Egyedül is megy

A darabról Badin Ádámot kérdeztük.

„Egy színház és egy ember életében is vannak különböző korszakok. Tavalyelőtt úgy éreztem, hogy szívesen kipróbálnék valami újat. Évek óta dolgozom együtt Boráros Szilárd díszlettervezővel, akinek a felesége, Milada mostanra már megtanult annyira magyarul, hogy Magyarországon rendezzen. Nagyon érdekes előadásokat állított színpadra az utóbbi időben, csodálattal figyeltem a munkásságát. Felvetettem, hogy dolgozzunk együtt. Nekik van egy Magamura nevű alkotóműhelyük, ez a produkció tulajdonképpen a Meseszínház és az ő közös projektjük” – számolt be a kezdetekről Badin Ádám.
Először a téma volt meg: a testvéri kapcsolatról akartak bábjátékot csinálni. Ehhez kerestek megfelelő mesét, vagyis a nehezebb utat választották. A világ népmeséiből az első körben körülbelül harmincat választottak ki, aztán egyenként elemezték őket, többféle szempontból. A kör egyre szűkült, végül az Ogaljo csodaszarva című burját népmesét választották, amelyre egy, a Bajkáltó környéki népekről szóló könyvben bukkantak rá.
„Főleg az érdekelt minket, hogy egy távoli nép régi története hogyan hozható át a mai világba, ide, Közép-Európába. Ez az átívelés a legfontosabb, ennek jegyében születtek meg a bábok és a díszlet is. Az előadás a kutatómunkával és a dramaturgiai finomításokkal együtt csaknem másfél évig készült. Fontos szerepe van benne a zenének is, amelyet a pécsi Schulteisz Gábor írt a Meseszínház számára”.
Az alkotók hatéves kortól ajánlják ezt az előadást, a felső korhatár pedig természetesen nyitott, például hamarosan rozsnyói középiskolások előtt is megmérettetik, de Badin Ádám szerint az egyetemistáknak is tud újat mondani.

Az előző produkciókkal ellentétben ez a mese nem interaktív, inkább amolyan hátradőlős, belefeledkezős, a bábszínész más eszközökkel vonja be a gyerekeket a történetbe. És mivel egyedül van a színen, nem lehet könnyű dolga napjainkban, amikor a gyerekekre minden oldalról támadnak a szupergyors szuperhősök.

„Hát igen, ez más, mint amit megszoktak. Nem érzem magam egyedül a színpadon, mert hiszen ott vannak a bábok, és itt ők a főszereplők. A bábok minden gyerek számára különös misztikummal bírnak. De mesél a díszlet, a zene és a fények is, szóval ez egykomplex előadás, amely akkor működik igazán jól, ha a néző elfelejti, hogy tulajdonképpen egy ember mozgatja ezt a mesevilágot” – mondta Badin Ádám, hozzátéve, hogy a munkafolyamat azért volt viszonylag hosszú, mert mindent aprólékosan ki akartak dolgozni, a komplexitás és az olajozottság érdekében. Mert egyedül minden sokkal nehezebb, mindent ezerszer ki kell próbálni, hogy „élesben” zökkenőmentesen működjenek a dolgok.

Az eddigi néhány előadásnak pozitív visszhangja volt. Badin Ádám boldogan mesélte, hogy a gyerekeket kísérő pedagógusok külön megköszönték a „másságot”, a finom, lassú, érzelmekkel teli miliőt, ami manapság annyira hiányzik az életünkből. Épp ezért szólítja meg ez a mese a srácokat.

„Állandóan fel vannak pörögve, úgyhogy szükségük van erre a kis lenyugvásra. És arra, hogy elgondolkodjanak az élet nagy kérdésein, amelyeket a mesék tökéletesen megfogalmaznak. Itt van például a testvéri szeretet. Adott két fivér, egyikük megbetegszik, a másik pedig elindul, hogy megszerezze a csodaszarvú kos gyógyerővel bíró szarvát, ami lehetetlen küldetésnek tűnik. Sokszor földre taszítják, de a fiú csak megy előre rendületlenül. Ahhoz viszont, hogy sikerrel járjon, neki magának is meg kell változnia” – avatott be Badin Ádám a történetbe, amelyről többet most nem árulunk el. Tessék csak keresni ezt az előadást környékükön. Két héttel a bemutató után még nem tudunk konkrét helyszíneket felsorolni, de a Meseszínház alapítója azt ígéri, mindenhová elviszi ezt a mesét, ahol igény van rá.