Elárverezik a Gurlitt-örökség elsőként visszaszolgáltatott darabját

London |

<p>Elárverezik júniusban a Gurlitt-örökség elsőként visszaszolgáltatott darabját, amelyről a szakértők tavaly megállapították, hogy a nácik által rabolt műkincsek közé tartozik.</p>

Max Liebermann Két lovas a parton című festménye - amelyet annak idején David Friedmann üzletembertől koboztak el - volt a Gurlitt-gyűjtemény első darabja, amely visszakerült jogos tulajdonosaihoz.

A New Yorkban élő 90 éves David Toren, a mű eredeti tulajdonosának unokaöccse szerint ő és a többi örökös most az 1901-es festmény eladása mellett döntött, hogy az alkotás "történetének új fejezetébe lépjen".

A Sotheby's aukciósház becslése szerint a Liebermann-festmény akár a 850 ezer dolláros (237 millió forintos) leütési árat is elérheti a június 24-ére meghirdetett londoni liciten. A Gurlitt-gyűjtemény léte véletlenül vált ismertté 2012-ben, amikor egy adócsalás miatt indított eljárásban házkutatást tartottak Cornelius Gurlittnál, és nagyjából 1300 képre, köztük Pablo Picassótól és Marc Chagalltól származó művekre bukkantak müncheni lakásában.

A tavaly elhunyt Gurlitt apjától, az Adolf Hitler kedvelt műkereskedőjeként számon tartott Hildebrand Gurlittól örökölte az egymilliárd euró körüli értékűre becsült festménygyűjteményt, amelynek egy részét a nácik annak idején rablással, erőszakkal, zsarolással szerezték meg. Gurlitt végakaratának megfelelően a berni Kunstmuseum tavaly átvette a müncheni gyűjtemény tisztázott eredetű részét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?