Egy kiadvány margójára

Többhetes „nyomozás”, illetve a szerzővel a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában közölt interjú meghallgatása után sikerült eljutnom a kiadóhoz és megszereznem a kötetet. Eredeti szándékom az volt, hogy ismertetem a Szlovákiában ritkán megjelenő témájú könyvet. Belelapozva azonban keserűen kellett tudatosítanom, hogy ezúttal (főleg) másról kell írnom.

Az előzményekhez tartozik, hogy a Nyitrai Konštantin Filozófus Egyetem Hungarisztikai Tanszéke 1998-ban tette közzé a „bölcsészdoktori (PhDr.)” cím elnyerésére kiírt felhívását. A megadott témák között Doc. PhDr. Helena Telekiová, CSc. konzultáns neve alatt szerepelt a „Sírfeliratok vizsgálata/Skúmanie náhrobných nápisov” témakör is. A felhívás felkeltette a feleségem figyelmét, s úgy döntött, jelentkezik a doktori cím elnyerésére. Átnézve a témaköröket úgy határozott, hogy a fenti témát választja, s a losonci református és a két zsidó temető anyagát dolgozza fel. A szakdolgozat elkészült, sikeresen meg is védte. Azzal a ténnyel, hogy az egyetem félrevezette a jelentkezőket – és ellentétben a kiírt felhívás tartalmával nem az ígért PhDr. címet, hanem a PaedDr.-t „adományozta” a jelölteknek –, itt nem kívánok foglalkozni. A szerzői jogok megsértésével azonban igen. Az a tény, hogy az ekkor – jelentős anyagi és időbeli ráfordítást igénylő munkával – elkészült szakdolgozat anyagát, illetve annak részleteit más szerző a saját munkájaként, illetve annak részeként adja ki (s közben az általa felhasznált forrásmunkák jegyzékében nem utal rá), túllépi az írói és irodalmi etika határait, és szerzői jogokat sért.

Lelkes lokálpatriótaként szükségtelen titkolnom, hogy a téma engem is érdekelt, és segítettem a temetők adatainak összegyűjtésében és feldolgozásában. Ezeket egy számítógépes adatbázisban helyeztük el, amelynek felépítését úgy alakítottam ki, hogy lehetőséget adjon az abban elhelyezett információk sokoldalú feldolgozására. Elkészítettem egy – azóta is fejlesztett – kis, csak saját használatra írt programcsomagot is, amely biztosította az adatok sokszintű, s a temetőkkel foglalkozó, általunk ismert irodalomban addig nem, vagy csak ritkán tárgyalt témaköröket is érintő kimutatások, statisztikák elvégzését, azok gyors feldolgozását is. A közel egy évig tartó anyaggyűjtés, annak feldolgozása s a konzultációk alatt kialakult egy olyan szerkezet, amely e témában jó alapot és keretet adhat bármely más temető ilyen tartalmú feldolgozására is. Ennek részét képezik a sírfeliratok kezdő és záró kifejezéseinek gyakoriságára, a nyelvére, a család- és utónevek előfordulásának gyakoriságára stb. vonatkozó kimutatások, statisztikák és táblázatok. Ha a szakdolgozat „adatainak” egy részét „kicserélik”, például egy másik temető összegyűjtött adataira, akkor nagyon rövid idő (a programok segítségével – leszámítva az adatok beviteléhez szükséges időt – néhány óra) alatt meg lehet írni egy új dolgozatot. F#leg úgy, ha az általános jellegű tudnivalókat szó szerint kimásolják ....

Héder Ágnes Sírfeliratok a révkomáromi református temetőben (a kezdetektől 2000-ig) című könyvét a Nyitrai Konštantín Filozofus Egyetem Hungarisztikai Tanszéke jelentette meg 2002-ben. Bírálói: Doc. PhDr. Jakab Štefan, Csc. és Doc. PhDr. Telekiová Helena, CSc. voltak.

Amikor belelapoztam/belelapoztunk a könyvbe, azonnal feltűnt a fentebb röviden bemutatott szakdolgozattal lényegében azonos szerkezete. „A temetők általános jellemzése”, a település rövid története, a temető leírása, a szimbólumok jellemzése, a sírszövegek elemzése (benne a kezdő kifejezések, a rövidítések, a záró kifejezések, a köztes szöveg, a dátumírás, a személynevekre vonatkozó táblázatok, az öszszegzés, a resume – szlovák nyelvű összegzés). Mivel a téma megközelítési lehetőségei eléggé szűkre szabottak, és a szakdolgozat konzultánsa és a könyv bírálóinak egyike azonos személy, ezt, ha nem is örömmel, el lehet fogadni. Azt már kevésbé, hogy a könyv közel 20 oldalán találtunk szó szerint átvett, abból kiírt szövegrészeket. Ezek élén a szimbólumok ismertetése című alfejezet áll, ahol például a „Három koncentrikus kör pontozott kerülettel”, „Három vízszintes vonal egymás alatt a sírkő oldalán”, „Két elválasztójel között 4 élére állított négyzet” (H. Á. az „elválasztójel” helyett a „vízszintes vonal” kifejezést használta), „A sírkövet fedő, lefelé nyúló levélcsokor” (H..Á. ezt kiegészítette a „vagy felfelé” szóval is) stb. címszavak olyan, ha úgy tetszik „saját, egyedi” szimbólumcsoportokat jelölő megnevezések, melyeket mi alkottunk meg, s csak a szakdolgozatban fordultak elő, az elérhető szakirodalomban nem.

Meglepően érdekes a könyv „befejezése”, a „resume”, annak magyar és szlovák változata, mely jelentősen eltér egymástól. Míg a magyar szöveg önállóságra utal, addig a szlovák, apró eltérésektől eltekintve (Losonc helyett Komárom, 3000 sírhely helyett 2000, kimaradtak a zsidó temetőkre vonatkozó utalások és adatok stb.), lényegében azonos a szakdolgozatban közölt szlovák összefoglalóval. Ebben hangsúlyosan helyet kap (a szakdolgozatban a magyar nyelvű összefoglalóban is) például az, hogy a folyamatos vandalizmus megléte a temető közelgő pusztulását is jelzi. A komáromi református temetőben nem jártam, de a szerző könyvében közölt leírásban még csak utalás sincs arra, hogy azt a vandalizmus olyan mértékben veszélyezteti, mint a losoncit. Jogosan tehető fel a kérdés, hogy akkor mit keres az erre való utalása a komáromi temetőt bemutató szlovák összefoglalóban.

Érdekességeket tartalmaz a szakirodalom összehasonlítása is, természetesen itt is sok az azonosság. Elgondolkodtató, hogy a szerző nem vette a fáradságot arra sem, hogy ellenőrizze a most már mindenki által könnyen elérhető Pallas lexikonnak a szakdolgozatban hibásan megadott honlapját: www. mek.hu, amely akkor és most is a www.mek. iif.hu volt – ez a Magyar Elektronikus Könyvtár főoldala. A lexikon az egyik alkönyvtárában a http://www.mek.iif.hu/porta/ szint/egyeb/lexikon/ címen érhető el. A listára felkerült Scheiber Sándor kiváló könyve, a Folklór és tárgytörténet kizárólag zsidó témákkal foglalkozik.

A leírtakat látva azonnal rákérdeztem a szerzőnél az azonosság okaira (e-mail-en), aki hálózati hibára hivatkozva csak a második, szigorúbb hangvételű kérdésemre válaszolt. Többek között ezt: „Valóban felhasználtam egy – a tanszékünkön íródott – szakdolgozatot könyvem elkészítéséhez, és a forrásmunka megnevezése valóban kimaradt a felhasznált irodalom jegyzékéből. A szerzőtől ezért elnézést kérek, nem állt szándékomban megrövidíteni őt.” Ha Héder Ágnes munkája csak szakdolgozati szinten készült volna, akkor ezt az indoklást és elnézést, ha nehezen is, de el lehetne fogadni. De egy hivatalosan kiadott, ISBN számmal ellátott könyv esetében ezt azért sem lehet megtenni, mert a könyvet forgató olvasóknak és szakembereknek aligha tűnik majd fel, hogy egy szerkezetében és több részletében – Losoncon készült, de komáromi adatokkal telített könyvet tartanak a kezükben.

A losonci szakdolgozat megírása után, a református temetőre vonatkozó részekből elkészült a temetőt bemutató könyv kézirata, amely sajnos az anyagi háttér hiánya miatt sokáig nem jelenhetett meg. A tervek szerint a Fórum Intézet könyvkiadási programja keretében azonban az idén már napvilágot lát. Lehetőséget adva arra, hogy elgondolkozzunk a szerzői jogok és az írói tisztesség problémakörén is.