Egy kosár alma

Az asszony a teraszon pihent. Nyugalmas nyárvégi délután volt. Nemrég vették ezt a nyaralót, a férje ragaszkodott hozzá. Megengedhették maguknak, jól kerestek, újabban a férje azt szokta mondani a barátaiknak, hogy ezután lazítani szeretne – anyagilag is.
Az augusztusi délután álmosan körbefonta.

Az asszony a teraszon pihent. Nyugalmas nyárvégi délután volt. Nemrég vették ezt a nyaralót, a férje ragaszkodott hozzá. Megengedhették maguknak, jól kerestek, újabban a férje azt szokta mondani a barátaiknak, hogy ezután lazítani szeretne – anyagilag is.

Az augusztusi délután álmosan körbefonta. Nem volt kedve olvasni sem, pihent, álmodozott. Egyedül volt, a férje csak vasárnap jön haza. Elszólították még innen is az üzleti ügyei. „Élvezd a pihenést, kapcsolódj ki, de meg ne csalj” – búcsúzott nevetve. Megcsalni? Ugyan! Itt ezen az eldugott helyen, ahol még a madár sem jár? A munkahelyén, a városi könyvtárban is csupa nő közt dolgozik. Ellenben a főnöke férfi. Férfi?! Betokosodott agglegény, túl már az ötvenen is! Nekem aztán könnyű hűségesnek maradnom, gondolta magában gúnyosan. A házasságuk már tizenöt éve működik, hol jobban, hol kevésbé jól. Gyermekük sajnos nem született. A házasságuk első éveiben még keresték az okot, orvostól orvosig jártak, egy neves külföldi professzorhoz is eljutottak, végül belefáradtak, beletörődtek. Élünk majd egymásnak, vigasztalgatta többször is a férje. Főleg ő ellenezte az örökbefogadást. Ki tudja, kinek a vére, természete ütköznék ki később... ĺgy hát végül lemondott róla. Anyagilag szinte mindenük megvan: szép belvárosi lakás, itt ez a meghitt nyaraló. Igaz, akad még rajta javítanivaló épp elég.

Megszomjazott, gondolta iszik valami hideget, belépett az üveges verandára. A nyitott ablakból gyönyörködve nézett a kertre. A sárga, piros, lila estikék látványa mindig megnyugtatta. Különben is ez a párás esti napszak volt a kedvence. A már lassan sárguló bokrok tövébe kék árnyékok estek. Bizony, az idénynek lassan vége, néhány villában, nyaralóban azonban még nyaraltak. Nyúlt az üdítőskancsó felé, de hirtelen úgy érezte, hogy valami erősebb kellene. Leült kedvenc foteljába. Szeretett esténként ebben a szobában üldögélni. Teljesen az ő ízlését tükrözte. A sötét bútorok, a komód, a kanapé hamvaskék kárpitja, a sötétkék-drapp szőnyeg. Általában szerette a kék színt. Valamelyest megnyugtatta. Tétován a bárszekrényhez lépett. Konyakot töltött. Lehajtotta egyszerre az aranybarna italt. Kezdődő fejfájása kellemes zsibbadtságba fordult. Visszaült kedvenc helyére. Még nem gyújtott villanyt, a könyvespolc körvonalait így is ki tudta venni a szürkületben. Hatalmas könyvespolc. Náluk nem csak dísz, dekoráció, rengeteg könyvet vásárolnak. A férje gyakran meglepi egy-egy újdonsággal, tudván, hogy ezzel nagyobb örömet okoz, mint bármelyik márkás parfümmel.

Elszundikált. Hirtelen az ablaktábla csapódására riadt fel. Szél fújt, lassan újra esni kezdett az eső. Egy hét múlva ilyenkor már otthon leszünk. Őszi, téli unalmas estékre gondolt, unalmas partikra, a megszokott arcokra. Kinézett az ablakon. A szomszédos, kissé szerényebb nyaraló előtt egy sötétszürke autó állt meg. Egy férfi és két gyerek szállt ki belőle. Látta, ahogy bemennek a házba. A szél elült. Az elektromos óra nyolc ötvenet mutatott. Kimerülten feküdt a széles franciaágyra. Jól aludt, nem emlékezett rá, hogy álmodott volna valamit. Reggel hat órakor ébredt. Éppen befejezte a reggelijét, amikor kopogtak. Az este látott férfi állt a teraszon.

„Elnézést, hölgyem, szeretném megkérdezni, hol lehet itt vásárolni.” Megmondta. „Ismételten elnézést kérek, be sem mutatkoztam: Kertész János vagyok.” Ő is megmondta a nevét, nyújtotta a kezét. Délután János újra átjött. Elmondta, elvált, két gyereke van, nyolcéves fiú és tízéves lány.

Vasárnapig már alig beszélt Jánossal. Néha látta, ahogy játszik a gyerekekkel a kertben. Ahogy messziről elnézte, úgy találta, kissé hasonlít kedvenc színészére, Ralph Fienesre. Csak nem anynyira jóképű. Miatta nézte meg legalább négyszer az Angol beteget.

Vasárnap délután megérkezett a férje. Jókedvűen ölelte meg őt, sikeresen elintézte az üzleti ügyeket. Meglepetést is tartogatott. „Hétvégére meghívtam a főnökömet a feleségével meg még egypár embert egy kis nyárutói bulira. Ugye örülsz, drágám?”

Az asszony az ismert arcokra gondolt, a vendégekre. Jönnek a drága autóikkal, majd csapkodják a kocsik ajtaját. Ingerült lett. Felállt. Az ablakhoz lépett. Kint már kezdett sűrűsödni a homály. Az alkonyatban még látta, hogy az almafán jócskán maradt a nyári almából. Elhatározta, reggel szed egy nagy kosárral, átviszi Jánosnak, a gyerekeknek. Hallotta, ahogy a férje bekapcsolja a tévét. Becsukta az ablakot. Nagy lendülettel rántotta meg a sötétkék függönyt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?