Eddig nem látott Móra-iratokat mutatnak be Szegeden

Szeged |

<p>A szakmai közvélemény számára is ismeretlen, eredeti Móra Ferenc-kéziratok kerültek a szegedi Móra Ferenc Múzeum irodalomtörténeti gyűjteményébe, az értékes iratokat egy budapesti magánszemély ajándékozta a dél-alföldi közgyűjteménynek - mondta el Medgyesi Konstantin, az intézmény sajtóreferense a dokumentumokat bemutató hétfői szegedi tájékoztatón.&nbsp;</p>

A kéziratokat - egy verset és két levelet - először szombaton, a Múzeumok éjszakáján láthatja a nagyközönség. A referens kiemelte: a páratlan dokumentumokon jól felismerhető Móra Ferenc kézírása. Az értékes iratok eddig az ajándékozó, Kanizsai-Nagy András édesapjának családi hagyatékában voltak. Most azonban úgy döntött, az a legjobb, ha az író nevét viselő intézménybe kerülnek a dokumentumok.    A felajánlásnak köszönhetően a szegedi múzeum Móra Ferenc egykori tanárához, Mihálovits Alajoshoz írt versének kéziratával és két eredeti levéllel gazdagodott.    Mihálovits Alajos, a kiskunfélegyházi gimnázium matematika tanára közismerten szórakozott tanár hírében állt. A családi legendárium szerint ő volt az ihletője a Móra Ferenc egyik novellájában szereplő latin tanárnak, aki a szegény, de nagyon tehetséges parasztfiút - az ablakon bekiáltott jó válasz után - ölben vitte be az osztályba.    "Szíves figyelmét mélységes hálával köszöni hűséges, bár számolni nem tudó, az eredményhez mégis elérő tanítványa" - írta kedélyesen és egyben tisztelettel Móra Ferenc egykori tanárának, Mihálovitsnak.    A köszöntő versben pedig úgy fogalmaz: "Engem nagyon korán megtépdesett a tél, Hamar hulló hava fehérlik tollamon, Rám ismersz-e még öreg professzorom?"    A szakember szerint a múzeum tudatosan törekszik arra, hogy építse Móra Ferenc imázsát, hiszen egy nagyon szerethető karakter és író volt. Magánemberként amit az életről, a szerelemről, a munkáról, a politikáról vallott, mind olyan gondolatok, amelyeket érdemes időnként elővenni.     Ennek érdekében indította el a múzeum A "másik" Móra Ferenc elnevezésű közösségi oldalt és számtalan programot szerveznek az íróhoz kapcsolódva főleg a jövő évre, amikor születésének 135. és halálának 80. évfordulóját ünnepeljük majd - mondta el Medgyesi Konstantin. Hozzátette: továbbra is várják az íróhoz kapcsolható emlékeket, iratokat, amelyek jelenleg magánszemélyeknél vannak, hiszen közkincsként a szegedi múzeumban ezek örökre megmaradhatnak.    Az irodalomtörténeti szempontból is figyelemreméltó, most előkerült dokumentumokat a nagyközönség először szombaton, a Múzeumok éjszakáján láthatja a Móra Ferenc Múzeum történeti kiállítóhelyén, a Fekete-házban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?