<p>Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Bodor Pál író, újságíró. Több álnéven is írt, ezek közül a legismertebb a Diurnus volt. Ezen a néven jelentek meg írásai a Magyar Nemzetben és a Népszabadságban. </p>
Elhunyt Bodor Pál író, újságíró
Bodor Pál 1930-ban született Budapesten. Temesváron a piarista líceumban érettségizett 1948-ban, majd a bukaresti és a kolozsvári egyetemen tanult. Romániai magyar lapoknál dolgozott, 1967-től 1970-ig az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegét, majd a Kriterion Könyvkiadó magyar szerkesztőségét vezette. 1970-től 1979-ig a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorainak főszerkesztője volt; az ő nevéhez fűződik a Román Televízió magyar adásának kialakítása. 1983-ban Budapestre költözött, ahol 1984-től a Magyar Nemzet, 1991-től a Népszabadság szerkesztője lett. Fontos szerepe volt a Ceausescudiktatúra és a 1989-as decemberi romániai események magyarországi magyarázatában és megismertetésében. Publicisztikái mellett több verseskötete, regénye, kisregénye, riportkötete is megjelent, és fordítóként is jelentőset alkotott. (ind., ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.