Elhunyt A. J. Pero, a Twisted Sister dobosa

Poughkeepsie |

<p>Elhunyt pénteken A. J. Pero (teljes nevén Anthony Jude Pero), a Twisted Sister amerikai heavy metal együttes dobosa.</p>

A zenekar közleménye szerint az 55 éves dobossal feltehetően szívroham végzett, miközben New York államban turnézott másik együttesével, az Adrenaline Mobbal. A Twisted Sister gitárosa, Jay Jay French úgy nyilatkozott, hogy Perót reggel hiába próbálták felébreszteni, majd kórházba szállították, de már ott sem tudtak segíteni rajta. 

French azt mondta, hogy dobosuk volt az együttest mozgató fő hajtóerő, ő volt a "szíve és a lelke az együttes hangzásának". "Egy barátot és legendát vesztettünk el" - fogalmazott. Dee Snider énekes részvétét nyilvánítva kijelentette, hogy Pero sajátos, pörölyszerűen erőteljes dobolása jelentős mértékben hozzájárult a zenekar felemelkedéséhez és nemzetközi sikereihez.

A Twisted Sister a nyolcvanas években volt a csúcson. A Music Television térhódításával lett világszerte népszerű, elsősorban a We're Not Gonna Take It és az I Wanna Rock című számhoz készített videoklippel.  Az együttes új albumot hosszú ideje nem készített, de máig folyamatosan koncertezik. French most azt mondta, még nem tudják, mi lesz a sorsa további fellépéseiknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?