Dylan nem fogadta el Obama meghívását

Washington |

<p>Barack Obama amerikai elnök négy, az idén kitüntetett Nobel-díjas tudóst fogadott, az irodalmi Nobel-díjas Bob Dylan énekes és dalszerző azonban nem fogadta el a meghívást.</p>

Dylan korábban azt is jelezte, hogy nem tud elmenni a Nobel-díjak december 10-én Stockholmban esedékes átadására.

Az elnök a Fehér Házban fogadta az angol születésű, de 1990 óta a Princeton Egyetemen kutató Duncan Haldane fizikust és a Brown Egyetem kutatóját, Michael Kosterlitz fizikust, valamint Oliver Hartot, a Harvard Egyetem közgazdász professzorát és Sir Fraser Stoddart, szintén angol születésű kémikust.

Obama elnök az Ovális Irodában találkozott a friss Nobel-díjas tudósokkal, s rövid beszédben méltatta őket. Mint kifejtette: az ő munkájuknak köszönhetően új termékek és új technológiák születnek majd, némelyikükről talán még ők sem tudnak, de eddigi munkásságuk mindenképpen megihleti és ösztönzi majd a jövő diákjait és tudósait.

Bob Dylan énekes, dalszerző, zenész és költő, akinek idén az irodalmi Nobel-díjat ítélték oda, azonban nem volt jelen az elnöki fogadáson.

Az amerikai médiában sokan találgatták, hogy Dylan elfogadja-e az elnök meghívását, de szerdán a Fehér Ház szóvivője, Josh Earnest szokásos napi sajtótájékoztatóján már közölte: "Mindenki megnyugodhat, Bob Dylan nem lesz ott a Fehér Házban".

Earnest nem adott magyarázatot Dylan távollétére, de hangsúlyozta: Barack Obama előzőleg külön találkozott Dylannal, és "az elnök nagyon élvezte a találkozót". Obama egyébként 2012-ben már kitüntette Bob Dylant: az Elnöki Szabadság Érdemérmet adományozta neki.

Dylan, aki udvariatlanul sokára reagált arra, hogy egyáltalán elfogadja-e az irodalmi Nobel-díjat, végül november közepén értesítette a zsűrit, hogy bár szerette volna, egyéb elfoglaltságai miatt nem tud jelen lenni a december 10-i átadási ünnepségen. A díjat odaítélő Svéd Akadémia vezetője ugyanakkor azt közölte: Dylan talán egy tavaszi stockholmi koncertje alkalmával tartja majd meg a Nobel-díj egyetlen feltételeként tőle elvárt előadást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?