Egy aggódó édesanya

„Négyéves kislányom fogaival egyelőre nincs semmi gond, de aggódom, mi lesz, ha esetleg fájni kezd neki valamelyik. Nem tudom, érdemes-e a tejfogakat kezelni, és mikor kell fogorvoshoz menni?”

Kedves anyuka, örülhet, hogy kislánya fogai rendben vannak, illetve hogy eddig még nem panaszkodott fogfájásra.

„Négyéves kislányom fogaival egyelőre nincs semmi gond, de aggódom, mi lesz, ha esetleg fájni kezd neki valamelyik. Nem tudom, érdemes-e a tejfogakat kezelni, és mikor kell fogorvoshoz menni?”

Kedves anyuka, örülhet, hogy kislánya fogai rendben vannak, illetve hogy eddig még nem panaszkodott fogfájásra. A négyéves gyermekek 65-70%-ának ugyanis már vannak rossz fogai. A fogszuvasodás népbetegség. Nagyon kevés az olyan ember, aki élete folyamán nem szorul fogászati kezelésre. Ezért erre rá kell hangolódni már kora gyermekkorban.

A négyéves gyermeket már feltétlenül el kell vinni fogorvoshoz. Az a jó, ha előzetesen megismerkedik a fogorvosi rendelő légkörével és személyzetével úgy, hogy elkíséri szüleit, ha azok mennek kezelésre. A jó fogorvos ilyenkor igyekszik kapcsolatot teremteni a gyermekkel, összebarátkoznak egymással. Kicsit „liftezve” a fogorvosi székben megismerkedik a felszereléssel, a lámpával, a tükrökkel, a „méhecskével” (így nevezzük a fúrót), a vízipisztollyal, vizet enged a pohárba stb. Úgy tapasztalja majd, hogy ez kellemes hely. A későbbiekben aztán minden ellenkezés nélkül megengedi, hogy a fogorvos „megszámolja” a fogacskáit, hogy a kis „méhecske” kis kefécskével megtisztítsa őket. A gyereket mindig dicsérjük, sőt megajándékozzuk valamilyen csekélységgel – mindig található valami a fiókok mélyén. A fogorvos igyekszik ilyenkor ellátni a kezdődő romlásokat. A lényeg az, hogy ilyenkor a gyereket kezelje, ne „csak” a fogat.

A fogorvos felelőssége és feladata, hogy valahogy így közelítsen kis betegéhez. A szülő feladata és kötelessége, hogy megfelelően felkészítse gyermekét ezekre a találkozásokra. A tét óriási. Gondoljunk csak bele, és könnyen belátjuk, hogy összehasonlíthatatlanul rosszabb a helyzet, ha fájdalmaktól meggyötört, elcsigázott, kialvatlan, feldagadt arcú gyermeket vonszolnak el a fogorvoshoz. Ilyenkor szinte lehetetlen úgy segíteni, hogy közben rossz és taszító élmények sorát át ne élje. Egyértelmű, hogy nem így kellene a gyermeknek a fogorvossal találkoznia.

Ejtsünk még néhány szót a tejfogak szuvasodásának megelőzéséről. Tudvalevő, hogy a fogaknak árt az édesség. Ne engedjük, hogy gyermekünk rászokjon. Nem kell állandóan cukrot, csokit, kekszet majszolnia. A nagyszülő, a barátok is inkább gyümölccsel, cukormentes rágógumival kedveskedjenek neki. Ha egyszer-egyszer mégiscsak fogyaszt édességet, utána mindjárt irány a fürdőszoba, mosson fogat. A kettő járjon együtt. A két-három éves gyermeket már tanítani kell fogat mosni. Nem lehet elég korán kezdeni. Persze, az anyával együtt csinálja a gyerek. Segíteni kell neki, magyarázni, dicsérni. Csak a rend kedvéért említem a végén, hogy szigorúan tilos a gyermek előtt vagy jelenlétében a fogászati kezelés „borzalmairól” beszélni. A gyerek mindent lát és mindent hall, az „üzenetet” megérti. Sokkal nehezebb az olyan gyereket megnyerni, akit otthon elijesztettek. Nagyon sokat árthatnak meggondolatlanságukkal a felnőttek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?