<div>Ritka Beatles-emléktárgyakra, köztük a zenekar első lemezszerződésére, valamint a John Lennon és Yoko Ono Ágyban a békéért elnevezésű 1969-es akciójának montreali állomásáról származó papírdarabra licitálhatnak az érdeklődők egy szeptemberi árverésen.</div><div> </div>
Elárverezik a Beatles első lemezszerződését
London |
A hatoldalas dokumentum, amely az 1961-es My Bonnie című szám felvételéhez vezetett, várhatóan 150 ezer dollárért cserél gazdát a Heritage Auctions szeptember 19-ére meghirdetett New York-i árverésén. A szerződést Bert Kaempfert német producer ajánlotta fel a liverpooli bandának, amely akkoriban hamburgi klubokban zenélt. Annak ellenére, hogy a My Bonnie nem hódította meg a slágerlistákat, a zenekarnak - akkor még Pete Best-tel a dobok mögött - sikerült felkelteni vele Brian Epstein figyelmét, aki meg is nézte a bandát a liverpooli The Cavern Clubban és a többi ma már történelem. A dokumentum a 2012-ben elhunyt Uwe Blaschke grafikus-tervező és Beatles-szakértő gyűjteményébe tartozik. "Valószínűleg ez a történelmileg legjelentősebb Beatles-dokumentum, amely valaha árverésre került" - mondta Dean Harmeyer, az aukciósház munkatársa. A németül írt szerződésben a zenekart Beat Brothersre keresztelték át, mondván, hogy a helyi poprajongók nem tudnának egy The Beatles nevű bandához kötődni, és egy Tommy Sheridan nevű énekes kísérőzenekaraként jelölték meg az együttest. A szeptemberi aukción mintegy 300 tételre licitálhatnak az érdeklődők. Az emléktárgyak nagy része a banda Hamburgban töltött éveiből (1960-1962) származik, köztük egy képeslap, amelyet Ringo küldött a nagymamájának - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában. Az izgalmasabb tételek közé tartozik egy papírdarab, amely John Lennon és Yoko Ono Ágyban a békéért elnevezésű akciójának montreali állomásáról származik és amelyet az elválaszthatatlan művészpár is aláírt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.