Elhunyt Bob Hoskins brit színész, a Roger nyúl a pácban sztárja

London |

<p>Elhunyt Bob Hoskins brit színész, aki a Mona Lisa című filmért Oscar-jelölést, valamint Golden Globe- és BAFTA-díjat kapott, de a népszerű Roger nyúl a pácban című vígjáték is a nevéhez fűződik.</p>

A színész 71 éves korában tüdőgyulladás következtében halt meg kedd este egy kórházban - közölte sajtósa, Clair Dobbs szerdán. "Mélyen meg vagyunk rendülve szeretett Bobunk halála miatt" - fogalmazott a színész családja, felesége, Linda és két házasságából született négy gyereke, Alex, Sarah, Rosa és Jack. 

A Londonban felnőtt sokoldalú karakterszínész 1986-ban a Neil Jordan rendezésében forgatott Mona Lisa című bűnügyi filmben nyújtott alakításáért kapott Oscar-jelölést, de az elmúlt évtizedekben számos nagy sikerű, és elismert brit filmben játszott. Televíziós szerepek után a hetvenes években jelent meg a filmvásznon, első nagy áttörését a Hosszú nagypéntek című 1980-as produkció hozta. Ezt követte a Gengszterek klubja, a Mona Lisa és 1988-ban a Roger nyúl a pácban című vígjáték. Ebben a negyvenes évek Hollywoodját megidéző, három technikai Oscar-díjjal elismert, részben animációs filmben magándetektívet alakított. Pár évvel később Steven Spielberg a kalóz Smee szerepét bízta rá Hook című Pán Péter-filmjében.

Hoskins 2012-ben, több mint négy évtizedes filmes pályafutás után bejelentette visszavonulását, mivel Parkinson-kórja volt. Utoljára a Hófehér és a vadász című kalandfilmben játszotta az egyik törpét. Bár 15 esztendősen befejezte az iskoláit, a nyelv és az irodalom szenvedélyesen érdekelte és már kamasz korától vonzotta a színház. Első szerepét azonban a véletlennek köszönhette: barátját kísérte el egy meghallgatásra, amikor a kezébe nyomtak egy szövegkönyvet, hogy mutassa meg, mit tud. Végül őt választották, és néhány színpadi siker után a televízióban, majd a filmnél kötött ki. 

Hoskins igyekezett egyensúlyt találni, a hollywoodi filmek mellett független produkciókban is vállalt szerepet, emellett a rendezésre és az írásra is talált időt. Az Ellopták a szivárvány című brit vígjátékot rendezőként és színészként is jegyezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?