Egy rendes asszony

Anna Calvi gitár és hegedű szakon végzett, zenei érdeklődését egyszerre formálta Ravel, Debussy, illetve Django Reinhardt, Jimi Hendrix és Nina Simone. Olyan ismert előadókkal és zenekarokkal turnézott együtt, mint az Arctic Monkeys, az Interpol vagy Nick Cave, és olyan legendás zenészek nyilatkoztak róla szuperlatívuszokban, mint Brian Eno vagy PJ Harvey. Eno szerint például ő „a legnagyobb dolog a könnyűzenében Patti Smith óta”.

2011-es bemutatkozó albumát azonnal Mercury-díjra jelölték, 2012-ben pedig Jessie J-jel, Ed Sheerannel, Emeli Sandéval és a Vaccines zenekarral versenyzett a legjobb feltörekvőnek járó BRIT zenei díjért. A tavaly ősszel megjelent második lemez (One Breath) még rá is tromfolt elődjére.

A most harminckét éves, karakteres hangú énekesnő sok helyről merítve alakította ki összetéveszthetetlen stílusát. Kompozícióiban a rock klasszikusai mellett érezhető Morricone filmzenéinek atmoszférája, az operák túlcsorduló érzelmei és a századelő díváinak eleganciája. Koncertjein is rendre előkerül néhány feldolgozás: Elvis, Edith Piaf vagy épp Beyoncé egy-egy dalába lehel új lelket, gyakran a felismerhetetlenségig átalakítva az eredetit. És ha úgy tartja kedve, egy hendrixes gitárorgiával fejezi be a műsort.

Anna Calvi tehát a rockot, a popot, a sanzont, az operát és a költészetet gyúrja össze teljesen egyedi módon. Aki két éve lemaradt róla a Pohoda fesztiválon, most pótolhatja ezt a hiányosságot.