Egy közösség megtépázott hősnője

ddd
Kassa |

A ma esti előbemutatót követően holnap lesz a premierje a Thália Színház idei legnagyobb méretű színpadi vállalkozásának. A mű címe Ma már nem mész sehova, műfaját pedig így határozták meg az alkotók: opera-operett-oratórium-interaktív színház.

„Az előadásban látható történet természetesen a képzelet szülötte, minden átfedés a valósággal csak a véletlen műve!” – áll a színház szórólapján, de a nézők persze arra asszociálnak, amire akarnak. 
Egy diáklány vizsgázni indul. Két férfi megtámadja és brutálisan megveri. A hatóságok nem a lányt védik, hanem ellene fordulnak. A kétfelvonásos darab szerzői Faragó Béla, Forgács Miklós és Czajlik József, utóbbi rendezte az előadást. 
Három mesélő háromféleképpen találkozik a megvert lánnyal. Az első egy egyetemi professzor, akinek a rémálma elevenedik meg a színpadon: egy apokaliptikus opera, amelyben a lány kozmikus ügynök, az ellene elkövetett erőszak pedig egy világméretű összeesküvés része. 
A második mesélő egy újságíró, akinek fejében groteszk operettként jelenik meg a történet, melyben egy diáklány hisz abban, hogy a tudás biztonságot nyújt, és megóvja őt minden rossztól. A politikusok elmagyarázzák neki, hogy csak akkor tehet szert az igazi tudásra, ha megveri magát. 
A harmadik mesélő egy diáklány, aki akaratán kívül hőssé válik, és története nap mint nap újra megelevenedik. Az út végigjárása oratóriummá válik. Megszólalnak az épületek, a fák, a tárgyak. Képek, emlékek, gondolatfoszlányok bukkannak fel. Az előadásban a nézők is lehetőséget kapnak a véleménynyilvánításra és az alkotókkal való együtt gondolkodásra. 
A színészek közül sokan két-három karaktert játszanak, és a társulat tagjai mellett színpadra lépnek olyan magyarországi művészek (Vasvári Emese, Menszátor Héresz Attila), akik az elmúlt időszakban már szerepeltek a Thália Színház előadásaiban. Szinte végig énekelnek, azaz a dalszövegek és a zene segítségével formálják meg a karaktereket. Új név a színlapon Takács Gábor, a színházi nevelési programokkal foglalkozó Káva Kulturális Műhely szakmai vezetője, aki amellett, hogy színész, drámatanár is. 
Az Erkel-díjas magyarországi zeneszerző, Faragó Béla eddig közel száz film, rádiójáték, balett és színházi előadás zenéjét jegyzi. A Bárka Társulat alapító tagja volt, és 2007-ig a Bárka Színház zenei vezetője volt. 
Az előadás jelmezeit és díszletét Gadus Erika tervezte, a koreográfus pedig az a Kovács Gerzson Péter, akit legtöbben a TranzDanz alapítójaként ismernek, de színházi előadások fénytervezőjeként is dolgozik. 
A Thália nem véletlenül választotta a jubileumi évad díszbemutatójának egy szlovákiai magyar tematikájú több műfajú kortárs darab ősbemutatóját. 
„Ezzel a döntéssel is azt akarja a színház bizonyítani, hogy közintézményként fontosnak tartja olyan problémák felvetését és kibeszélését, amelyek amennyire lényegesek, annyira feldolgozatlanok. A kassai Thália Színház civil kurázsival és közösséget építve akar ünnepelni. Egy tizenhárom évvel ezelőtti újsághír és az utána következő felfoghatatlan események adták az apropót, hogy egy egyetemi városban ismeretlen tettesek megvertek egy diáklányt, és az államapparátus nem az áldozatot védi. Felelős alkotóknak, a színház nyelvén erről mindenképpen beszélni kell, főleg, ha az össztársadalmi szembenézés, megtisztulás elmaradt” – fejtette ki Forgács Miklós a darab egyik szerzője, a színház dramaturgja.
Czajlik József igazgató-rendező a következőket mondta az előadásról: „Ha praktikus értelemben vizsgáljuk, akkor hős az, aki valami nála sokkal nagyobb erővel szemben képes volt harcba szállni. Saját emberi igényeit egy közösség által megfogalmazott értékrend szolgálatába állítja. Kellemetlenségek, fájdalmak, veszteségek ellenére is. Az ellenfelek emiatt őt még meg is hurcolják, fel akarják áldozni, meg akarják semmisíteni. Ő mégis talpon és életben marad. Ez a leírás tökéletesen illik a mi darabunkat ihlető szlovákiai magyar közösség hősére. Arra a diáklányra, akit augusztus 25-én Nyitrán ismeretlenek megvertek, majd utána az állam szembefordult vele. Ez az esemény ma már történelmi tény, mely nem volt kielégítően kivizsgálva. Bár az ügy jelenleg lezárult, semmilyen igazságszolgáltatás nem történt. Bűnösök nem lettek megnevezve. A mi közösségünkben ez egy hiátust hagyott maga után, egy űr keletkezett és mint a lezáratlan lelki dolgok többsége, mint egy háttérben futó program rabolja a mentális energiát”.
A holnapi díszbemutatót követően idén már csak egyszer játsszák az előadást, december 17-én, majd január 9-én, 10-én, 12-én, 15-én és 16-án láthatja a közönség. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?