Díjnyertes dokumentumfilm a málenkij robotról

Az Ártatlan bűnösök című filmet a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának Felcserélt otthonok című kiállítására készítette a rimaszombati Szekeres Éva szerkesztő és Lichtmannegger László operatőr. A film első díjat nyert a Szlovák Nemzeti Múzeum, a műemlékvédelmi hivatal és a Pamiatky a múzeá folyóirat éves megmérettetésén. Film – videó – hangfelvétel – multimédia – internet kategóriában eddig még sosem díjaztak magyar nyelvű alkotást.

A kétszemélyes stáb 2005 óta dolgozik együtt, főleg az RTVS magyar nyelvű adásába készítenek híranyagokat.

„A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatónője, Jarábik Gabriella keresett meg minket a dokumentumfilm ötletével. A tartalom szempontjából pontosan tudták, mit szeretnének, a film képi világát illetően azonban szabad kezet kaptunk. Azt sem határozták meg, milyen hosszú legyen a film, de mivel egy kiállítás részeként képzelték el, evidens volt számunkra, hogy nem lehet húsz percnél hosszabb, hiszen a látogatók körülbelül ennyit tudnak befogadni a helyszínen. Sokat köszönhetünk Jarábik Gabriellának, aki a gyártásvezető volt” – mondta lapunknak Szekeres Éva, hozzátéve, hogy a filmből szlovák és angol feliratos verzió is készült, amelyet a múzeum oktatási céllal DVD-n juttat el iskolákba, intézményekbe, valamint a brüsszeli Európai Történelem Házába.

Ez azért is jó ötlet, mivel nem csak a szlovák átlagemberek előtt ismeretlenek ezek az események. Az alkotók a nagyszombati díjátadón döbbentek rá, hogy a múzeumi szakma jelen lévő képviselőinek is leesett az álluk, mert mindeddig fogalmuk sem volt arról, hogy a második világháború után a Vörös Hadsereg a megszállt területekről romeltakarításra hivatkozva 130 898 német és magyar nemzetiségű személyt hurcolt el, és hogy a néhány hetesnek ígért munkából több éves szenvedés lett.

„Nemcsak azért fehér folt ez a korszak, mert magyarokról volt szó, hanem azért is, mert a hazatérő foglyokat megfélemlítették a lágerekben. Azt mondták nekik, hogy ha bárkinek beszélnek az ottani körülményekről, visszakerülnek a munkatáborba. Ez a fenyegetés olyannyira hatott, hogy a legtöbben még a rendszerváltás után sem szívesen részletezték a lágerben történteket”– meséli a szerkesztő.

Az egykori foglyok közül már csak kevesen élnek, és a kilencvenes éveikben járó túlélők zöme már nincs olyan egészségi állapotban, hogy beszélni tudjon a hét évtizeddel ezelőtti tapasztalatairól. A film alkotói ezért fontosnak tartják, hogy folytassák a munkát, és felkutassák mindazokat, akik képesek és hajlandók is kamera elé állni.

„Ezeket az interjúkat elsősorban dokumentációs céllal rögzítjük, de nem kizárt, hogy a későbbiekben film lesz belőlük – mondja Lichtmannegger László. – Az Ártatlan bűnösökben szereplő, most 92 éves, nagybalogi Simon Ilonával hatalmas szerencsénk volt, mivel egyáltalán nem zavarta őt a kamera jelenléte. Tömören és lényegre törően mesélte el mindazt, amit átélt, nem kalandoztak el a gondolatai, és végig feltétlen bizalommal volt irántunk. Egy helyen benne is maradt a filmben, hogy édeskéimnek szólított minket.”

Ilonka nénit az uzapanyiti Lehotai Aladárnak köszönhetően ismerték meg, aki évtizedek óta fáradhatatlanul gyűjti a szovjet lágerekbe elhurcolt gömöriekre vonatkozó információkat és tárgyi emlékeket, sőt pár éve személyesen is felkereste az egykori munkatáborokat. Illetve azt, ami megmaradt belőlük. Beszélt olyan helyi lakosokkal is, akik még név szerint emlékeztek a gömöri magyarokra. Mivel az elhurcoltak napközben a helyiekkel együtt dolgoztak a bányákban, építkezéseken, barátságok is szövődtek köztük. Megdöbbentő, ahogy Lehotai Aladár a filmben elmeséli, a helyiek még irigyelték is a fogva tartottakat a napi kevéske élelemért. A kerítésénél könyörögtek egy kis kenyérért, mert nekik még annyi sem jutott, mint a foglyoknak. A csont-bőr orosz asszonyok hasa feldagadt, mert csak vizet ittak és napraforgómagot rágtak, a kenyéradagjukat a gyerekeknek adták.

Persze nem volt mit irigyelni azon az „ellátáson”. Reggel egy kis tea, délben zöld paradicsomból vagy hagymaszárból főzött leves, azaz inkább forró víz, este ismét tea. Sokan a hidegbe, az éhezésbe és különböző fertőzésekbe pusztultak bele. Aki szökni próbált és elfogták, azt a többiek szeme láttára verték agyon az őrök.

A filmben felhasznált fotók szintén Lehotai Aladár gyűjteményéből származnak. A legsokkolóbbak azok a portrék, amelyek elhurcolásuk előtt és pár hónappal később készültek ugyanazokról a személyekről. Az átélt szenvedés szinte a felismerhetetlenségig eltorzította az arcvonásaikat. „Alsó- és Felsőbalogról, valamint Uzapanyitról több mint 150 ártatlan civil lakost hurcoltak el málenkij robotra. A korhatárt sem tartották be. A transzportokba 15-16 éves fiatalok, idősek, sőt terhes nők is bekerültek” – hangzik el a film elején, amelynek narrációja végig érzelemmentes, tényszerű, és épp ennek köszönhetően vált ki erős érzelmeket. A kísérőzenét is jól választották ki hozzá, Adam Hurst melankolikus csellójátéka szépen érzékelteti mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan.

Az Ártatlan bűnösök 2018 végéig látható Pozsonyban, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma kiállításán. Utána remélhetőleg máshol is.