Egy díjjal sem számolt, kettőt kapott

Pár nappal a Jászai Mari-díj átvétele előtt tudta meg: a legjobb férfi főszereplőként és a legjobb mellékszereplőként is érdemesnek találta az elismerésre a Szlovák Filmakadémia. Ő persze közel sem engedte magához a győzelem gondolatát. Nem még a dupla győzelemét.

„Természetesen örültem a jelölésnek, hiszen már az is óriási megtiszteltetés a színész számára, de eszembe sem jutott, hogy a két jelölés közül akár csak az egyik is díjra fordul – mondta éjjel egy órakor, a gála után hazafelé tartva, valahol a Slovnaft közelében. Úgy ült a volán mögött, hogy közben kihangosított, és beszélgettünk. – Láttam, hogy kiket jelöltek, és gondolatban mindenkit előnyben részesítettem. Kit ezért, kit azért. A Jászai Mari-díj a magyar állam kitüntetése, a Nap a hálóban szakmai elismerés. Mindkettő másért fontos számomra.”

Évekkel ezelőtt kétszer is díjazta már őt a Szlovák Filmakadémia. Először A lélek nyugalmában, másodszor a Köszönöm, jól! című filmben nyújtott alakításáért. Ezért sem bízott abban, hogy most újra az ő nevét húzzák ki a borítékból.

„Nyakkendőt sem kötöttem. A Jászai Mari-díjhoz igen, mert a pesti Vigadóba azért hívtak meg, hogy átvegyem. A pozsonyi gálára úgy mentem, hogy találkozom a barátaimmal, a kollégákkal, a volt osztálytársaimmal, és lesz egy kellemes estém, aztán jövök is haza. Az első meglepetés akkor ért, amikor a műsorvezető rögtön az est elején név szerint üdvözölt. Csak engem. Megtapsolt a közönség. Nem is értettem. Most mindenkit név szerint megemlít a jelöltek közül? – futott át az agyamon. De nem ez történt. Zavaromban fel sem álltam, nem tudtam kezelni a helyzetet. Lefagytam, mint egy falusi gyerek.”

A következő meglepetés azzal érte, hogy rögtön a műsor elején a legjobb mellékszereplő díjával kezdtek. Korábban ugyanis nem ez volt a sorrend. Ezt a kategóriát az est végére szokták hagyni. Nem is gondolt arra, hogy mit mond majd a színpadon, ha mégis neki ítélik oda a díjat.

„Arról is megfeledkeztem, amire az ünnepség előtt figyelmeztettek, hogy az élő közvetítés, vagyis a kamerák miatt hol kell lemenni a színpadról. Nem volt nagy malőr, hogy én szépen visszasétáltam a helyemre, de ebből is az derült ki, hogy egyáltalán nem éreztem esélyesnek magam a díjra. Másodszorra aztán már nem szúrtam el, a kijelölt utat követtem.”

Az első elismerést a Fehér lovon fekete című filmben nyújtott játékáért kapta. Mellékszereplőként – bár övé az egyik főszerep. Csakhogy a legjobb férfi főszereplő kategóriájában ugyanezzel a filmmel kollégájával, Milan Ondríkkal együtt jelölték. Attilának viszont volt másik filmje is.

„Ahogy elolvastam a forgatókönyvet, már futott is egy film a fejemben. Aztán a rendező, Rasťo Boroš közölte velem, stilizálni akarja az egészet. Ilyet még nem csináltam. Egész idő alatt dolgozott bennem egy furcsa érzés. Egyfajta hiányérzet. Zavart, hogy nem látom a szerep ívét, hogy honnan jutok el hová. Ezért nem igazán tudtam mit kezdeni a karakterrel. A rendező sem. Hiába faggattam őt, hogy hol az A pont és hol a Z, nem kaptam választ. Leforgattuk a filmet, összevágták, és egy nap felhívott a rendező. Azt mondta, igazat adok abban, amiről beszéltél, de most kitaláltam valamit. Utószinkronnal narrálni fogod a filmet, és azzal lesz teljes a történet. Rájött, hogy ezzel tudja összefogni az etűdöket. Így kapott a film új formát, egy hozzá illő zakót. Kreatív módon utólag oldottuk meg azt, ami számomra hiányzott az alkotásból.”

Egy kisstílű maffiózó a filmben. Losonc és Rimaszombat pitiáner bűnözői kerülnek összetűzésbe, de úgy, hogy egyetlen csepp vér sem folyik. Műfajával, képi világával sem szokványos film ez, amelyhez az operatőr, Tomasz Wierzbicki is rengeteget hozzátett. Az est végén pedig jött a másik kategória.

„Akkor már úgy ültem a helyemen, mint a moziban. Drukkoltam a kollégámnak. Kezemben a díjjal nyugodt szívvel vártam, hogy kimondják Milan Ondríka nevét. Esküszöm, fel sem merült bennem, hogy újra engem szólítanak. S akkor meghallottam a nevemet. Azt hittem, rossz a fülem. Nem értettem, mi történik. Nem tudom jól kezelni az ilyen és ehhez hasonló helyzeteket. Majdnem megkérdeztem, hogy ez biztos, de tényleg? Ez még nagyobb sokk volt, mint az első díjnál. És ott álltam a színpadon Bandor Éva mellett, aki átadta a díjat, és elsőként gratulált, ráadásul magyarul! Tudtam, hogy Éva ott lesz, de azt hittem, hogy ő majd a legjobb női alakítás díját adja át. Tévedtem. Örülök, hogy életem egyik fontos momentumának tanúja volt.”

Dúvad, zsíros parasztgazda a Piargyban. Ezzel a filmmel nemrég Rómában nyerte el a legjobb férfialakítás díját. Egy nagy étvágyú férfiembert játszik, aki szinte falja a fehérnépet. Fekete-fehér ballada a húszas-harmincas évekből.

„Janus-arcú, kétszínű emberré kellett válnom, aki jogot formál arra, hogy vágyai kielégítésére még a menyét is szabadon használja, ugyanakkor bő kézzel adakozik a templom felújítására. Ezzel ki is vívja a helybeliek tiszteletét, de tudja, hogy nem éppen erkölcsös életet él. Eluralkodik rajta az állati ösztön, meg-megszólaló lelkiismeretét pedig a jótéteményével csitítja. Nagyon kis felületet kaptam arra, hogy a figura belső vívódását is megmutassam, de úgy érzem, sikerült. Ilyen elvetemült fickót filmben nem játszottam még soha. Jól is esett a lelkemnek, amikor a producernő azt mondta, Attila, szeretünk, mi tudjuk, hogy nem vagy ilyen gonosz! Az igazsághoz tartozik, hogy amikor elolvastam a forgatókönyvet, megfordult a fejemben, hogy miért éppen bennem lát meg valaki egy ekkora gazembert. Egy ilyen sötét alakkal hogyan fogok megküzdeni? Szerencsére megtaláltam azt az emberi formát, amelyre felépíthettem ezt a bonyolult jellemet.”

A megélt sokk, a váratlan élmény még útban hazafelé, az éjszaka kellős közepén sem oldódott Mokos Attilában.

„Nagyon össze kell szednem magam – mondta már Alistál felé tartva. – A Jászai Mari-díjat már helyretettem magamban. Ezt a két elismerést is a helyén kell kezelnem. Az élet megy tovább. Nincs sok időm önmagammal foglalkozni. Nem ülhetek a babérjaimon. Igen, nagy ajándékokat tett elém az élet. Ezt a két díjat most Jászai Marinak adom. Jobbról az egyiket, balról a másikat teszem mellé. Mindkettő az övé lesz. Örüljön ő is.”

Ezekkel a gondolatokkal hagyom magára az útján. Még negyven kilométer, mondja, és megérkezik. Komárom a legmélyebb álmát alussza, amikor megáll a háza előtt.

A szerző a Vasárnap munkatársa