Egy barátságos fesztivál

Két reggae-rajongó fiatalember piaci résre bukkant, anélkül, hogy egy percig is az üzletet tartották volna szem előtt. A reggae ugyanis az a rétegműfaj, amely könnyen emészthető, nem kellenek hozzá előtanulmányok, bár később alaposan el lehet merülni a különböző alstílusokban. 
Az évek során egyre szélesebb lett a merítés, a dub, a ska, a ragga és a dancehall mellett ma már a hiphop és a drum and bass is elfér az Uprisingon, amelynek nevéből mára kikopott a reggae szó. Ezzel teljesen egyedivé váltak a régióban, hiszen a többi reggae-fesztivál sokkal szigorúbb a zenei felhozatalt illetően.

Fókuszban az emberi hang
Az idei rendezvény egyik legnagyobb durranása, a Naturally7 például nem léphetett volna fel egy „konzervatívabb” reggae-feszten, mivel ők mindenfélét énekelnek, bár reggae-blokkal is készültek, és elmondták, hogy bár New Yorkban születtek, felmenőik mind Jamaicából érkeztek a Nagy Almába. Itt most nincs hely alaposabb elemzésre, a lényeg, hogy ezek heten bármilyen hangszert tudnak utánozni a szájukkal, komplett zenekart varázsolva a színpadra. Megmutatták, mire képes az emberi hang, lelkesen, humorral, szellemes aranzsmánokkal, lazának tűnő felfogásban, ami mögött persze rengeteg munka van. A közönség fele láthatóan nem tudta, mibe csöppent. Letaglózva álltak, a számok között pedig ordítottak, integettek, minden lehető módon igyekeztek kifejezni csodálatukat.

Az unalmas sztár
A soulos, hiphopos beütésű dalairól ismert Lauryn Hill szintén nem fért volna bele egy hagyományosabb felfogású reggae-dzsembori programjába. Ő volt az idei Uprising legnagyobb húzóneve, sokan csak miatta érkeztek péntek este. Az eredetileg 23.30-as kezdés fél órát csúszott, addig egy DJ-lány próbálta tartani a frontot, mérsékelt sikerrel. Lauryn Hill így is gyorsabban ért a színpadra nálunk, mint Glastonburyben, ahol csaknem egy óra hosszat váratta a közönséget. Maga a koncert – a tizenvalahány kamionnyi saját cucc és a száz fős stáb ellenére – kissé unalmasra sikeredett. Minden elhangzott, ami húsz-huszonöt évvel ezelőtt, a művésznő fénykorában megjárta a listákat, a bulinak azonban nem igazán volt dramaturgiai íve. Hiányoztak a meglepő fordulatok, a változatosság, a hegyek-völgyek, a színek-szagok, amik nélkül minden dal egyformának tűnik. A három flegma vokalista lány gyakran tűnt hamisnak, és a hangosításon sem lehetett észre venni a felhalmozott technikát. Valahogy sokkal jobban szóltak az aznap délután játszó, helyi cuccot igénybe vevő fellépők.

Jutalomfalat
A pénteki nap legerősebb kisszínpados koncertjét (Naturally7) megelőzően lehettünk tanúi a legjobb nagyszínpados megmozdulásnak. Egy olyan banda produkálta ezt, akik az utolsó pillanatban ugrottak be Jo Mersa Marley helyére. Bob Marley 28 éves unokája váratlanul lemondta a teljes európai turnéját, és mivel elérhető felvételei alapján egyelőre nem csinál semmi forradalmit, megkockáztatjuk, hogy nem vesztettünk sokat. Viszont rengeteget nyertünk a Third World gyors beszervezésével. 
A veterán jamaicai banda, amelynek két alapító gitárosa 46 éve játszik együtt, az idő múlásával egyre izgalmasabbnak tűnik. Pozsonyi fellépésük előtt két nappal (!) jött ki legújabb, beszédes című albumuk (More Work To Be Done), amely olyan színesre sikeredett, hogy külön is foglalkozunk majd vele ebben a rovatban. A színpadon sem lacafacáztak, pályafutásuk legnagyobb slágerével indítottak (Now That We Found Love), talán azért, hogy mindenki rádöbbenjen: ismeri őket, ha eddig nem is tudott róla. A végén pedig Stephen Coore gitáros szólóban, csellón játszotta el Bob Marley szabadsághimnuszát, a Redemption Songot. Mit mondjak, a hideg szaladgált a hátamon. 

A kérlelhetetlen égiek 
Elég gyakran fordul elő, hogy vihar tépázza az Uprising fesztivált – egyszer a teljes szombati programot elmosta az eső. A nyár vége sajnos ilyen, és idén sem úsztuk meg villámlás, mennydörgés és esőszünet nélkül. Épp az általam legjobban várt Horace Andy-koncert előtt, szombaton 23.30-kor szakadt le az ég, emiatt minden csúszott, és sok program el is maradt, például Elephant Man fellépése, melyet előbb hajnali 3-ra toltak el, majd lefújtak. A vészhelyzet csupán fél órán át tartott, ám az időjárás így is alaposan megzavarta a műsort. A szervezőknek ugyanis nem elég, ha tíz percig nem esik, hiszen ők 12 ezer ember biztonságáért felelnek. Ezért tereltek ki mindenkit éjjel 1-kor az egyetlen fedett koncertsátorból a szakadó esőbe. A Pohoda fesztiválon történt tragédia óta ugyanis minden szervező tudja ebben az országban, hogy a kempingben saját sátorban, vagy akár a szabad ég alatt is nagyobb biztonságban vannak az emberek, mint egy súlyos fémkonstrukcióra felhúzott ponyva alatt összezsúfolva.

Akik történelmet írtak
Furán hangzik, tudom, de a külföldi sztároktól nyüzsgő fesztivál legnagyobb sikerét két szlovák zenekar, a Polemic és a Medial Banana aratta, mégpedig azért, mert együtt léptek fel. Előbbi 30 éves, utóbbi 10 éves szülinapját ünnepelte, tizenhat zenész volt egyszerre a színpadon, és hatalmas szívvel, valamint elképesztő profizmussal játszották egymás slágereit, amelyek közül néhány mára szinte népdallá vált. Sok külföldi sztárt leiskoláztak a színpadról, például a szombat délután fellépő, Eek a Mouse művésznéven futó pojácát, aki eléggé kínos raggamuffint nyomott eléggé fantáziátlan alapokra, és legnagyobb poénja az volt, hogy gyetvai népviseletbe öltözve abszolválta első szlovákiai hakniját. (Ezt a gesztus csak azok értékelték, akik koruknál fogva nem emlékeznek Ibrahim Maiga hasonló szettjére a Čierna bača videójában). Ez elég nagy mellényúlás volt a nagyszínpadon, ahol méltóbb helye lett volna például Mal Élevének, a nemrég feloszlott Irie Revoltés egyik alapítójának, aki szólóprojektjével is tömegeket vonz, teljesen megérdemelten. A nevéhez képest szerény befo-gadóképességű Aréna Stage előtt még sosem láttam ennyi embert, akár ötezren is lehettek. 

Összbenyomás
Ez egy barátságos fesztivál, a helyszín is rendkívül vonzó, strandolási lehetőséggel, kulturált kempinggel, gyerekzónával. A fesztiválozók egyharmada érkezik külföldről (Magyarország, Ausztria, Csehország, Lengyelország), a többiek az ország minden részéből. A két napos bérlet elővételben 65 euró, ami teljesen rendben van, bár az étel-italárakon faraghatnának még, mert ottlétünk alatt simán elkölthetjük létfenntartásra a bérlet árával megegyező összeget. Nem biztos, hogy etikus húzás 1,60-ért árulni a fél literes ásványvizet és elzárni mindkét ivókutat a fesztivál területén. Fizetős angol vécét üzemeltetni sem szép dolog (50 cent), bár aki pisilt már éjjel kettőkor Toi-Toi-ban, az szemrebbenés nélkül kifizet ennyit.