Egyszemélyes közösségek

 

Ha van kortárs magyar drámaíró, aki nem érezheti a mellőzöttséget s nem mondhatja, hogy nem játsszák a darabjait, akkor az Spiró György. Mit gondol, mi lehet Spiró színházi népszerűségének a titka?Spiró darabjainak megjelenését mindig nagyon komoly viták övezik, mert tradicionális értelemben nem igazi színdarabok, viszont égetően fontos kérdésekről szólnak. Nagyon akkurátusan felkészülő, nagyon nagy ismeretanyaggal dolgozó szerző, komoly hivatkozási apparátus van mögötte, semmi nincs a véletlenre bízva. Égető problémákkal foglalkozik, még mielőtt ezek a problémák perfektuálódnának. Olykor ezek a darabok még a „fantasztikus irodalom” kategóriában vannak, s mire eljutnak a kiadástól a bemutatásig, valósággá vállnak. A Príma környék színpadon talán még a drámánál is pesszimistább, hiszen kiegészül egy világvége-vízióval. Miért hangolta még borúsabbra az előadást?Változó kormányok közt élem az életem Magyarországon, s az az érzésem, hogy a legégetőbb kérdésekre soha sincsenek válaszok, vagy csak rossz válaszok vannak. Az ember úgy érzi magát, mintha egy gyorsvonaton ülne, mely a semmibe robog… Itt konkrétan az elöregedő társadalom problémáját járjuk körül, ami világjelenség, de nálunk még csak elméletben sem született megoldás. Egyik nap emelni akarnak a nyugdíjkorhatáron, de akkor felhangzik egy kórus, hogy mi lesz a fiatalok elhelyezkedésével. Másnap azt mondják, 62 évesen mindenki húzzon el nyugdíjba. De a mai világban, ahol 40 éves nők szülnek 50 éves férfiaknak gyereket, és ott állnak a 60 éves emberek 10 éves gyerekkel. Ha őket elhajtják nyugdíjba, családok halnak éhen… Az elhülyülő társadalom problémája legalább ekkora. A Prah (egy másik Spiró-darab, a szerk. megj.) a végzetesen megosztott társadalom problémájával foglalkozott, ami azóta csak tovább radikalizálódott. Nyilván erre a művészetnek kell legalább a kérdésfelvetés szintjén reagálnia. Mert a politika aktuális, napi célokat görget maga előtt. A térbeli megoldás sem klasszikus. A nézők felköltöznek a színpadra, a vadászok a nézőtéren „garázdálkodnak”. Miért volt erre szükség?A színház vezetésével megegyeztünk, hogy tekintsük ezt egy stúdióelőadásnak. Így is nagyon progresszívnek tartom a vezetést, hogy bevállalt egy ilyen darabot. Nagyon sok vidéki színházat ismerek, ahol ezt nem mernék megtenni, mert azt mondanák, hogy nem lesz sikeres. És nagyobb az esély a sikerre, ha egyszerre csak százhatvanan nézik, mintha háromszázhatvanan. Itt minden fordítva van. A normális az lenne, hogy egy munkában megfáradt idős ember, családja körében, unokái által puszilgatva leéli öreg napjait, elborozgat a diófa alatt, jókat eszik, amit a menye, lánya, felesége főz neki, s derűsen emlékezik a múltra. Na, ebben a darabban ennek épp a fordítottja történik. Ezért én is mindent megfordítottam. Aminek fölfele kéne mennie, az lefele jön, ami elöl van az hátra került… Ebben a vízióban a probléma kivetítődik az egész társadalomra. Ez nemcsak nyolc ember története, ez mélyen be van ágyazva a gondolkodásunkba, nemzetkarakterológiánkba. És erre drámai módon fel akartam hívni a figyelmet, holott sokáig egy vígjátékot nézünk, igaz, tragikus felhangokkal. De ezen problémák szőnyeg alá söprésével az egész nemzet dől össze. De senki nem szól, senki nem tesz semmit, ahogy Spiró szereplői sem…Ők érzik, hogy rettenetes dolog történik, de azt is érzik, hogy egyáltalán nem tudnak jobb megoldást erre. Ilyenek vagyunk. Ez a legsötétebb cinkosság vagy inkább bűnrészesség. Biztos mondhatnánk, hogy a pénz a megoldás, de az egyik darabbéli családnak mondjuk, lenne pénze arra, hogy apukát elhelyezze. A másik esetben sem a pénzen múlik az anya-lánya kapcsolat. Elképesztő a közöny, az elidegenedettség. Egyszemélyes közösségek vannak. Nincsenek kapcsolatok. Nincs felelősségvállalás. Ön szerint, hogy fogadja a közönség ezt a témát?Nem számítok fáklyásmenetre, de nyilván lesz egy szűk kör, amely nagyon díjazni fogja, hogy egy ilyen hang megszólal. A Prahot a mai napig játsszák Komáromban, s nyilván aki azt megnézte, ezt is meg fogja nézni, mondván, ha egyszer nekem ez a világ bejött, másodszor is érdekes lehet. Kell, hogy legyen pár ezer ember, akit ez érdekel, s ha lesz ennyi, akkor elég jól elvagyunk, mert egy olyan „példányszámban” juttatunk el valamit a közönséghez, amit a dráma nyomtatott formában nem tud produkálni…Varga Emese