Egy kurtizán tündöklése

Kezdjük a legfontosabb információval: a film még öt napon át megnézhető az interneten, a www.mediaklikk. hu/video/felvilag/ címen. Érdemes élni a lehetőséggel, mert a közeljövőben nem terveznek ismétlést. 
 A tévéjáték az utóbbi két évtizedben mostohán kezelt műfaj volt Magyarországon. Ha nagy ritkán mégis felbukkant egy-két próbálkozás a képernyőn, az többnyire a felejthető kategóriába tartozott. Az alkotók vagy összekeverték a rádiójátékkal, és beszélő fejeket mutattak másfél órán keresztül, vagy képtelenek voltak szakítani a hatvanashetvenes évek túlspilázott, túlöltöztetett, túlvilágított hagyományával. Kosztümös filmet eladni a mai közönségnek csakis természetesnek ható párbeszédekkel és finoman használt modern technikával lehet. Ahogyan azt a Szász Attila-Köbli Norbert szerzőpáros csinálja. 

A rendező és a forgatókönyvíró A berni követtel már bizonyított, úgyhogy ezt a filmet komoly várakozás előzte meg. A végeredmény egysötét tónusú, feszes „pszichothriller“, amelyben szerencsére a lélektani elemek dominálnak. Akkor is működne, ha nem vetne partra a Duna mindjárt az elején egy ládát, benne egy női holttesttel. 

Nézzük röviden a történetet: Kató, a fiatal, naiv cselédlány (Döbrösi Laura) munkát kap Mágnás Elzánál (Kovács Patrícia). Szépen, fokozatosan válik világossá számára, miből él a „nagysága“, és milyen a viszonya házvezetőnőjével (Gryllus Dorka). A kettejük közötti kemény lelki csaták középpontjában találja magát, miközben beleszeret Elza egyik rajongójába, a fiatal költőbe. Aztán megjelenik a színen Elza kitartója, a dúsgazdag Max Schmidt bútorgyáros (Kulka János), aki tulajdonképpen vásárolt magának egy szeretőt, és ennek megfelelően nem tűri, ha jogos tulajdona mással is lefekszik. 

Nehéz megmondani, a három nő közül ki a valódi főszereplője ennek a filmnek, mert mindhárom karakter egyformán izgalmas. Adottegy negyvenhez közeledő híres kurtizán, aki egyre nehezebben tűri az aranykalickát, amelybe zárták. Bár dúskál a pénzben, a nagyvilági körök nem fogadják be, amit szintén nehezen visel. Kovács Patrícia telitalálatnak bizonyult a szerepre: az egyik pillanatban a végzet asszonya, buja, csábító, aki bárkit -férfit és nőt egyaránt - képes az ujja köré csavarni, a következő jelenetben pedig már üres szemmel, kiszolgáltatott, jövőtlen áldozatként nézi magát a tükörben. 

A cselédlánynak foglalkozásából adódóan nem lehet saját akarata és véleménye (de persze van neki), úgyhogy igyekszik elfojtani érzéseit (de persze nem sikerül neki). Döbrösi Laura meggyőzően tud hatalmas szemet mereszteni, szemlesütve tűrni, ám csak úgy süt belőle a tiltakozás és az ellenállás. Néhány filmes klisétől eltekintve (zavarában eltöri a poharat, elkapja a tekintetét, tanulatlansága ellenére ismeri a fiatal költő verseit) abszolút hihetően hozza a hamvas, ártatlan teremtést. 

Talán Gryllus Dorka kapta a leghálásabb feladatot. Egy szemvillanással, testtartással többet mond, mint tíz mondattal mondhatna. Az ő karaktere a legösszetettebb, hiszen ők ketten Elzával egykor a legjobb barátnők voltak, együtt kezdtek a bordélyházban, csak hát, ahogy a nóta mondja: az egyiknek sikerül, a másiknak nem, a sors olykor nem tudja, mit akar. 

A férfiaknak itt csak mellékszerepek juthatnak. A berni követ főszereplője, Kulka János alakítja a gazdag bútorgyárost. Kemény, céltudatos férfi, akit nem könnyű meghatni, még nehezebb elvarázsolni. Tudja, hogy a buja kurtizán az orránál fogva vezeti, de csak néha képes „visszaütni“. Azt is tudja, hogy pénzzel nem mindent lehet elintézni. Az azóta elhunyt Haás Vander Péter a bordélyházi jelenetben bukkan fel spicces grófként, másfél percben is képes karaktert teremteni, ahogyan Lőte Attila is, aki a bútorgyáros apját alakítja. Sándor Péter a fiatal költő szerepében kevésbé meggyőző, valahogy nem annyira szenvedélyes, hogy megértsük azt, amit végső kétségbeesésében tesz. 

Az alkotók finom eszközökkel érzékeltetik a fokozódó drámát. A kamera szinte állandóan mozgásban van, annak ellenére, hogy a film kilencven százaléka szobabelsőkben játszódik, csak néhány jelenet mutatja a századfordulós Budapest macskaköves, fiákeres-cilinderes világát. Nagy András operatőr (Fehér tenyér, Bibliothéque Pascal, Délibáb, A berni követ) lassan, messziről közelít a szereplő arcára, tesz egy kört a szobában, kintről „leselkedik“, vagy éppen „máshová“ néz, amikor a legizgalmasabb dolgok történnek. A zeneszerző, Parádi Gergely úgyszintén nagyot alkotott. A változatos, minden ponton a történetet erősítő zene több jelenetben szinte átveszi a főszerepet, új dimenziókat nyit. A stílusrepertoár a kortárs popzenei elemektől egészen az operai nagyáriáig ível, szóval az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmzenéjével van dolgunk. 

A Félvilág alkotói egy egységes filmes világot teremtettek, behúzva a nézőt a történetbe. És ez bizony nem kis dolog. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"214362","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]