Egy full extrás mesefilm, amely 13 Oscarra esélyes

Akinek tetszett A faun labirintusa a mexikói rendezőtől, ezt is szeretni fogja, hiszen a hangulat és az alapötlet is hasonló. A víz érintését forgatókönyvíróként és producerként is jegyzi, minden kockáján érezhető, hogy mesterműre törekedett. Mégsem értjük, miért ez a film kapta idén a legtöbb Oscar-jelölést.

Illetve dehogynem. A főszereplő egy fogyatékos (néma) latin-amerikai nő, akinek lelki társa egy meleg plakátfestő, legjobb barátnője egy afro-amerikai asszony, legfőbb ellensége pedig egy aljas fehér macsó. Egy hímnemű lény életét akarja megmenteni, vagyis kifordul a romantikus filmek kliséje, hiszen általában a nők szorulnak segítségre. Mi több kell még az Amerikai Filmakadémiának?

Guillermo del Toro ráadásul megkapta a rendezők céhének díját, Aranyglóbusszal és BAFTA-díjjal is jutalmazták. Közben plágiumgyanúba keveredett – jelentkezett egy elhunyt író fia, aki szerint a film alapötletlét és a karaktereit édesapja egyik színdarabjából lopták. Úgy tűnt, a felek megegyeznek peren kívül, ám aznap, amikor a filmakadémia elküldte tagjainak a szavazólapokat, a fiú beperelte az alkotókat. A hasonlóságok hosszú listáját nézve fogalmam sincs, hogyan másznak ki ebből, illetve milyen hatással lesz a jól időzített támadás az Oscar-bizottságra. Vasárnap kiderül.

A víz érintése egy vérprofi hollywoodi munka, valahol a fantasy és a romantikus film határán, itt-ott horror-elemekkel spékelve. A karakterek fekete-fehérek, azaz vagy nagyon jók, vagy nagyon gonoszak. Sally Hawkins épp csak egy picit tolja túl a néma lány szerepét, a rossz-fiúk fenyegetően néznek, a fekete kolléganőt játszó Ocatvia Spencer pedig tulajdonképpen ugyanazt csinálja, mint A számolás jogában. Mindkét színésznőt jelölték Oscarra, plusz a szomszédot játszó Richard Jenkinst is, bár a főgonosz bőrébe bújó Michael Shannon talán jobban megérdemelte volna a jelölést.

A korabeli tisztítószerek matricáitól a kanapé kárpitjának mintáján át a süteményeket díszítő zselé színéig minden apró nüanszra odafigyeltek a díszlet- és látványtervezők. A fő helyszínként szolgáló titkos kutatólabor félig meseszerű, félig valóságos hatást kelt, mint a Harry Potter-filmek Rokfortja. A hatvanas évek elejének Amerikája pedig szinte tapintható a vásznon, illetve pont olyan, mint a hatvanas évek Amerikájában forgatott filmekből ismert világ. Szóval elképesztően látványos film ez. Annyira, hogy már-már nem is idegesít minket a történet lapossága.

A hidegháború kezdetén járunk. Egy magányosan élő, néma takarítónő éjszakánként egy titkos kormányzati laboratóriumban dolgozik. Beleszeret a kísérleti alanyba, egy tüdővel és kopoltyúval is rendelkező lénybe. Amikor rájön, hogy a tudósok fel akarják boncolni, mert tudni szeretnék, hogyan érhető el kétéltűség az embernél (jobban mondva az amerikai felderítőknél), meg akarja szöktetni szerelmét. A lény a szovjeteket is érdekli, egy nekik kémkedő kutató segít a lánynak, és néhány hasztalan lebeszélési kísérlet után a fekete kolléganő is amondó, hogy ha már szegény pára végre „kifogott magának” egy hímet, nem kellene elveszítenie.

Ez egy tanmese a másságról, némi társadalomkritikával és politikai szósszal leöntve. Úgy tűnik, a fő szálat a rendező sem tartotta elegendőnek, ezért igyekezett kiszínezni a történetet. Aprólékosan bemutat néhány mellékszereplőt, beleszövi a sztoriba a terjedőben lévő tévékészülékek csatáját a mozival (a lány egy pangó mozi feletti lakásban él), és mindenekelőtt szimbolikus-misztikus szerepet kreál a víznek. Elisa Esposito (tipikus spanyol vezetéknév) tulajdonképpen szintén „vízi lénynek” tekinthető, igazán az őselemben tud csak felszabadulni. Érthető tehát, hogy vonzalmat érez a kétéltű iránt, akit megtanít jelnyelven kommunikálni (ezért kellett a néma karakter), sőt, egy gramofont is becsempész a laborba, hogy romantikus zenével valljon neki szerelmet.

A társadalmi-politikai szál és a melléksztorik talán túlságosan is reálisak ahhoz, hogy a film meséjébe maradéktalanul bele tudjunk feledkezni, és ne viselkedjünk racionális felnőttként a moziban. Felnőttként, aki azt számolgatja, mennyi vízdíjat fizethet havonta ez a nő, hogyan sertepertélhet állandóan a szupertitkos teremben, miért körömcipőben jár takarítani, miért nyüzsögnek az épületben éjszaka is a fehér köpenyes tudósok stb.

Minden líraiság, mívesség és pozitív üzenet ellenére A víz érintése olyan lett, mint egy felnőtteknek készült, pazarul kivitelezett Szabadítsátok ki Willyt! A való világban 13 helyett maximum 4 Oscart érdemelne. De tudjuk, Hollywood nem a való világ...