Életfogytig rock and roll

A hír az Omega Facebook-oldalán jelent meg: „A magyar rockzene meghatározó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják itthon és külföldön egyaránt. Hiábavalók a szavak, fájó a csend, döbbenten idézzük fel életművét, zenéjét, szeretetteljes mosolyát. Benkő Laci örökre velünk marad.”

2017-ben diagnosztizálták májrákkal, amiből első körben felépült, és tovább koncertezett, Szlovákiában is többször fellépett a zenekarral, legutóbb tavaly. Utolsó interjúját a Blikknek adta egészségi állapotáról, bő egy héttel ezelőtt. 

„Köszönöm, hogy aggódnak, de még ne temessenek! A mozgás tart életben. Voltak nehéz pillanataim, szenvedtem eleget, de még élni szeretnék, és ezért mindent meg is teszek. Naponta tekerem a szobakerékpárt, kétszer öt perccel kezdtem, ma már háromszor tíz percnél tartok, és egyre jobban bírom. Nem leszek fiatalabb, nem kapcsolhatom be az időgépet, nincsenek illúzióim az idő múlásáról, de teszek érte, hogy talpon maradjak.”

Ebből világossá válik, hogy az utolsó pillanatig optimista volt, hogy valamiféle sportmérkőzésként tekintett a halállal vívott harcra. Kóbor János szerint ő várta leginkább az Omega heteken belül megjelenő, Testamentum című lemezét. (Ez egyébként is hatalmasat durrant volna, hiszen a zenekarnak rég jelent meg lemeze, de így nyilván még nagyobb a jelentősége.)

„Jó ideje már csak mi ketten voltunk az együttesben az alapítók közül, utolsó mohikánoknak éreztük magunkat. Borzasztó lesz nélküle” – fogalmazott Kóbor János, az Omega frontembere.

Benkő László középiskolás korában kezdett zenélni. Talán kevesen tudják, hogy rövid ideig tagja volt a Benkó Dixieland Bandnek is, majd a Próféta együttesben játszott, amely az Omega elődjének tekinthető. Az Omega megalakulását 1962. szeptember 23-ra teszik a rocktörténészek. Kezdetben nyugati slágereket dolgoztak fel, ilyenkor sokszor ő énekelt. Később az Omega saját dalai közül a Rózsafák és a Vasárnap című számokat rögzítették Benkő László énekével. 

1968-tól Presser Gábor személyében másik billentyűse lett az együttesnek, ekkor Benkő többféle hangszeren játszott: furulyán (Kiabálj, énekelj, Ha én szél lehetnék), trombitán (Trombitás Frédi, Régi csibészek), citerán (Kállai kettős). Presser távozása óta kizárólag billentyűs hangszereken játszott, beleértve a szintetizátort, amit 1973-ban az Omega használt először Magyarországon, kisebb fajta forradalmat robbantva ki. A Nem tudom a neved című album és az 1976 és 1979 közötti „space rock” korszak hangzásának meghatározó elemei lettek ezek az aprólékosan kidolgozott, önmagukban is úttörő jellegű szintetizátorszólók, amelyekhez hasonlókkal akkoriban az Emerson, Lake and Palmer-lemezeken találkozhattak a nyugati zenerajongók. 

Benkő László az Omega mind a 17 stúdiólemezén játszott. Munkásságát 2013-ban Kossuth-díjjal ismerték el, de megkapta a Liszt-díjat is. Az Omega tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet szólóban, illetve más produkciókban. 1980-ban mutatták be a budapesti Planetáriumban az Űroperát, amelynek a zenéjét Benkő írta, 1982-ben Lexikon címmel jelent meg első szólóalbuma. 2002-ben megalapította az instrumentális zenét játszó B-Projectet, később rendszeres vendégszereplője volt a Bulldózer együttes koncertjeinek. 2009-től a szombathelyi Weöres Sándor Színház zenei vezetője volt, 2013-tól gyakran lépett fel a Megapolis zenekarral, amely az Omega dalait játssza. Ez egészen egyedi hozzáállásról tanúskodik – nem sok legendás rockzenekar tagjai bukkannak fel tribute-együttesek koncertjein, inkább a jogdíjakon szoktak marakodni velük. 

Végezetül gondolkodjunk el azon – talán utoljára –, mi lett volna, ha az Omega annak idején meg tudott volna kapaszkodni Nyugat-Európában. Az együttesre már 1968-ban felfigyeltek Angliában, meghívták őket egy koncertturnéra, és elkészíthették első angol nyelvű albumukat. Omega Red Star néven reklámozták őket, hiszen a vasfüggöny mögül érkeztek, ezért nem csak zenei értelemben számítottak kuriózumnak. A magyarországi hivatalok folyamatos akadékoskodása miatt azonban (ez hosszú történet, most nincs hely ismertetni a részleteket) nem sikerült a nemzetközi áttörés, újabb lehetőséget pedig nem kaptak, mivel a brit impresszáriók tanultak az esetből: nem érdemes forszírozni a szocialista bürokráciával való harcot, ha Európa nyugati fele is tele van tehetséggel. (Később ugyanezt élte meg az LGT is, ők is rosszkor voltak jó helyen.) Nyugat-Németországban viszont évekig sikeres volt az Omega, az egykori NDK-ról nem is beszélve, ahol a rendszerváltás előtt ők jelentették a szocialista rockzene csúcsát.