Elguruló koronáink útja

A háztartási energiafogyasztás több mint felét a fűtés, körülbelül a negyedét a vízmelegítés emészti fel. A fennmaradó húsz százalékot a hűtés-fagyasztás, a mosás-vasalás, a világítás stb. viszi el. További nagy tétel a víz. Egy átlagos család évi 200 ezer liter vizet fogyaszt el.

A háztartási energiafogyasztás több mint felét a fűtés, körülbelül a negyedét a vízmelegítés emészti fel. A fennmaradó húsz százalékot a hűtés-fagyasztás, a mosás-vasalás, a világítás stb. viszi el. További nagy tétel a víz. Egy átlagos család évi 200 ezer liter vizet fogyaszt el. A legtöbb víz a vécén folyik le, a fürdés és a tusolás a második helyre szorul.

A szakemberek szerint a fűtésnél évi 20-30, a vízmelegítésnél 30-40, s a többi esetben 20 százalékot takaríthatunk meg. Állítják, hogy a vízmegtakarítás akár 40 százalékkal is kevesebb lehet – évente. Hogyan?

Fűtés

Az ember a maximumra kapcsolja a fűtést, s egy szál valamiben jár-kel a lakásban. Ha tudatosítanánk, hogy minden egyes fok (amivel feljebb kattintjuk a termosztátot), 6%-kal növeli az energiafogyasztást, körültekintőbbek lennénk. A szobában elegendő a 21 fokos hőmérséklet, s a fürdőszobában sem kell 24 foknál többnek lennie. A konyhában a 20 fok az ideális. Az előszoba és a folyosó 18 fokos legyen. Hogy éppen ilyen hőmérsékleteket mér a lakásában, és mégis nagy a fogyasztás? Akkor rossz a szigetelés, vagy másutt keresendő az ok.

A házfalak külső szigetelése 20, a benti szigetelés (például fényvisszaverő fóliával) 15%-os megtakarítást jelent.

A nem működő radiátorcsapok cseréje 15%-kal csökkenti a fogyasztást.

A rosszul záródó ajtók, ablakok résein (hosszuk egy lakásban akár 50 méter) ezrek illannak el. A szigetelés – méterenként – sokkal kevesebbe kerül, a befektetés egyetlen fűtési idény alatt megtérül.

Minél tökéletesebb az ablak, annál több meleg marad bent a lakásban. A háromrétegű nyílászárókon mindössze 8% meleg levegő áramlik ki, az egysoros ablakokon viszont 30%!

A melegforrás (radiátor) 10% energiát takarít meg, ha nem takarjuk el függönnyel, polcokkal.

Érdemes odafigyelni a páratartalomra; 50–65%-os legyen, amit párologtatókkal, növényekkel, akváriummal biztosíthatunk.

Vízmelegítés

Egy személy napi 40–150 liter meleg vizet használ el. Ha a lehető legkevesebbet akarja fizetni, a vizet nem szabad 60 fokosnál többre melegítenie. Akkor is takarékoskodunk, ha előnyben részesítjük a tusolást a fürdéssel szemben. 60 százalék energiát és ugyanannyi vizet takarít meg a mosogatógép, ha energiatakarékos. De egy csöpögő csap évi több száz korona veszteséget jelent!

Energiafogyasztás a konyhában

A hűtő és a fagyasztó egész évben üzemel, fogyasztása típusától függ. Méretének megválasztása is fontos, mert a helykihasználásnak legalább 70%-osnak kell lennie, a hűtőtér hőmérsékletének 5, a fagyasztóénak -18 fokosnak kell lennie. Aki 2 fokkal hidegebbre állítja a hűtőt, 15%-kal növeli az energiafogyasztást. Fontos a jégréteg rendszeres eltávolítása és az ajtók jó szigetelése.

A helyes főzéssel is koronák takaríthatók meg. Első lépésként le kell cserélni a régi villanytűzhelyet. Az új típusúak egyharmadával, a magasabb árfekvésűek (kerámia főzőlappal) kétharmaddal kevesebbet fogyasztanak, mint a régiek. Az sem mellékes, milyen edényeket használunk. Az alja legyen egyenes, ugyanis csupán ez az apróság 30%-os megtakarítást vagy pluszfogyasztást jelent. Ha az edényt nem takarjuk le, 30%-kal több lesz a fogyasztásunk.

Mosás, vasalás

Egy átlagos háztartásban hetente négyszer kapcsolják be a mosógépet. Hogyan takarékoskodhatunk?

Vegyünk modern mosógépet. A régebbi típusok 100 liter vizet használnak el 5 kg ruha mosására; az újabbak megelégszenek 40 literrel.

Használjuk ki a mosógép teljes kapacitását.

Mossunk alacsonyabb hőfokon. Ha nem főzzük a ruhát, hanem csak 60 fokon mosunk, egynegyedével kevesebb villany fogy.

A gőzölős vasaló kevesebb áramot fogyaszt.

A vasalnivaló ruha ne legyen túl nedves, se túl száraz. Kellő nedvesség mellett 40%-os az energiamegtakarítás.

A kimosott ruhát szépen aggassuk fel, és ha megszáradt, összehajtogatva rakjuk a kosárba. Minél kevesebb lesz a gyűrődés, annál kevesebb áram kell a vasaláshoz, és 10-20% energia ára a zsebünkben marad.

A finom és a műszálas anyagok vasalását hagyjuk a végére, amikor már kikapcsoltuk a vasalót.

Mángorláshoz még egyszer anynyi energia kell, mint a vasaláshoz.

Világítás

Igaz, hogy nem olcsó mulatság, mégis érdemes lecserélni a hagyományos égőket takarékosakra, mert nemcsak kevesebbet fogyasztanak, hanem az élettartamuk is hosszabb.

Vizsgálja meg, hol gazdaságos a takarékos égő. (Általában azokban a helyiségekben, ahol hosszabb ideig világítunk egyfolytában.)

Olvasáshoz elegendő a 8-10 wattot fogyasztó energiatakarékos égő, felesleges csillárt gyújtani 4 darab 25 wattos villanykörtével.

A belső terekhez világosabb falakat válasszunk. A fehér fal a fény 80%-át visszaveri, a fekete mindössze 9%-ot.

Víz

A vécéöblítőt úgy kell beállítani, hogy kevesebb vizet is zúdíthasson le egyszerre, ezzel az egyszerű megoldással 60%-os vízmegtakarítás érhető el.

A fürdéshez körülbelül 100 liter vizet használunk el, a tusoláshoz csak az egyharmadát, de takarékos tusolórózsával a megtakarítás 40%-os.

Sokan fogmosáskor, sőt a borotválkozás egész ideje alatt nyitva hagyják a csapot. Ezzel a rossz szokással egy négytagú család napi 80 liter vizet pocsékol el.

Az edényt ne folyó vízben mosogassuk! Hihetetlen, de való tény: a vízzel és az energiával az spórol, aki mosogatót vesz – feltéve, ha nem mosogat minden tányért külön...

30%-ot megtakaríthatunk a keverő, illetve termosztatikus csapokkal, mivel elmarad a kellő vízhőfok hoszszadalmas beállítása. (kop)

A villanyáram

fogyasztásának megoszlása

Fűtés 6%

Vízmelegítés 24%

Hűtő és fagyasztó 5%

Főzés 4,1%

Mosás 3,7%

Világítás 3,6%

Vasalás 1,4%

Egyéb 2,2%

A vízfogyasztás megoszlása

WC 32%

Tusolás, fürdés 29%

Mosás 11%

Takarítás, öntözés 10%

Kézmosás 7%

Mosogatás 7%

Főzés, ivás 4%

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?