Drágán adta magát

Francit játszotta Tóth Ildikó és Bodó Viktor társaságában. Most a Bruce Willis főszereplésével budapesti helyszíneken forgó Drágán add az életed ötödik részében kapott szerepet több szlovák, illetve cseh kollégáját kiütve. A Jadviga párnája idején még madridi lakos volt, két fiával aztán pár évvel ezelőtt visszaköltözött Pozsonyba.

„A spanyolok szinte semmit sem tudnak a közép-európai filmgyártásról – közli sajnálkozva. – Sem a cseh, sem a szlovák, sem a magyar filmek nem jutnak el hozzájuk. Hacsak nem nyer valamelyik San Sebastian fesztiválján. Akkor műsorra tűzi egy Madrid melletti bevásárlóközpont mozija. Két teremben vetítik egyetlen hétvégén, de ha pénteken nem látod, szombaton és vasárnap már nincs sok esélyed, mert a gyér érdeklődés miatt leveszik a műsorról. A Jadviga párnáját nagyon szerettem. Remek anyag volt, szép lett a film is. Értékes alkotás. A történelem és a regénybeli Tótkomlós élete nagyon megfogott benne. És ott volt Tóth Ildikó, aki fantasztikus színésznő. Gyakran gondolok rá. Nagyon kellemes volt vele dolgozni. Azóta sem találkoztam nála alázatosabb alkotó emberrel. A forgatás heteiben színházban is láttam őt. Az Üvegcipőben játszott lenyűgözően. Budapest pedig a legkedvesebb városaim egyike. Minden nap farsang, ha ott vagyok. Imádom a magyar konyhát, a hangulatos magyar éttermeket. Most is, ahogy megérkeztem a forgatásra, azonnal beültem egy jó kis helyre, ahol Jókai-bablevessel zártam a napot.”

Reggel héttől délután háromig még Pozsonyban forgatott a Panelházi történetekben, utána vitték kocsival Budapestre. Másnap reggel hatkor pedig már sminkben, jelmezben várta, hogy ott állhasson a Good Days to Die Hard című szuperprodukció rendezője, John Moore előtt.

„Mivel a filmet eredetileg Csehországban forgatták volna, ám a bizonytalanná vált cseh pénzügyi támogatási rendszer miatt a stáb végül Magyarországot választotta, a produkcióba csehek is bekerültek. Nekem nincs ügynökségem, menedzserem, engem anélkül is megtalálnak a felkérések. Engem nem kell beajánlani egy rendezőnek, producernek. A stáb cseh tagjai értesítették Juraj Johanidest, az ismert pozsonyi producert, hogy az amerikai castingdirector olyan színészeket, olyan karaktereket keres, akik egy-egy képben tűnnek csak fel. Így esett a választásuk rám. Meglátott a rendező, és azt mondta: – Neked kell játszanod az orosz oligarchát! – A történet ugyanis főként Oroszországban játszódik, ahová a Bruce Willis által megformált John McClane azért utazik, hogy kiszabadítsa börtönbe került fiát. Engem egy váratlan helyzetben meglőnek Moszkvában, és elvisznek a mentők. – Great, great! – lelkendezett a rendező, amikor elsőre felvettük a jelenetet. – Te vagy az új Paul Newman! – mondta. Délután fél egykor már kocsiban ültem, és vittek Prágába, ahol másnap reggel már Aňa Geislerová partnere voltam Alice Nellis Az én kis titkom című tévéfilmjében.”

Bár az ötvenhét éves amerikai akciósztárral nem találkozott, mivel nincs közös jelenetük a filmben, Roman Luknár így is remekül érezte magát Budapesten. Mint mondja, 1992-ben Párizsban érezte hasonlóan magát.

„Minden óhajomat lesték a kényelmemért felelős stábtagok, minden negyed órában valami finomságot hoztak a lakókocsiba. A jelmezemet négy öltöztető adta rám, a fénydublőröm négy órája dolgozott már, amikor engem a helyszínre vezettek. Akkor már minden be volt állítva, nekem csak megmutatták a jelenet koreográfiáját, a rendező elmagyarázta, mit vár tőlem, és már forgott is a kamera. Pontosabban: forogtak a kamerák. Három operatőr fényképezte ugyanis a jelenetet. Erre mondjuk azt, hogy tiszta Amerika! Ez valóban az volt. Ilyen szervizben még sosem volt részem. Szakmailag pedig óriási tapasztalás. A szerb jelmeztervező hat öltönyt készített a méretem alapján, meglepetés sem engem, sem őket nem érhette. Természetesen anyagilag is jól jártam. Itthon sem fizetnek rosszul, de az amerikaiaktól valamivel mégiscsak többet kaptam. És még kedves is volt hozzám mindenki. Hogy mennyit vágnak majd be a jelenetből a filmbe, az csak később fog kiderülni. A kinti producer mindenesetre meghívott a Los Angeles-i bemutatóra, ami azt jelzi: elégedett a munkámmal. Annyira boldog voltam, amikor a felvétel végén odalépett hozzám, hogy elsőként gratulálhasson, hogy örömömben ugrálni kezdtem. Jólesett nagyon az elismerése, de elszállni attól sem szálltam el. Én azért megmaradok annak, aki vagyok. Roman Luknár, récsei lakos.”