Egy apa harca az igazságért

film, Éles késsel

Az év egyik leginkább várt szlovák filmje Teodor Kuhn Éles késsel című drámája. A rendezőt a 2005-ös, máig fel nem göngyölt Tupý-gyilkosság inspirálta, de a film sztorija nem azt rekonstruálja. Más alaphelyzetből indul ki: egy apa küzdelmét mutatja be, akinek megölték a fiát, s aki az igazságot szeretné kideríteni a gyilkosságról.

A film mottója, hogy „minden nemzedéknek megvan a maga áldozata” viszont visszacsatol az alapul szolgáló tragikus eseményre (de más valós eseményekre is) utalva arra, hogy az ártatlan fiatal áldozatok minden esetben aktiválják a közvélemény igazságérzetét. Az ilyen és hasonló tragédiák elégedetlenséget váltanak ki az emberekben, és arra ösztönzik őket, hogy valamilyen módon (demonstrációkkal, utcai tüntetésekkel) fellépjenek a hiányos közbiztonság, a politikai gyakorlat, a hatalmi visszaélések stb. ellen.

A gyilkosság évében Teodor Kuhn rendező annyi idős volt, mint Daniel Tupý. Barátaival gyakran megfordult azon a környéken, ahol a főiskolai hallgatót meggyilkolták. „Halála egész nemzedékünket megviselte” – nyilatkozta a rendező, kifejtve, hogy ilyesminek soha többé nem szabad megtörténnie, amit a gyilkosságra, valamint az igazságszolgáltatás során felmerült hiányosságokra is ért. Ennek hangsúlyozására forgatta le Éles késsel című, első játékfilmjét, amely a konkrét esetből indul ki, de bizonyos részeivel el is tér attól.

Mégpedig azért, mert a rendező (elmondása szerint) kilencvenöt százalékban ismerte az esetet, de maradtak olyan részletei, amelyekkel nem volt tisztában. Egy rendőrtől hallotta (aki beszélgetésük során nem fedte fel a nevét), hogy a sajtó aTupý-ügyről megírta a teljes igazságot, elég csak a sorok között olvasni. „Ez az információ nem volt elég ahhoz, hogy az esetet feldolgozó filmes történet egy az egyben megállja a helyét. Ezért, hogy ne legyek tiszteletlen, és hogy a legkisebb mértékben sem közöljünk valótlanságokat, úgy döntöttem, a történetet fikcióval egészítem ki. Az epizódok, amelyek százszázalékos átiratai a valóságnak, olyan jelenetekkel vegyülnek, amelyek soha nem történtek meg, vagy más esetekből, ügyekből kerültek a történetbe.”
 

Ezért se lenne jó többet elárulni, felfedni a filmről, mint amennyit a hivatalos leírás közöl, hogy a néző saját maga rendezze magában e két síkot (a fikciót és a valóságot) az alapján, amire emlékszik vagy amit tud az esetről. Már maga a történetindítás is egyfajta elbizonytalanodást ad, és a külső helyszínek zöme is általánosító (elemelő) hatású. Egy valami visszatérő – a konkrét esethez visszavezető – a Duna. Nem véletlen, hogy a főcímdal is a folyóról szól: a címe Duna, és Jana Kirschner énekli.

Az Éles késsel egy apa (Roman Luknár) történetét meséli el, akinek megölik a fiát (David Hartl). A gyilkos támadással négy személyt gyanúsítanak, akiket azonban a bírónő hibás döntése miatt szabadlábra helyeznek. Az apa minden követ megmozgat, hogy kiderüljön az igazság a támadókról, s hogy megtalálják a gyilkost. Egyenlőtlen harcba száll a nyomozókkal, a korrupt igazságszolgáltatással és a maffiával. 

A ténysorolás mellett az Éles késsel – fikciós síkon – az apa belső vívódását, fiával szembeni viselkedése miatt érzett bűntudatát is ábrázolja, amihez Roman Luknár remek alakítást nyújt; végül is ő viszi a vállán a filmet. Érzelmileg felkavaró, igaz helyzeteivel ellenérzést kiváltó mozit rendezett Teodor Kuhn. A bűnügy kezelésének visszásságai mellett főleg az a bánásmód háborít fel, amelyet a bajba jutott szülőknek el kell viselniük a hivatalos szervek részéről.

A film társadalmi súlyát jelzi, hogy díszbemutatóján Andrej Kiska köztársasági elnök is jelen volt. Daniel Tupý édesapja Teodor Kuhn rendezését a társadalom felébresztésére irányuló felhívásként értékeli. 

Az alkotók sokkoló reklámkampányt készítettek elő, a plakátok és a billboardok mellé a pozsonyi közösségi közlekedés Zoch utcai megállójának vitrinjében installált véres inggel hívják fel a figyelmet a filmre, és invitálják a közönséget az Éles késsel megnézésére. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?