Életutak, pályaképek, szellemi apák

Az ünnepelteket egy-egy pályatárs méltatta pénteken a Pozsonyi Magyar Intézetben. A legszellemesebb és leginkább formabontó beszédet Győry Attila intézte a 85 éves Duba Gyulához, akit mindenki nagy meglepetésére Tolkien mesternek A gyűrűk urában prezentált orkok nyelvén üdvözölt, majd lefordította magyarra az elhangzottakat: „A magyar sors, a magyar szülőföld hűséges, makacs krónikása.” Ezt a jellemzést egyébként Fónod Zoltántól kölcsönözte a méltató, mivel roppant találónak tartotta. Ezután elmesélte, hogyan érettségizett annak idején Duba Gyulából és társaiból, illetve milyen érzés volt később személyesen találkoznia, sőt együtt dolgoznia az érettségi tétellel. „A buddhista szerzetesek állítják, hogy nagyon sokat jelent már az is az életben, ha az utcán sétálgatva valakivel éppenséggel véletlenül összekoccanunk, akár csak a könyökünkkel is... Már ez is azt jelenti, nagyon sok kereszthivatkozásunk lehet egymásra előző életeinkben. Akkor most velem és Duba Gyulával hogy van? Vajon mi közünk lehetett egymáshoz? Mondjuk, ő volt egy előző életben Tolsztoj vagy Dosztojevszkij, én meg bizonyára hordtam neki a fát a kandallóba, hogy írni tudjon.” Ezután Győry Attila komolyabbra fordította a szót: „Öntudat. Identitás. Szükségszerűség. Élethelyzetek. Lehetőségek. Sodródás. Gondolkodás. Önismeret. Élni akarás. Egyéniség. Érzékenység. Fogékonyság. Véleményalkotás. Erő. Jelenlét. Magyar anyanyelv. Duba Gyulának ezek az írói alaptörényei, amelyek működtetik őt.” A másik 85 éves ünnepelt Fónod Zoltán irodalomtörténész, lapunk egykori szerkesztője, a pozsonyi Comenius Egyetem magyar tanszékének nyugalmazott oktatója és Fábry Zoltán munkásságának legjelentősebb kutatója, akit egykori tanítványa, Vajda Barnabás köszöntött. „Része a mi mentális térképünknek. Egy generáció nevelője. Talán nem mindig jártunk azon az úton, amelyet elképzelt nekünk, de hitt bennünk, bízott bennünk” – hangsúlyzta Vajda, felidézve azokat a szemináriumokat, amelyeken olyasmiről is szó esett, amiről akkoriban nem volt szokás beszélni, például Ady Endre vallásosságáról. A harmadik doyen szintén egy elismert tanárember és irodalomtudós, az évtizedekig Nyitrán tevékenykedő, 85 éves Szeberényi Zoltán, akit Kovács László méltatott, kiemelve az írói tehetséggel megáldott hallgatók istápolását, valamint úttörő jellegű munkásságát a hazai magyar irodalom kutatásában. A legmeghatóbb köszöntőt Hizsnyai Zoltántól hallottuk. A 80 éves Tőzsér Árpád pályáját méltatta, és egyik szellemi apjának nevezte az ünnepeltet, hangsúlyozva, hogy minden ember egyfajta szellemi patchwork, azaz sokféle hatásból áll össze egyéniségünk. Elmesélte, milyen érzés volt, amikor harminc évvel ezelőtt az akkor már elismert alkotó felajánlotta neki, fiatal pályatársnak a tegeződést, amivel Hizsnyai akkor még nem volt képes élni. Másnap megmondta Tőzsérnek, hogy inkább mégis magázná, ha lehet, és csak jóval később mert ráállni a pertura. Szerinte pályája során Tőzsér számos arcát megmutatta, ám a folytonosság is jellemző rá. „Ami mindebből összeadódik, az egy hatalmas, impozáns ív. Nem domború, a felső holtpontján túljutott, szomorú, beteg szájként lekonyuló, végső nyugvópontja felé tendáló életpályaív ez, hanem homorú, egyre gyorsulva magasba szökő. Minden kötete előrelépést jelentett, és/vagy új lapot. Egy jelentős szemléleti változást, egy gyökeresen új rálátást a korábban már tüzetesen megvizsgált jelenségcsoportokra, vagy akár teljesen új témák megjelenését. Esszéivel, tanulmányaival együtt olvasva a költészete egy sarkig tárt ajtajú műhely képét idézi képzeletemben. Egy nyitott, minden tartalmasra radikálisan nyitott műhelyét, ahol éjjel-nappal lázas munka folyik, sivít az ékszíj, susog a gyalu, repül a forgács. ” Az idei jubilánsok között egyetlen hölgy, L. Erdélyi Margit foglalt helyet. Simon Szabolcs nyelvész az ünnepelt iskolaalapítói tevékenységével kezdte a méltatást, L. Erdélyi Margit ugyanis több oktatási intézmény indulásánál is bábáskodott. Neki köszönhetjük például a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen a finnugor nyelvek tanszékének megalapítását, amely ma hungarisztika tanszékként működik, vagy legutóbb a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának elindítását. „Tudományos munkássága a nagyközönség előtt is ismert, és legalább olyan jelentőségű, mint pedagógiai tevékenysége. 1975-től jelennek meg módszertani, irodalomtudományi, drámaelméleti cikkei, tanulmányai, könyvei. A drámaelméletből leginkább a groteszk és a posztmodern dráma műfajelméleti és színreviteli kérdései foglalkoztatják. Talán épp a drámaelmélettel, a drámapedagógiával és az olvasáskutatással foglalkozó munkái voltak a legnagyobb hatással a szlovákiai magyar tudományosságra. Jelentős irodalom- és művelődéstörténeti, sőt nyelvészeti munkákat írt. Tanárként a magyar irodalom és nyelv egyaránt figyelme középpontjában állt. Mindenkor a maradandó, az egyetemes értékekre figyelve a közép-európaiság eszméjét érvényesítette, a haladó nemzetközi folyamatokat is követve.” A továbbiakban a Csallóköz költőjét, Zirig Árpádot (75) köszöntötte székesfehérvári kollégája, Bobory Zoltán, kiemelve az ünnepeltnek az otthonhoz, hazához való ragaszkodását, valamint a magyarság sorskérdéseivel foglalkozó alkotásait. Tóth Elemér (75) sajnos távol maradt az ünnepségtől, ezért nem hallhatta Szászi Zoltán elismerő szavait. „Két Tóth Elemér poéta van, az egyik a komoly s olykor komor hangulatú versek költője, a másik pedig egy játékos, örök gyerek, aki fickándozik a nyelvben, aki kedves és pajkos hangulatokat éleszt, aki megsimogatja a kócos gyerekfejet, ha durcás vagy sírásra görbül a szája, s lefújja a horzsolt térdről a fájdalmat egy mókás verssorral. És mindkét énjét érdemes megismerni.” Dunajszky Géza közírót és kultúraszervezőt (70), „a felvidéki magyar holokauszt” kutatóját Huszár László köszöntötte. A főleg karcolataival, tárcáival és elbeszéléseivel hírnevet szerzett, eredetileg péknek kitanult Vajkai Miklóst (65) Lacza Tihamér, a hajóskapitányi minősítését a Balti-tengeren megszerző Poór József írót, zenészt és dalszövegírót (65) pedig Száraz Pál méltatta. A 80 éves Révész Bertalan irodalomtörténész és egyetemi docens nem tudott jelen lenni az ünnepségen, ahogy az őt méltató Bodnár Gyula író, szerkesztő is írásban küldte el szövegét a bensőséges hangulatú rendezvényre.