1992-ben a New York Egyetemen vendégelőadó.
Kivételes érzéke volt a pillanat megragadására és az emberi sorsok ábrázolására. Legnagyobb sikerét a Cigányok Szlovákiában című, megdöbbentő erejű, szikáran realista fotósorozattal aratta 1991-ben, az ebből készült albumot rövid idő alatt szépkapkodták a könyvesboltokból. Huszár Tibor ugyanolyan lelkesen dokumentálta a bősi és a mohi erőmű építését, mint a legfontosabb hazai és külföldi színházi előadásokat, portéiért pedig sorban álltak a közélet szereplői, köztük Vladimír Mečiar is, aki kormányfőként „udvari fényképészévé” fogadta őt: annak idején vele csináltatta elhíresült óriásplakátjait. A hazai művésztársadalom egy része emiatt kiközösítette Huszár Tibort, mások viszont megértették, hogy számára ez is ugyanolyan felkérés volt, mint a többi, például a Václav Havel külföldi útjairól készült tematikus ciklus, vagy a Háború a Perzsa-öbölben című fotósorozat.    

A kilencvenes években New Yorkban dolgozott fotósként,  illetve vendégtanárként egy ottani egyetemen oktatott. Hazatérése után a besztercebányai művészeti akadémián tanított, az utóbbi időben pedig a nagyszombati egyetem tömegkommunikációs tanszékének fotóműhelyét vezette.
 1964 óta foglalkozik fényképezéssel. Dokumentum, szocio- és portréfotó területén tűnik ki. Tematikus ciklusai: 1981-83: A bősi erőmű; 1979-85: Dél-Magyarország; 1984: Martin-település; 1987: a Mohi Atomerőmű; 1983-88: Színházi előadások (Martin, Nagyszombat, Pozsony, Prága); 1983-94: Írók és közéleti személyiségek portréi; 1988-90: Theater der Kreis, Bécs; 1988-90: Szlovákia és szlovákok; 1989: Bársonyos forradalom; 1990: Václav Havel államelnök útjai (Moszkva, Izrael, Salzburg); 1970-91: Cigányok Szlovákiában; 1991: Háború a Perzsa-öbölben (Jordánia, Szaúd-Arábia, Irak); 1991-93: New York, a tolerancia városa. Egyéni kiállításai:1982 • Besztercebánya1983 • Kulturális Központ, Szenc • Galéria FAMU, Prága • Galéria, Kecskemét1985 • Portrék, Výstavná sieň Laca Novomeského, Pozsony (kat.) • Csehszlovák Kulturális Központ, Budapest1987 • Cigányok, Výstavná sieň Laca Novomeského, Pozsony1988 • Abc ház Galéria, Szuchumi (SZU) • Csehszlovák Kulturális Központ, Berlin1989 • G. P. Gaussa, Bécs • Divadlo A. Buriana, Prága1990 • Stredoslovenská g., Zólyom • G. Burle Barge, Amszterdam • M. de l'Élysée, Lausanne • Galerie Ramer, Köln • Klagenfurt1991 • Csehszlovák Kulturális Intézet, Budapest1992 • Pelham Art Center, New York1993 • Pozsony1995 • Kassa1998 • Fényképek Koloman Sokolról, G. fotografie PROFIL, Pozsony (kat.). Művek közgyűjteményekbenBrooklyn Museum, New York • M. de l'Élysée, Lausanne • Navigator Foundation, Boston • SNG., Pozsony • Umelecko-průmyslové m., Prága.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?