Egyre több kulturális intézményt zárnak be

dd

Nemcsak nálunk, hanem egész Európában érzékelhető az energiaválság hatása. Nem elég, hogy a kulturális szféra máig nyögi a pandémia hatásait, most az egekbe szökő rezsiárakon aggódhatnak a kulturális létesítmények.

Sharon Heal, az 1800 brit intézményt képviselő Museums Association igazgatója szerint a brit kormány által bevezetett féléves energiaár-korlátozás (ársapka), amely rövid távon segíti a múzeumok túlélését, csak átmeneti megoldás, és nem orvosolja az ágazat elmúlt évtizedben tapasztalt rendszerszintű alulfinanszírozását. Sok brit múzeum vállalta, hogy télen meleg, biztonságos helyként szolgál a rászorulók számára, ehhez azonban arra van szükség, hogy az intézményeket ne zárják be.

Párizsban több nevezetesség és kulturális intézmény is visszafogta a fogyasztást. A Louvre üvegpiramisa este 11 óra után már nem világít, a versailles-i kastélyban pedig este 10 órakor kapcsolják ki a világítást. Szeptember 23. óta az Eiffel-torony éjjel 1 óra helyett 23:45-kor sötétül el. Strasbourgban kilenc múzeum heti kétszer nem nyit ki, illetve minden nap bezár 13 és 14 óra között.

Németországban is válságforgatókönyv fenyeget, a gáz ára megháromszorozódhat, az áramé pedig megduplázódhat – derül ki a Porosz Kulturális Örökség Alapítvánnya által készített felmérésből.

Hollandia leghíresebb múzeuma, az amszerdami Rijksmuseum képviselője, Casper van der Kruit szerint az intézmény energiaszámlái megháromszorozódtak a tavalyi évhez képest.

A firenzei Uffizi képtár energiaszámláival ugyanez a helyzet.Idén júliusban 185 százalékkal került többe az intézmény fenntartása, mint egy évvel korábban. Olaszország szeptemberben 40 millió eurós támogatást jelentett be a legfontosabb kulturális helyszínek megsegítésére.

Dario Franceschini kulturális miniszter elmondta, csakúgy, mint a koronavírus-járvány idején, a kormány most is azonnali segítséget kíván nyújtani a kulturális intézményeknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?