Egy tengeralattjáró tragédiája. Egy könyv és egy film a 2000-es katasztrófáról

A Kurszk atom-tengeralattjáró történetével kapcsolatban ez a tézis duplán érvényes. Ha valaki esetleg úgy gondolja, hogy nem akar nehézkes katonai szakszövegeket olvasni, de kíváncsi rá, mi is történt 2000 augusztusában a Kurszk fedélzetén, ezért megnézi Thomas Vinterberg rendezését, a moziból kijövet úgy fogja érezni, hogy a könyvet is el kell olvasnia. Ráadásul nem is kell nehézkes katonai szakszövegekkel kínlódni, Robert Moore Kurszk című munkája ugyanis olvasmányos, informatív és érdekfeszítő mű. 

A filmnek vannak bocsánatos bűnei és teljesen illúzióromboló húzásai. Míg a könyvnek talán a 10%-a sem foglalkozik a magán a Kurszkon történtekkel (mivel csak nagyon kevés eseményről maradt fel hiteles bizonyíték), a filmnek nagyjából a harmada azt mutatja, mi történik a mélyben. Ez érthető, hiszen ezek a jelenetek fokozzák igazán a feszültséget, és az olyan közhelybe hajló megoldások felett is szemet lehet hunyni, hogy két tengerész rögtön az első képsorokon kénytelen eladni az óráját, hogy a barátjuk esküvőjére biztosítsák a rendes vendéglátást. (Lásd még az oroszok legendás vonzalmát az órák iránt, ami sok városi legendában is megjelenik.) Az is kikövetkeztethető, hogy az órák hiányának tragikus következménye lesz a filmben: a tengerész, akinek meghatározott időben kell a hajótörzsön kopogtatással jeleznie, későn kap észbe, mert nincs órája… 

A film azt sugallja, az oroszok elképesztően pancser módon viselkedtek a mentés során, és az orosz legyőzhetetlenség látszatának fenntartása érdekében lassú halálra ítélték az első robbanás túlélőit a tengeralattjárón, mert nem voltak hajlandók elfogadni a felajánlott nemzetközi segítséget. A filmből teljesen kimarad Vlagyimir Putyin is, pedig ez volt az első krízis, amellyel elnökként szembe kellett néznie. 

A nézői élményt azonban nem ezek a hiányosságok rombolják igazán, hanem például az, amikor az orosz atom-tengeralattjáró orosz tisztjei a legnagyobb öröm és a bátran viselt nehézségek idején is angol tengerésznótákat énekelnek – így a kulcsjelenet hatásos helyett csak hatásvadász lesz. 

Robert Moore rendkívül alapos és precíz dokumentumregénye ezzel szemben érzelmek helyett információkkal dolgozik. Ha bizonyos esetekben – például éppen a fedélzeten történtek rekonstruálásánál – nem lehet elkerülni a spekulációkat, akkor mindig világosan jelzi, csak feltételezésről van szó. Aminek viszont utána lehet járni, annak állhatatosan utánajár, legyen szó a szovjet/orosz atomtengeralattjáró-programról, a mentést megelőző kemény tárgyalásokról vagy a mentésben részt vevő profi búvárok munkájáról. 

A Kurszk így nem csupán egy konkrét esemény lebilincselő krónikája, hanem bepillantást nyújt abba is, hogyan próbálnak megbirkózni az orosz katonai vezetők a Szovjetunió felbomlása után bekövetkező hanyatlással, s mintegy mellékesen közérthető módon megismerteti az olvasót több szokatlan foglalkozással. Az pedig kommunikációs esettanulmánynak is beillik, hogyan kezelte az orosz és a nemzetközi média a Kurszkról szóló híreket. 

Míg a film, eléggé leegyszerűsítve a történteket, a mentést szervező és a nemzetközi együttműködésről dönteni hivatott oroszok tehetetlenségére fogja, hogy nem sikerült megmenteni a Kurszkon bekövetkezett robbanás túlélőit, Moore árnyalja a képet: rámutat például, hogy egy megfeneklett atom-tengeralattjárót azért nem olyan egyszerű megtalálni, mert eleve az volt az egyik fő küldetése, hogy a radaroktól rejtve tudjon közlekedni, és azt is hangsúlyozza, soha nem nyert megerősítést, hogy bárki is hallott volna kopogtatást a Kurszkról, vagyis a vezérkar nem tudta, vannak-e még túlélők a tengeralattjáróban. (Valószínűleg sokkal kevesebb idejük maradt, mint azt a film sugallja.) 

Mindemellett Moore nem menti fel a sokszor valóban leginkább a saját karrierjüket szem előtt tartó orosz tiszteket sem, akik több esetben tényleg feleslegesen sokáig odázták a döntéshozatalt. A könyv felsorolja azokat az esetenként tragikomikusnak tűnő mozzanatokat, amelyek tovább csökkentették a túlélők esélyeit: kiderül például, hogy a tengeralattjáró vészjelző bójáját korábban deaktiválták, nehogy meghibásodjon, és alkalmatlan pillanatban a felszínre kerülve elárulja a tengeralattjáró pozícióját az amerikai flottának. 

A Kurszk nemcsak a tengeralattjárók szerelmeseinek vagy a katonai thrillerek kedvelőinek nyújt érdekes olvasmányt, hanem bármelyik laikus olvasónak, aki szeretné megtudni, mi is történt 19 évvel ezelőtt az oroszok hírhedt atom-tengeralattjárójával. Letehetetlenül izgalmas olvasmány, még ha happy endre nem is számíthatunk. 

Robert Moore: Kurszk – Az atom-tengeralattjáró tragédiájának története. Gabo Kiadó, 2019, 366 oldal.