Égig nyújtózó dallamok

Ghymes, 2004. decemberKricskovics Antal felvételeAz „Éghymese” című lemez karácsonyi bemutató koncertjére háromszor telt meg az 1700 férőhelyes Budapest Kongresszusi Központ (ami példátlan az intézmény történetében), s az egyetlen felvidéki Ghymes-koncerten, a Párkányi Művelődési Házban is majdhogynem a csilláron lógtak a rajongók. Hiába, vannak olyan zenék, melyeket időnként muszáj élőben is meghallgatni.

A Ghymes és a Matáv Szimfonikus Zenekar négy évvel ezelőtt talált egymásra. A zenekedvelők nem kis örömére azóta rendszeresen együtt köszöntik a karácsonyt a színpadon. A Ligeti András vezényelte szimfonikusok mellett most az Éghymese-koncert vendége volt a régi zenészbarát, Hobo Földes László, Kiss Bernadett énekesnő és Ónodi Eszter színművész.

A mintegy két és fél órás produkció – az egyik oldalon elementáris ritmusok, a másikon lágyan kígyózó dallamok, izgalmas énekhangok, pazar hegedű- és szaxofonszólók, elegáns hangszerelés, s mindezek ötvözete, a jól ismert Ghymes-hangzás – ezúttal is lenyűgözte a hallgatóságot. Szarka Gyulával két fellépés között beszélgettünk a Ghymes eddigi pályafutásának jelentősebb állomásairól.

Nem igazán kedvelitek, ha – az évek során egyre karakteresebb jegyeket hordozó – zenéteket jobb híján a világzenének nevezett irányzatba sorolják. Annak idején viszont népi muzsikával indítottatok...

ĺgy van. Nyitrára, a pedagógiai főiskolára jártunk, amikor 1983-ban a JUGYIK Diákklub népi tánccsoportja mellé kerestek kísérőzenekart. Az első, még név nélküli együttest az öcsém, Szarka Tamás, valamint Bohus Zoltán, Buják Andor és jómagam alkottuk. A tánckar rövid ideig létezett, a zenekarunk azonban megmaradt. A Ghymes történetét ezért vezetjük 1984-től. Nagyon érdekelt bennünket az autentikus felvidéki, erdélyi és egyáltalán, a magyar népi muzsika. Mi magunk is gyűjtöttünk és hangszereltünk már elfeledett népénekeket. Jöttek a táncházak, ifjúsági táborokban és diákklubokban koncerteztünk, de közben egyre erősebb késztetést éreztünk arra is, hogy a saját zenénket játsszuk.

Fontos állomás volt, amikor 1984 őszén az Ifjú Szivek néptáncegyüttes kísérőzenekara lettünk. Tizenöt éven át dolgoztunk együtt. ’89-től főállású zenészekként muzsikáltunk, mígnem 1999-ben a Szivek új igazgatója úgy döntött, hogy nincs szüksége a Ghymes együttesre. És kirúgtak az utcára. Ha úgy tetszik, ez is egy fontos állomás, mert előző évben jelent meg a Rege című lemezünk, aminek nagy sikere lett Magyarországon. Ekkor éreztük meg, hogy talán mégis meg tudunk élni abból, amire feltettük az életünket, a zenélésből. Ha a szlovákiai piac kicsi ehhez, akkor majd Magyarországon próbálkozunk.

A Ghymest azért már jóval előbb ismerték külföldön. Gondolok itt a neves francia-oxitán zenésszel, Michel (Miquéu) Montanaróval való közös dolgaitokra...

Rengeteg különféle stílust képviselő muzsikussal játszottunk már együtt. A legmeghatározóbb kétségkívül Michel, illetve az ő Vents d’Est (Keleti Szél) nevű zenekara volt, melyben, bármerre jártunk, mindig szerepeltek helyi zenészek is. 1992-től rengeteget turnéztunk Nyugat-Európában, és még inkább tudatosult bennünk, hogy a zene nem köthető merev szabályokhoz. Ahogy például egy korzikai dzsesszzenész a korzikai népzenéből is merít, úgy táplálkozik a Ghymes zenéje a magyar, valamint a közép- és kelet-európai gyökerekből.

El is csitultak azok a hangok, melyek egy időben az autentikus népzene „cserbenhagyóiként” emlegettek benneteket...

Ez csak egy szűk réteg volt. Olyan, belterjes közegben élő emberek, akik inkább magukra csukják az ajtót, mintsem sarkig tárnák. Nem vagyunk egyformák. Szerintem mindenki azt a zenét játssza, amit szeret, és olyan csapatban, ahol ezt megteheti.

Megszámoltam, a húsz év alatt kilenc muzsikus cserélődött a Ghymesben. Az alapító tagok közül lényegében ketten maradtatok Tamással.

Erre is érvényes, amit az előbb mondtam. Húsz év nagy idő, sokféle hatás éri az embereket. Úgy gondolom, hogy nem kell mindenáron együtt muzsikálniuk azoknak, akik már nem szeretnek együtt muzsikálni. Mert a színpadon csak úgy lehet jól zenélni, ha olyan emberek vannak együtt, akik valamilyen szinten tisztelik, kedvelik egymást. Ha nyűggé válunk egymásnak, már nincs, ami előrevigyen. Mindenkinek jobb, ha ilyenkor változtatunk. Jelenleg is nagyszerű zenészekkel dolgozunk. Tiba Sándor nevét a legjobb dobosok között jegyzik, Varga Bori pedig a szaxofonok virtuóza. Jelasity Péter alt szaxofonon és fuvolán játszik, a billentyűs hangszereket Kún Csaba és Neumann Balázs kezeli. A menedzserünk már a kezdetektől Csikmák Mónika.

Az Éghymese mellett Tamás elkészítette első szólólemezét, az Anonymust, és neked is megjelent az Alku című albumod.

A Ghymesnek írt dalok mellett is voltak még bennem más jellegű zenék. Nagyon közel áll hozzám a reneszánsz kor, és kezembe akadt néhány olyan szerelmes levél, amelyeket a 16–17. században írtak egymásnak a – főleg nemesi származású – házastársak vagy szeretők. Nagyobbak voltak a távolságok, mint manapság, s ha egy férfiember a dolga után járt, fél évig is eltartott, amíg hazatért. És közben csodálatos, érzelmekkel telített levelek születtek. Ezekből a levelekből válogattam az általam feldolgozott és megszólaltatott korabeli dalok és zenék mellé. A leveleket Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter mondja el. A címe azért lett Alku, mert egy férfi és egy nő tartós kapcsolata is feltételez mindig valamiféle kompromisszumot – akár egy szerelmes alkut –, hogy működhessen. Tamás lemeze teljesen más hangulatú.

A szólóalbumok, a két maxi lemez (Szárnyaskezű szeretők, Állatfarm), valamint a Hobóval készített Bakaballada és a két Nagy Mesealbum mellett (melyeken olyan neves színészek működnek közre, mint Halász Judit, Hernádi Judit, Béres Ilona, Pécsi Ildikó, Gálvölgyi János, Ákos, Csonka András, Rudolf Péter, Bodrogi Gyula és mások) a Ghymes az elmúlt két évtizedben tíz plusz egy nagylemezt készített. A plusz egy az újra kiadott Üzenet, amely 2001-ben elnyerte a MAHASZ Arany Zsiráf díját. Két évvel később ugyanezzel a díjjal jutalmazták a Héjavarázs című albumot, amely alig három hónap alatt platinalemez lett. De platinává érett a Smaragdváros (2000) és a Rege (1998) című album is, a Tűzugrás (1996) és a Bennünk van a kutyavér (1995) pedig aranylemez lett. Ez utóbbi gyermeklemezt a magyar oktatási minisztérium 1999-ben oktatási segédanyaggá nyilvánította. 2001-ben Magyar Művészetért díjjal és a Vámos Miklós által alapított Don Quijote díjjal tüntették ki a Ghymest, 2002-ben pedig elnyertétek a Magyar Rádió eMeRTon-díját. Szlovákiában a Márai Alapítvány jutalmazta munkátokat a Nyitott Európáért díjjal. Ez a rengeteg elismerés azt jelzi, hogy a zenekar hosszú ideje fenn van a csúcson...

Ez a „csúcsozás” olyan dolog, hogy természetesen mindig arra törekedtünk, hogy – úgymond – befusson a zenekar. De ez az állapot nem abban nyilvánul meg, hogy innentől már semmi dolgunk, csak élvezzük az egészet. Húsz éve folyamatosan dolgozunk, és továbbra is dolgozni fogunk. Hamarosan kezdődik Magyarországon az Éghymese koncertturnéja, már most huszonöt meghívásunk van. Új lemezben is gondolkodunk, s egy gyermekeknek szóló albumot is szeretnénk készíteni, mert jelezték, hogy nagy igény lenne rá.

A turné során Szlovákiában is terveztek fellépéseket?

Mindig nagy örömmel játszunk itthon. Az egyetlen gond, hogy a zenekar – úgy a létszámát, mint a technikát tekintve – kinőtte a kis színpadokat. Ha viszont adottak a koncert lebonyolításához szükséges körülmények, minden meghívást szívesen fogadunk.