Dunai táj és elveszett tárgyak

Nyitra |

<p>Két fiatal képzőművész, Koszorús Rita és Ján Jánoš közösen mutatkozik be egy nagyon izgalmas, elgondolkoztató műveket felsorakoztató kiállítással a Nyitrai Galériában. Alkotásaikkal mindketten az identitás formálódásának kérdéseivel foglalkoznak.</p>

Koszorús Rita és Ján Jánoš tavaly végeztek a Pozsonyi Képzőművészeti Egyetemen. Ez az első közös kiállításuk – amelynek anyagában az identitás alakulásának figyelése és elemzése a közös tartalmi elem. Az identitásformálódás problematikája tehát az az érintkezési pont, amely valamilyen szinten egymáshoz kapcsolja a két művész munkáit. Az identitásképződés vizuális médiumok segítségével történő kutatásához mindkét fiatal művész egy-egy meghatározó helyszínből indul ki. Jellegzetes teret – lokalitást – kerestek és találtak ahhoz, hogy egyikük az emlékek és az emlékezés szintjén, másikuk pedig egy tájrész őshonos növényvilágának szimbolikájában lelje meg a kapaszkodókat saját helye-helyzete, egyben (személyes, kulturális, nemzeti) identitása meghatározásához. Más-más műfajban dolgoznak. Koszorús Rita festményeket, Ján Jánoš különféle médiák vegyítésével alkotott, tehát vegyes technikájú munkákat mutat be a nyitrai tárlaton. Koszorús Rita Dichotómia című sorozatának fő témájához, a nemzeti identitás kifejezéséhez szimbolikus helyszínt, a Dunát választotta, pontosabban a folyó mindkét partját. A tájat erős kontrasztokkal ható expresszív színfolyamok vagy tördelt és (szét)folyatott színhasábok révén absztraháló vásznain a Duna mellékén honos fákat ábrázolja eligazító elemként a folytonos hovatartozás-keresésben. Újabban olyan növényi motívum (pl. kaktusz) is megjelenik a vásznain, amely nem jellemző e tájra – idegenségérzetet sugalmaz. A folyamatosan ható külső impulzusok formáló hatását a kép formájának változásai jelzik – a négyszög formátum több szöggé sokszorozódik.Ján Jánoš a néző részéről könnyen hozzáférhető-átélhető, erőteljes meditatív vizuális megnyilvánulásokkal van jelen a kiállításon. Bárka című sorozatával azokat a gyermek-, illetve ifjúkorához köthető relikviákat emeli be művészetébe, amelyek hovatartozásának alakulásában szerepet játszottak. Nagyanyja eladásra szánt családi házában fotózott le bizonyos tárgyakat, majd a felvételeknek, illetve rajtuk a pusztulástól fotózással megmentett lakáskiegészítő elemeknek olyan színezetet adott, amely régiségjelleget kölcsönöz nekik. A nagyméretű képeket, melyek az emlékek megkopását vagy elhomályosulását jelképezik, a természetben helyezte el. Kontrasztos háttérként a táj mintegy élő (kép)keretet ad a fotózással konzervált tárgy-leleteknek. Az emlékképeink finom elhomályosodását eredeti, megkapó vizuális kifejezési eszközzel mutatja be Ján Jánoš egy másik művén, azon a hang-kép kompozíción – amely egyfajta kortárs vizuális művészeti emlékanalizáló mechanizmusként is felfogható. Két monitort, két elkülönülő, mégis összefüggő képteret helyezett el egymás mellett a falon. Az egyiken a régi ház hálószobája látható. Az ablakon beszűrődő fény a szövött ágytakaróra vetül (Ján Jánoš textilművész, és a textil jelentős szerepet kap az alkotásain). A másik, vibráló-mozgó képtér az ágytakaró szövésmintájára közelít rá, felnagyítja annak egy részletét, s vonatzakatolás zajára-ritmusára (a távolodást jelenti a régi háztól) a minta ábrái pontszerű eltünedezéssel fogynak-szaporodnak a képmezőn. Remek, nagyszerű vizuális művészeti megfogása ez a munka annak a szinte megfoghatatlannak, ahogy az emlék működik (fakul, eltünedezik), ahogy múltunk egy-egy darabja elvész, jelenünk pedig más irányba tágul (ki) – egyben az identitás formálódik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?