Dustin Hoffman, a „kis nagy ember” 85 éves

ddddd
Los Angeles |

Ma ünnepli 85. születésnapját Dustin Hoffman kétszeres Oscar-díjas amerikai színész.

Nagyszülei Ukrajna területéről a pogromok elől menekültek Amerikába, apja belsőépítész volt a Columbia Stúdiónál, anyja amatőr színésznő és zongorista. A zenei pályára készülő Hoffman a konzervatórium zongora szakára járt, de mivel a színpad jobban vonzotta, egy színiiskolába iratkozott be. Szobatársa Gene Hackman volt, de két év után mindkettejüket tehetségtelennek minősítették és eltanácsolták. Ezután alkalmi munkákból élt New Yorkban, volt pincér, mosogató, rikkancs, eladó, közben képezte magát és meghallgatásokra járt.

Az alacsony termetű, korántsem filmsztár alkatú Hoffman 1967-ben megkapta a Diploma előtt főszerepét. Harmincévesen meggyőzően alakította az életben helyét kereső egyetemistát, jutalma pedig Oscar-jelölés lett. Hoffmant 1969-ben az Éjféli cowboy halálosan beteg, magányos csirkefogójáért másodszor jelölték Oscarra. A következő évben a Kis nagy emberrel a Guinness-rekordok Könyvébe is bekerült, mert a főszereplőt 17 éves tinédzserként és 121 éves aggastyánként is életre keltette.

1976-ban két emlékezetes filmet is forgatott: a Maraton életre-halálra című thrillerben Sir Laurence Olivier volt partnere, Az elnök embereiben a Nixont megbuktató, a Watergate-botrányt felderítő egyik újságíró bőrébe bújt. 1979-ben eljátszotta a kisfiával magára maradt apa szerepét a Kramer kontra Kramerben. A film tarolt az Oscar-gálán, öt díja közül az egyik neki jutott a legjobb férfi főszereplő kategóriában.Három évvel később – amikor az Aranyoskámban női ruhába bújt – ismét a díjra esélyes öt legjobb főszereplő között izgulhatott. 1988-ban az Esőember autista főszereplőjének szerepéért megkapta második Oscar-díját. 1997-ben az Amikor a farok csóválja című filmért hetedszer jelölték Oscar-díjra. Közben a színpadtól sem szakadt el: 1990-ben A velencei kalmárban nyújtott alakításáért a színházi Oscarnak nevezett Tony-díjra jelölték.

Az új évezredben a többi közt az Én, Pán Péter, A parfüm: egy gyilkos története, a Vejedre ütök című filmekben, illetve utóbbi folytatásában, továbbá a Felforgatókönyv, majd a Szerelem második látásra című mozikban láthattuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?